„Ahol megszülettél, ott a világ közepe”
ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG
51 nagyméretű tablón az orosz falusi faépítészet pusztulófélben lévő és nemrégiben megmentett remekművei a Néprajzi Múzeumban.
| Götz Eszter |
2013-07-10 15:49 |
Templomok, kápolnák, malmok és magtárak, falusi házak, gazdag faragással díszített lakószobák, zsindelytetejű építmények sorakoznak a fotókon. Évszázadokon át meghatározó, majd szép lassan mindenestől eltűnt népi építészet utolsó emlékei. Legtöbbjük – a 20. századi orosz történelem ismeretében érthető módon – a távoli végeken maradt fenn, olyan tájakon, ahol nem csak a madár nem járt, hanem ahová a központi politikai akarat figyelme sem ért el. Arhangelszkben például már az 1960-as években létrejött egy Faépítészeti és Népművészeti Múzeum, amely a vidék elnéptelenedő falvaiból száznál is több faépítményt mentett meg - néhány közülük még a 16. században épült.
A kilencvenes évektől kezdve sorra létesültek a népművészeti emlékeket és a természetet egyaránt védő nemzeti parkok, makacsul kitartó falvakkal és öregedő lakóikkal. Egyiküktől származik a címben idézett bölcsesség; számukra valóban az a bizonyos, a világ változásaitól csodálatos módon megkímélt hely a világ közepe. És most, a kiállítása fotóit böngészve, ezt a hazai közönség is mélyen átérezheti. Mert ami Tolsztoj vagy Turgenyev regényeiben, Csehov színműveiben, az orosz mesékben, a művészetben és a filozófiában igazán megragadó, az európai ember számára alig érthető, istenhittel átitatott természetrajongás ezeken a képeken szinte a semmiből bukkan elő. A tó közepén álló fakápolna, a fából épült erőd a Fehér-tenger partján, ami jó két évszázadig állta a tűzharcokat; a mocsaras-erdős vidéken létrejött Kenozerói Nemzeti Park lábakon álló fakápolnái és égboltot ábrázoló festett mennyezetű templomai nem a mesékben, hanem a 21. század valóságában léteznek. Finoman kidolgozott fatestük a szomszédos erdők anyagát élteti tovább, a játékos kupolák, az erős, mégis kecses épülettömegek a táj szépségét sűrítik magukba. Belesimultak a környezetbe, ahogyan a bennük élő, őket használó emberek is.
A fotókon látható faépítmények többsége, romlékony anyaguk ellenére – az egykori építőmesterek, ácsok, fafaragók szaktudásának köszönhetően - egészen eddig állták az időt. Mások romba dőltek, de utolsó pillanataikat még megörökítették a műemlékvédők. Ezek is megjelennek a tárlaton, valamint azok az építészek, restaurátorok, mesteremberek is, akik részt vesznek a pusztuló faépítészeti emlékek megmentését felvállaló, 2010 óta folyó, uniós pénzből támogatott projektben. Orosz, szlovák és cseh szakemberek munkája folytatja annak a néhány orosz építésznek az életművét, akik már évtizedek óta tették ugyanezt, minimális anyagi háttérrel, mutatóba helyreállítva néhány szibériai vagy karéliai templomot. A projekt most módszeresen felméri a veszteséget és a még megmenthető faépítményeket. Ez a dokumentálás mellett korszerű restaurálási eljárásokat jelent, de éppúgy része az ősi technikák elsajátítása is, ami minden ilyen munka legkényesebb pontja, hiszen a hagyományos falusi szakértelem a vidék lakosságával együtt eltűnt. A Fehér-tenger melletti erőd egyik bástyáját például az 1930-as években darabokra szedték és múzeumba vitték, ahol hetven éven át ládákban állt, egészen mostanáig, amikor kiderült, hogy speciális polimerbetonnal és a tradicionális ácstechnikákkal meg lehet tartani az eredeti gerendázatot. Másutt egyben emeltek föl egy kétszáz esztendős és ugyanennyi tonnás templomot, hogy kicserélhessék a gerendasorát.
A kiállítás Oroszország és Csehország több városa után érkezett Budapestre. Nagy kár, hogy magyarul csupán az alig kisilabizálható leporellóban olvashatók azok a lebilincselő részletek vagy a falvak életéről, az épületek történetéről szóló összefoglalók, amelyek segítenék az élmény befogadását. Az sem válik a kamarakiállítás javára, hogy a megrendítő szépségű fatemplomok, kápolnák, falusi házak látványa mellett túl gyakran tűnnek föl a fotókon turisztikai látványosságnak szánt részletek. Jó lett volna néhány kisméretű makett is, és talán még az ehhez hasonló, más országokban történt kezdeményezéseket is hasznos lett volna megemlíteni. Keveset tudunk meg a kiállítást készítő és a projektet vezető Oroszországi Faépítészeti Emlékek Megóvásáért Alapítványról, pedig a hazai műemlékvédelem jelen helyzetében minden „jó gyakorlat” példája életmentő lehetne. Mégis, mindezek ellenére, amit itt láthatunk - az építmények és a megmentésükért folyó munka egyaránt -, valóban kivételes pillanatokat kínál: az európai ember számára gyakorlatilag hozzáférhetetlen világ darabkáját.
Eltűnő remekművek
Az orosz faépítészet pusztuló emlékei
Néprajzi Múzeum
2013. július 9. - 2013. szeptember 8.
Fotó: a projekt weboldala - www.woodenheritage.ru
