Szürreális természetszínház
KIÁLLÍTÁS
A cseh Jan Švankmajer furcsaságainak kicsiny tárlata a szlovákiai Danubiana Múzeumban.
| Regős Csilla |
2015-07-09 16:10 |
Jan Švankmajer vitrinekben, tárlókban kiállított, szörnyeknek ható kreátumai láttán sok minden juthat az eszünkbe. Középkori bestiáriumok, manierista kuriozitáskabinetek, szürreális rémtörténetek, de akár Michel Foucault sokszor idézett, A szavak és a dolgok című művének hasonlóságtípusai is (Foucault antropológiát és bölcseletelméletet egyesítő művében a dolgok eredeti létmódjához, a „tudásnak felkínált rend” alapjaihoz tér vissza). Jan Švankmajer, aki színházi tanulmányokat végzett, díszlettervezést tanult, főként animációiról ismert, és képzőművészként sem idegenkedik a teátrális hatásoktól. Műveit méltatói hol az időtlen manierizmushoz, hol a szürrealizmushoz sorolják. Végtelenül groteszk fantáziaszüleményei – melyek gyűjteménye a Kunstkamera – eredeti környezetükben teljes és rendszerezett gyűjteményt alkotnak. A művész a közelmúltban ünnepelte 70. születésnapját, mely alkalomból más-más összetételű kiállítások nyíltak Tokióban, Brightonban, Barcelonában, Prágában. A változatosan megépített installációkban a művek különbözőképpen kerülnek dialógusba a látogatóval.
Svank-meyer Bilderlexikon (avagy Zoológia) néven a cseh képzőművész már az 1970-es években 16–17. századi tablókhoz – Ulyssess Aldrovandi (1522–1605), Athanasius Kircher (1601–1680), Konrad Gesner (1516–1565) tanulmányaihoz – hasonló gyűjteményes tablókat hoz létre, ahol különös szüleményeinek valamifajta természetrajzát adja. Bár az ismert modern kori bestiáriumok között ezek az alkotások nem feltétlenül egyedülállók, nála mégsem torzszüleményekről, szörnyképekről van szó. A bestia, a szörny véletlenszerű képződményként a természet szabályszerűségétől eltérő, idegenszerű dolog. (A természetben valóságosan aligha fellehető félig állat, félig növény lényei sőt, félig állat, félig ember kreátumai egyes esetekben még megszemélyesítést is nyernek ugyan azáltal, hogy preparátumként megmerevedve, ugyanakkor teljesen abszurd közegben ábrázolódnak, Švankmajer mégsem a természet torz lényeinek dokumentációját nyújtja.) Alkotásiban azt a jellegzetesen 16–17. századi miliőt idézi fel, amelyben az említett Altrovandi, Kircher, Gesner és számos más természettudós tanulmányozta a természetet. Korabeli metszeteket, tablókat is megidézi, parafrazeál installációiban. A Monstrorum historia, vagy a Historiae Animalium lapjai megkülönböztetett helyet foglalnak el installációiban, és nem hatnak idegenül.
Švankmajer szürreális kreatúrái mégsem torzszülöttek. Nem a természet téves kísérletei, eltévelygései, hanem az alkotó természettől kölcsönzött anyagának újragondolásai, tovább élései. Francis Bacon hármas felosztása alapján (History of Creatures, History of Marvels, History of Arts) a harmadik kategóriába a természeti anyag művészi-művi megmunkálásai tartoznak, melybe a mesterséges képződmények sorolandók, ahol a természetet már a mesterségbeli tudás kormányozza. Horst Bredekamp megállapítja: „Bacon a döntő lépést azzal teszi meg, hogy közel hozza egymáshoz a szörnyszülöttet és az ember alkotta művet.” Hiszen, folytatja később Bredekamp, „az élet után kívánkozó, megtartható természeti tárgyak, melyek véletlen útján születtek, valójában a természet kötetlen játékai” – és végső soron a művészet kényszerítő eszközei azok, amik irányt szabhatnak a vég nélküli metamorfózisoknak. Ahogy Bacon felosztásában egymás után szerepel naturalia, mirabilia, és ezekhez csatlakozik az arteficialia – mint a természettörténet betetőzése, ez a felsorolás egyúttal meg is adja a történeti Kunstkammer, avagy kuriozitáskabinet teljes gyűjtőkörét.
Švakmajer pedig a 16. századi természetismeretnek, a kor enciklopédikus hagyományának, a manierizmus idejére tehető tudományos gyűjtemények kezdeteinek adja egyfajta reprezentációját, amikor alkotásaiban egyként vegyíti a természetben fellelt anyagot és a mesterségbeli tudást. Legnagyobb hatású inspirációja kétségtelenül II. Rudolf császár művelt és tudományok iránt érdeklődő történelmi alakja és annak nagyszabású gyűjteménye, korának híres prágai Kincstára. Švankmajer Kunstkamera elnevezése a sajátos világképre utal; a művész úgy tekinti gyűjteményét, mint személyiségének vizuális kivetülését, képzeletének térbeli meghosszabbítását. II. Rudolf császárnak (1576–1612) a prágai várban kialakított gyűjteménye, a saját korában is híres Kunstkammer az uralkodó politikai súlyának és tekintélyének reprezentációja, az önreprezentációnak a korszakban legkifinomultabb formája, írja Thomas DaCosta Kaufmann, a manierista uralkodó időszakának egyik jelentős ismerője. A korábbi hiedelmekkel ellentétben, melyek egy szinte mániákus uralkodó cirkuszba illő kulisszáiról szóltak, Kaufmann a rudolfi Kunstkammert egy saját szimbólumokkal operáló, átgondolt és rendszerezett gyűjteményként írja le, mely a természetben fellehető ritkaságok és az emberi kézzel létrehozott alkotások válogatását adja. (Egyúttal természetesen az is rögzíthető, hogy ebbe a két kategóriába sorolható minden, ami a gyűjteményben fellelhető.) Kaufmann szerint a Kunstkammer azt a reneszánsz világlátást testesíti meg, amelyben az ember és világa mint a mikrokozmosz, a nagyvilág mint a makrokozmosz leképezése jelenik meg. Bár Švankmajer kreátumainak gyűjteménye, a Kunstkamera – melyből a most, a Danubiana Múzeumban kiállított alkotások is valók – sokban hasonlít rá, a történeti Kunstkammertől annyiban mindenképpen eltér, hogy nem tartja tiszteletben a természeti és az emberi alkotások különbségtételét és rendjét, és mintha alapjaiban vetné el a tökéletes teremtménybe vetett hitet.
