Mediterrán Parsifal
Richard Wagner és Adrià Gual: a katalán Wagner-társaság elveszett táblaképei
Igazi kincsek, és elveszettnek hitt festmények a barcelonai Museu d'Història de Catalunya szeptember 29-ig látható időszaki kiállításán.
| Hermann Veronika |
2013-08-10 09:00 |
A Rajnától nyugatra
Richard Wagner monumentális és sokat vitatott életműve jellemzően nem a napsütötte tengerpart és a mediterrán életöröm képzeteit hívja elő. Éppen ezért különleges élmény egy, a barcelonai kikötőben álló múzeumban végignézni egy olyan kiállítást, amely nemcsak a skandináv és germán mondavilág hidegben és ködben fogant mítoszait tárja elénk, de azt is megmutatja, milyen vizuális nyelvet társítanak hozzá azok az alkotók, akik földrajzilag és metaforikusan is távol vannak az Északi-tengertől. Mert bár a kiállítás címében csak a katalán polihisztor és mecénás Adrià Gual nevét emelik ki, a barcelonai Wagner-tárlat ennél jóval több alkotásból áll össze. A kiállítótér sötét és sejtelmes hangulatát megalapozza a bejáratnál található installáció, amely Julio Antonia katalán szobrász 1912 körül készült Wagner-fejszobrának kivetített árnyéka. Wagner-rajongók számára kötelező ínyencségek is láthatók, mint például egy Wagner által szerkesztett és összeállított bayreuthi műsorfüzet, vagy Pierre Auguste Renoir kevéssé ismert Wagnert ábrázoló szénrajza. Josep Clarà 1903 és 1905 között készült, A Rajna kincse című nonfiguratív szobrának dinamikus íve mintha előrevetítené a posztmodern korszak megannyi Wagner-átértelmezését. A fő attrakció azonban mégis Adrià Gual nemrégiben felfedezett, 1903 és 1904 között készült tizenkét táblaképe, amelyek esztelen színkavalkádban idézik meg a Trisztán és Izolda illetve a Parsifal legfontosabb jeleneteit. A képek megerősítik utódlagosságukat egy hagyomány imitációjával, azonban saját kultúrájának egyedi rögzítési stratégiáival el is távolodnak attól.
A Gyűrűk ura
Richard Wagner legtöbb művének fő kérdése, hogy lehet-e egy pogány mondakör kiterjesztését, egy alapvetően több isten létezését feltételező hitvilágot a kereszténység felől olvasni? Vajon a két évezredes keresztény kódrendszer befolyásolhatja-e az értelmezést, vagy maradni kell a materializálható fogalmaknál, a bűnnél, és az általános etikai imperatívuszoknál? Wagner köztudottan számos forrásból, szövevényes intertextusok alapján dolgozott. Ezek közül a legfontosabbak Jacob Grimm először 1835-ben megjelent Német mitológia (Deutchsche Mythologie) című munkájának 1844-es kiadása, az újabb és régebbi Edda Friedrich Majer 
1818-as kiadásában (Mytologische Dichtungen und Lieder der Skandinavier), és A Nibelung-ének (Das Nibelungenlied) 1843-as kiadása voltak. Gual képei nemcsak egy ikonológiai problémát tematizálnak, hanem azt is, hogyan íródik újra a mítosz egészen más kulturális hagyományok mentén. Adrià Gual Barcelona szellemi életének egyik legjelentősebb figurája volt, aki festészeti és drámaírói munkássága mellett üzletember és befektető is volt. Ő alapította a barcelonai színiakadémiát, és a kísérleti film is sokat köszönhetett neki. Viszonylag nagyméretű, 39x105 cm-es Wagner-illusztrációi egy ikonosztázt idéznek fel. A falon azonban a látható Isten képmása helyett félistenek, mitológiai lények és földöntúli tájak lesznek jelenvalóvá. A festmények vizuális nyelve jövőbe látón, hátborzongató pontossággal idézik fel egy másik gyűrű történetének majdnem száz évvel későbbi képi feldolgozását. Gual festményei ugyanis Peter Jackson A Gyűrűk Ura-trilógiájának vizuális világát idézik meg. Utazás téren és időn át. A hasonlóság valóban kísérteties, ami annál is inkább fontos, mert Wagner tetralógiáját, A Nibelung gyűrűjét gyakran tekintik Tolkien regényfolyamának forrásának. A Gyűrűk Ura értelmezésekor számtalanszor fölmerült a kérdés: mit jelképez a gyűrű? Szimbólum, metafora vagy allegória? Mi a gyűrű jelentése? Tolkien szövegvilága jóval összetettebb annál, hogy a gyűrű egyszerűen az erő szimbóluma legyen. Metaforaként pedig akkor működne, ha a gyűrűért folytatott harc pusztán hatalmi lenne, és nem hozna játékba spirituális elemeket. Ezért sokan az abszolutizált tudás allegóriájának vélik, mely egyben a hatalmat is jelenti. A nibelungok esetében is erről van szó, hiszen A Nibelung gyűrűjében hasonló jóslat és átok tapad a Rajna kincséhez, mint ami A Gyűrűk Urában is megjelenik: „Csak szép dísz az a víznek mélyén, / gyermeteg nők öröme, / de aki a fémet gyűrűvé önti, / oly erőt nyer véle, / hogy néki hódol a föld!” (Richard Wagner: A Rajna kincse)
Az értelmezés horizontváltása
François Girard, aki a New York-i Metropolitanben állította színpadra a Parsifalt, ezt nyilatkozta a darabról: „A Parsifal nemcsak egy opera – hanem egy küldetés. Wagner élete végén megpróbálta összebékíteni spiritualitása minden ág-bogát.” A Gesamkunstwerk értelmezési keretében egy képsorozat éppen úgy tekinthető interpretációnak, mint egy színpadi rendezés. Gual képeinek különös színei, Gaudí épületeit megidéző organikus formái, és mindazon asszociációk, amelyeket előhívnak, éppen ezt támasztják alá. A barcelonai Wagner-kiállítás erőssége nem a kurátori koncepcióban, és nem a kiállított anyagok történeti jelentőségében rejlik, hanem a helyszínek, a terek és az értelmezések kiforgatásában. Az eredetileg hűvös és kegyetlen történetet ezek a képek színekkel és érzelmekkel ábrázolják, amelytől nem veszítenek értékükből, hanem többletjelentésekkel gazdagodnak. Adrià Gual képei azt bizonyítják, hogy egy mégoly ismerősnek tetsző világot is újra lehet fogalmazni, ha megengedjük az értelmezés horizontváltásának lehetőségét.
Fotók: Museu d'Història de Catalunya, saját
