Egy kincslelet, és ami mögötte van
BODROGOLASZI
Előkerülése után negyedszázaddal látható először nagyközönség előtt a Bodrogolasziban talált, a 16. század gazdaságtörténetét reprezentáló aranypénzlelet. A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása október 15-ig látogatható.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2015-08-20 09:16 |
Késő középkori-kora újkori színarany dukátokat forgattak ki traktorral a tavaszi szántás közben huszonöt éve, 1990 májusában, Bodrogolasziban. Szinte azonnal kitört az aranyláz az ország északkeleti csücskében; beindult a feketekereskedelem, még mielőtt a régészek tudomást szereztek a szenzációs leletről. Így a hozzávetőlegesen kétszáz darab pénzből mindössze 72 került a Kazinczy Múzeum gyűjteményébe, később pedig – jelenlegi helyére – a Herman Ottó Múzeum éremtárába. Az aranypénzeket 1438 és 1556 között verték; legrégebbi darabja Habsburg Albert (1438-39) uralkodása alatt készült. A kincslelet összességében jól reprezentálja a 118 év alatt regnáló uralkodók pénzkibocsátását. Gedai István régész, numizmata, 1990 szeptemberében – a rendőrség számára – kiadott szakértői véleménye szerint: „Ez az aranylelet a Magyarországon eddig talált legjelentősebb pénzkincsek közé tartozik (…) Rendkívülinek tartjuk. (…) E korból ilyen nagyságrendű leletet nem ismerünk. (…) még töredékében is jelentős, így a nemzetközi kutatás is számolni fog vele."[1]
A szakértők egyetértenek abban, hogy a kincset legkésőbb 1567-ben rejtette el a tulajdonosa. A Mohácsi csatavesztés után állandó volt a hadak vonulása Magyarországon: török hódítás, trónküzdelmek, birtokviszályok – amelyek Hegyalját különösen érintették. A pénzek elrejtése ezek egyikével lehet kapcsolatban.
A 3,60 g súlyú, 900-1000 ezrelékes finomságú színarany pénzek összetétele és származási helye különböző. Az aranyak kétharmada, 46 darab, a Magyar Királyságban készült. Huszonhatot pedig a szomszédos államok területén bocsátottak ki, Salzburg, Karinthia, Ausztria, Csehország, Boroszló, Münsterberg és Lengyelország verdéiben. A bodrogolaszi leletmentés egyik vezető történésze, Fehér József szerint „a magyar előd-királyok, az osztrák és lengyel tartományok pénzei azt mutatják, hogy a kincs egykori tulajdonosa sokfelé érdekelt volt Magyarországon kívül is, s elsősorban az északi, északnyugati főkereskedelmi központokban”. Bár a dukátokat elrejtő személye a történelem homályába vész – leginkább csak találgatni lehet -, a leletegyüttest vizsgálva szűkül a kör: zsoldos katona, pálos szerzetes, borkereskedő, esetlegesen egy, Kassa hadászati fejlesztéseiben részt vevő vállalkozó rendelkezhetett a 16. század derekán ekkora vagyonnal.
A szenzációs lelet előkerülését van, aki hétköznapi, filmvászonra vitt krimihez hasonlítja. Bár a feltételezhető kincsleletnek csupán az egyharmada került meg, az is igazán kalandos módon. Három késő középkori, sértetlen állapotú, színarany dukát felbukkanása keltette fel a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum történészeinek figyelmét. Az aranyakat eladó traktoros fiatalember szántás közben találta a kincset. Mivel úgy vélte „megfogta az Isten lábát” és – mondván „ki tudja, mit dob ki még a föld” – tartani is akarta, ezért hamis nyomot adott a muzeológusoknak: a határ egy másik dűlőjét kutattatta át velünk. Az „üres” szántó azt az elgondolást erősítette a szakemberekben, hogy szórványleletről van szó. A félrevezetés szándékos volt, hiszen a korábban feketén értékesített tallérok jó „fizetés kiegészítést” jelentettek a többségében idénymunkából élő, „rablóásást” végző férfiaknak. Bár a faluban tartotta magát a „betyárbecsület”, néhány héttel később mégis újabb és újabb darabokat adtak a múzeum dolgozóinak félve a bűntető felelősségre vonástól. A rendőrség bevonása – kihallgatások és házkutatások sora – után a helyiek a lelőhelyet is elárulták. A mai Bodrog és a régi holtág között, a szabályozott medertől körülbelül 150 méterre megkezdődhetett a leletmentő-hitelesítő ásatás, így a régészek további darabokkal bővíthették a leletegyüttest.
Ha a kincstalálás krimihez hasonlít, az elrejtés egy kalandregény fejezete lehet. A hadmozgások miatt pénzét és vagyonát féltő egykori módos tulajdonos (vagy megbízottja) egy mocsaras, sáros területet választott rejtekül. Feltételezhetően helyismeret nélkül tette, hiszen akkor tudta volna, hogy ezt a lakatlan, nehezen megközelíthető partszakaszt sokszor önti el a víz. Tájékozódási pontul szolgálhatott a későbbi kiásás reményében az Árpád-kori műemlék templom, mely pontosan szemben van a lelőhellyel. Kiásni azonban már nem volt módja. Több mint 400 évvel később kerültek elő az aranyak az aszályos esztendőknek köszönhetően, ami az évi kettő, őszi és tavaszi szántást is lehetővé tette. A szokásosnál mélyebben átforgatott földből, 30-40 cm mélyről került elő a 16. század legjelentősebb aranypénzlelete.
„Kincsesláda” nem volt, agyagedény-darabokat sem találtak a kutatás során, feltehetőleg vászon vagy bőr védte eredetileg az aranyat. A bodrogolaszi aranykincs. Egy kincslelet és ami mögötte van című kamarakiállítás mindössze 30 négyzetméter. Fekete szövetfalaival egy bélelt kincsesláda asszociációját kelti, de a látogatóknak eszébe juthat a föld mélye, ahol az aranyak rejtőztek. A főszereplő dukátok a terem közepén piramis alakú tartón kaptak helyet. A tárlat kiegészül olyan tárgyakkal és információs táblákkal, amelyek közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódnak a leletegyütteshez: betekintést nyújtanak az aranybányászatba, pénzverésbe és a korszak monetáris politikájába. Korabeli pénzváló mérleg, hamis pénz, bányászcsákány színesíti a látványt.
A kiállítás október 15-ig látogatható.
[1] Fehér József: A bodrogolaszi aranypénzlelet – HOM Évkönyv 1994. 118.-140.