Paula Findlen a Possessing Nature című munkájának bevezetőjében írja, hogy a 16–17. századi természetfilozófusok legalább annyira nemes, mint hasznos tevékenységet űztek, és ez a kettősség egyébként tapasztalatszerzésüket, megfigyeléseiket, koncepcióikat is meghatározta. A korabeli természettel foglalkozók gyűjtésüket, melyet ma múzeumnak mondanánk, leginkább úgy érthették, hogy az az adott társadalom kollektív képzeletének gyűjtőhelye (repository of the collective imagination of their society). És míg e korszak egyként osztozott az okkult és tudományos, az amatőr és tudós rendszerezés formanyelvén, a formálódó gyűjtemények maguk voltak a természet színházai (theaters of nature). Švankmajer „természetszínházát” (melyet tehát Kunstkamerának nevez) sokoldalú képzőművészeti forma jellemzi, de a gyűjtést magát is rendkívül széles értelemben használja. A Kunstkamera nemcsak bemutat, hanem a világot folyamatosan és tevőlegesen értelmezi. Gyűjteménye egy olyan ideális világmindenséget tár fel, melyben a művész az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen uralkodó. Alkotó személyisége ily módon a szürrealizmushoz kötődik, és egyben a történeti Kunstkammerhez is, amiként a Rudolf-korabeli filozófiai koncepciót aktualizálja. A Kunstkamera a rudolfi kuriozitáskabinet parafrázisának tekinthető, ahol az alkotó az uralkodó jellemének felfedezőjévé, magyarázójává is válik. Švankmajer kiállításaiban nem különbözteti meg alkotásait az esetleges talált tárgytól vagy a természeti képződményektől, maradványoktól. Ily módon egyrészt úgy érezhetjük magunkat a kiállítás termeiben, mint egy magángyűjteményben, ahol rejtve marad a néző előtt az alkotó kiléte, a forrásanyag. Másrészt egyáltalán nem válik el egymástól a szakrális, a profán, a kultikus tárgy, és az egészen egyszerű kordokumentum, mely gesztus végül feltétlenül az uralkodói ritkaságok tárházához köti az alkotót és munkáit.
A történeti Kunstkammer – mondja Kaufmann egy másik helyen – a világ bemutatására törekedett: az univerzum teljes változatosságát volt hivatva bemutatni. A Kunstkammerek nemcsak a reprezentációt szolgálták, de távolabbi, szimbolikus tartalmakat is hordoztak, enciklopédikus (antik és középkori) eszmék megtestesülései voltak, ahol a nagyvilág csodája, a művészet és természet egyenrangúként jelenik meg. Švankmajer gyűjteménye Rudolf császár gyűjteményével ellentétben nem a makrokozmosz bemutatására és megértésére tör, állítja egyik monográfusa, hanem az ember, a megismerhető és valóságos mikrokozmosz felé fordul. Saját képzeletén keresztül alkot, hogy az így keletkezett tárgyat, művet új tulajdonságokkal ruházza fel, új kontextusba helyezze.
Švankmajer soha nem úgy fordul a természethez vagy természeti tárgyakhoz, mint pusztán természethez, hanem a modern természettudományos ismeretekkel hozza azokat összefüggésbe, és képzelet-kritikai reflexió alá vonja. A képzelet ilyen magas szintre értékelése nemcsak a szürrealizmushoz kapcsolja Švankmajert, de rögtön a rudolfi időszak hermetikai hagyományaihoz is. S míg Rudolf császár gyűjteménytörténetének elbeszéléséből nem hiányzik az okkultizmus, a mágia, hiszen a korabeli hatalmi reprezentáció, és tekintély életben tartásának eszközei aligha állhattak messze a természeti folyamatokba való közvetlen beavatkozás vágyától, addig az emocionalitás, a reflexió, a szenzibilitásra törekvés, az új látásmód és a világ érzékelésének kritikai formája avatják Švankmajert a természet „mágusává”.
Jan Švankmajer világából most mintegy 50 mű látható a szlovákiai Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeumban, Dunacsúnyban, a Dunán, augusztus végéig.
Jan Švankmajer-kabinet, művek Ivan Melicherčik gyűjteményéből 2015. március 29. – augusztus 23. Danubiana Meulensteen Művészeti Múzeum Bratislava-Čunovo, Szlovákia
Fotó:Danubiana Museum 2015
