Az aranyhídon túl

"Év Múzeuma 2011" - jelölt

Szombaton, 2012. május 19-én a Múzeumok Majálisán adják az Év Múzeuma díjat. A jelöltek között szerepel a keszthelyi Balatoni Múzeum is.

Magyar Múzeumok Online 2012-05-14 17:48
Cikk küldése e-mail:

 Az 1898-as alapítású Balatoni Múzeum azon kevés múzeumaink egyike, melynek épületét kifejezetten erre a célra tervezték. A Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának „kötelékébe” tartozó intézmény az egykori (és majdani) keszthelyi járást tekinti gyűjtőterületének minden muzeológiai szakágban. Fenékpusztának köszönhetően természetesen a régészet a múzeum legerősebb gyűjtőköre, de szép anyaguk van minden más területről is (kivéve a természettudományt, amelyet annak idején Zircre „csoportosították át”).

A Balaton egyik leglátogatottabb településének múzeuma az utóbbi években – a fiatal szakembergárdának és néhány jól végiggondolt, alaposan előkészített pályázat megvalósításának köszönhetően – vonzó intézménnyé vált.

Az „Aranyhíd – fejezetek a Balaton történetéből” című új állandó kiállítás 2009 és 2011 között három ütemben készült el az ALFA-program támogatásával. A tárlat 11 teremben – a címnek megfelelően valóban több fejezetben – távolról sem a teljességre törekedve, de sok érdekes megoldással, technikai eszközzel, vonzó formában mutatja be a Balaton és környéke életét a régmúlttól szinte napjainkig. A teljes szöveganyag kétnyelvű (magyar és angol), az intézmény iránt megnövekedett érdeklődést a látogatók számának emelkedése is igazolja.

2011-ben egy TIOP-pályázat keretében múzeumpedagógiai foglalkoztató terem és tudáspont kialakítására került sor. Modern technikai eszközök, játékok, tárgymásolatok, makettek, öltözékek sokaságával dolgozhatnak az oktatási intézmények képzési tevékenységének kiegészítésén. A virtuális tudáspont terme multifunkcionálisan hasznosítható, konferenciák, foglalkozások, vetítések, zajlanak benne.

A múzeum 14 nevelési-oktatási intézménnyel együttműködve több korosztály számára dolgozott ki és valósított meg múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Megújult a múzeum honlapja is, a színes, vonzó megjelenés az intézményi arculat megújulását tükrözi.

A múzeum munkatársai a „Balaton Rajongók Múzeuma” címmel nyertek el regionális pályázatot turisztikai attrakciófejlesztésre. Ez a mintegy 150 milliós program a Balaton és térsége természeti és kulturális öröksége hosszú távú, innovatív hasznosítását célozta. A múzeumban teljes akadálymentesítésre került sor lift beépítésével, Braille-írásos feliratokkal, korszerűsítették a bejáratot, a központi teret, a múzeumépület körüli területre játszóteret alakítottak ki.

A fejlesztések párhuzamos bonyolítása mellett folytatták a fenékpusztai római erőd kutatását, az eredmények tudományos rendszerezését, bemutatását és népszerűsítését.

Erős mezőny az év versenyén

Az év Múzeuma 2011

A Pulszky Társaság idén is pályázatot hirdetett „Az év Múzeuma” kitüntető cím elnyerésére. A legutóbbi felhívásra 16 intézmény jelentkezett, ez több mint kétszerese az elmúlt évi számnak....

2012. április 04. Magyar Múzeumok Online

Aki múzeumokat tervezett

Györgyi Dénes emlékkiállítás

Már csak június 24-ig tekinthető meg az egyik legfontosabb magyar múzeumtervező, Györgyi Dénes kiállítása a HAP Galériában.

2011. június 06. Ritoók Pál

A jövő: zárt ajtók, rivalizálás és hullarablás?

Megyei múzeumok

Az egész múzeumi szakmát súlyosan érinti a legújabb, kormányhatározat. Hogy mennyire? Deme Pétert, Kálnoki-Gyöngyössy Mártont és Kaján Imrét kérdeztük.

2012. április 04. Berényi Marianna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...