A meglepetés vágya
Gyereklányok macskákkal
A titokzatos lengyel–francia festő, Balthus megosztó életművéből válogattak a Metropolitan Museum of Art új tárlatára.
| Hermann Veronika |
2013-10-09 15:45 |
Lányok és macskák – Festészet és provokáció címmel nyílt meg 2013. szeptember 25-én kiállítás Balthus korai műveiből a New York-i Metropolitan Museum of Art falai között. Balthus, a 20. századi európai képzőművészet egyik ikonikus figurája különös életet élt, és különös műveket alkotott: szándéka szerint azonban a kettőnek nem volt köze egymáshoz.
A diszkurzívan íródó alak
Bár szinte rögeszmésen törekedett az életrajzi elemek kiiktatására, ennek fényében meglepő, hogy már életében rejtélyes mítoszt kívánt maga köré teremteni. A 20. század művészetelméleti irányzatainak egyik közhelyévé vált, hogy a biográfia csapdáját célszerű elkerülni, legkésőbb Michel Foucalt és Roland Barthes ide vonatkozó, az életrajzi szerző szimbolikus haláláról értekező szövegei óta pedig világos, hogy a költő vagy a festő nem gondolt semmit alkotás közben, illetve amit mégis – aligha releváns. A korszellem különös fintora azonban, hogy a különféle narratív trükkök elterjedése miatt az alkotó életrajzi sajátosságai újra a figyelem középpontjába kerültek, immáron nem az anyagi helyzet vagy a rossz házasság, hanem sokkal inkább az illúzió, a fikció és a megbízhatatlan valóságérzékelés fogalmai mentén. Vagyis, Balthus bár saját önéletrajzát művei szempontjából nem tartotta érdekesnek, a rejtélyes életvitel és a meghökkentő témák miatt nemcsak középpontba helyezi saját személyét, de bizonyos értelemben saját olvasójává is válik. A Metropolitan Museum kiállítása két fontos fétisét, a macskákat és a gyereklányokat mutatja be.
Rilke, a csábító
Balthus életrajza annál is inkább fontos, mert meglehetősen szerencsés családba született 1908-ban. Apja a Franciaországba emigrált, nemesi származású lengyel művészettörténész Erich Klossovski, anyja pedig Baladine Klossowska néven a századelő ismert festője volt. Párizsi lakásukban megfordult a kor értelmiségi és művészelitje, a kis Balthust – akkor még Balthasar Klossowski néven – nem más, mint Rainer Maria Rilke indította el a művészet rögös útján. Balthus Mitsou nevű kedvenc macskájáról készített tusrajzsorozatot, amelyet Rilke – aki akkor éppen az ifjú festő édesanyjával folytatott tiltott, ám korántsem titkos viszonyt – olyan jónak ítélt, hogy előszót írt hozzá és kiadatta. A New York-i kiállításon, amely elsősorban az 1930-as évektől az 1950-es évek közepéig tartó időszakra koncentrál, Rajzok Mitsounak címmel ez is látható.
Meztelen lány kandalló mellett
Az 1930-as évektől a klasszikus késő modernséghez csatlakozó festő legismertebb munkáin fiatal lányok láthatók különféle furcsa helyzetekben, legtöbbször alvás közben, könyvvel töprengve, vagy macskával. A kritikai sikert az 1936 és 1939 között párizsi szomszédjáról, Thérèse Blanchard-ról készült képek hozták meg számára, amely sorozat egyben megalapozta különcségének legendáját is. Balthus saját stílusát „időtlen realizmusnak” nevezte. Az időtlenség persze furcsa kifejezés, hiszen a történetmesélés kényszere folyamatosan az időfogalom újragondolására késztet minket. Talán nem időtlenek, hanem időtállók ezek az alkotások: határokat feszegetnek. Határokat a gyerekkor és a felnőttkor, a napfény és a sötétség, a vágy és a gondoskodás között. A kiállítás talán legemblematikusabb festménye a Meztelen lány tükör előtt című, amely egyszerre tűnik gyengédnek és ironikusnak. A tükör előtt álló lány éppen olyan fehér, mint mellette a márványkandalló, alakja a kék tapéta előtt tökéletlenül formálódik. Tükörbe néző profilja miatt vonásai a kép szemlélője számára rejtve maradnak. Az arckifejezés, amelyet mégis elképzelünk hozzá, bizonytalanságot és reményt mutathat. Bizonytalan jelent, reményteli jövőt. Balthus 1977-ben végleg Svájcba költözött, 35 évvel fiatalabb japán felesége, Setsuko társaságában, előtte azonban számos európai nagyvárosban is élt. Judith Thurman nemrégiben a The New Yorker magazinban megjelent esszéjében arra az időszakra emlékezik, amikor huszonévesen Rómában találkozott az akkor 62 éves festővel. „Ami a leginkább meglepett – olvashatjuk a cikkben – az volt, hogy életkora ellenére egy rosszfiú vagányságával és kíváncsiságával vágyott a meglepetésre és a kalandra.” Ez hatja át képeit is: képesség és vágy a meghökkentőre.
Képek forrása: WikiPaintings.org
