Sine ira et studio – harag és részrehajlás nélkül
VÁLASZ A KRITIKÁRA
Árpádházy-Godó Csaba írásban fejtette ki kritikai észrevételeit A Magyar Nyelv Múzeuma kiállítási interaktivitásával kapcsolatban. A kritikára a múzeum egy munkatársa, Szathmáry-Király Ágnes reagált.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2014-09-02 14:00 |
A cikk előzménye, Árpádházy-Godó Csaba kritikája itt olvasható!
Lakóházát és a széphalmi major elhelyezkedését maga Kazinczy Ferenc is sokszor vázolta levelezésében, apró térképet készítve a hozzá látogatónak vagy a gondolatban erre utazó barátnak.
Ma már számtalan technikai lehetőséggel élhet az, aki fel akarja keresni a nyelvújítónak egykor otthont adó falut, a Kazinczy-birtokot és A Magyar Nyelv Múzeumát. A mai főváros-centrikus Magyarországon már szinte hihetetlennek számít, ha valaki vidéken élve tud szakmájában olyannyira érvényesülni, hogy mint véleményvezérre egy ország figyelme irányul rá. A 18-19. században is meg kellett küzdeni az ilyesfajta közszereplésért. Kazinczy munkássága széles körű érdeklődést keltett, így az ország minden jelentősebb írójával, költőjével és politikusával levelezett. Abban az időben a térségre nem úgy tekintettek a pestiek, mint a végekre, és szemükben Széphalom még nem egy északkeleti határ menti apró település volt. A gazdag kereskedővárosnak, Zemplén vármegye székhelyének, Sátoraljaújhelynek – de még Kassának és Miskolcnak is – egyik éléskamrája volt, a környékbeli falvakkal együtt. Kazinczy Ferenc maga is gazdálkodott. Sokszor a csalódások mellett komoly erőfeszítésébe telt, hogy őseihez méltó életet teremtsen családjának, valamint finanszírozza levelezését és műveinek kiadását.
Falu lévén, Széphalom mezőgazdasági jellege ma is megmaradt. A település szélén a modern, fejlődő majorságok mellett látni tönkrement, hátrahagyott gazdasági épületeket is. A ma Sátoraljaújhelyhez csatolt falu mindössze 2-3 utcából áll, ezért könnyű bármely égtáj felé indulva a végére érni. Az autóval érkező múzeumlátogatónak így valóban néhány pusztulásnak indult gazdasági épület mellett kell elhaladnia. A kissé váratlan, első látszatra a pusztába, de valójában mégis a parkolóhoz vezető utcácskára piktogramos és feliratos táblák hívják fel a figyelmet a falu főutcáján. (Már-már túlzott mértékben is, de vitathatatlanul figyelemfelkeltően.)
A vendégeket az elhagyottnak tűnő táj fogadja először. Az egykori Kazinczy-birtok több mint 4 hektáros kertje védettséget élvez, így a fák rovására abban parkolót kialakítani nem lehetett – bár kétségtelen, hogy szebb környezetbe érkeznének a látogatók. A Magyar Nyelv Múzeuma is éppen emiatt épülhetett csakis az egykori gyümölcsöskert helyére; a birtok főkapujától és Széphalom főutcájától a kert egyik legtávolabb eső végébe. Aki szeret sétálni, az talál megállóhelyet a falu központjában is, és átvághat a gyönyörű, gondozott Emlékparkon, de a kényelmesebb vagy a mozgásukban akadályozott látogatók közvetlenül a nyelvmúzeum mellett parkolhatnak le, több tíz férőhelyes, műanyag borítású várakozóhelyen a teljes komfort érdekében. Ehhez azonban sajnos valóban el kell viselniük néhány düledező, magántulajdonban lévő gazdasági épület látványát. De mindenkit kárpótol az érték, amelyet A Magyar Nyelv Múzeuma, a Kazinczy Emlékcsarnok és a park nyújt.
Fogyatékkal élő emberek rendszeres vendégei a nyelvmúzeumnak. Ők ingyen látogathatják valamennyi magyarországi múzeumot. Sőt, a törvény lehetőséget ad arra is, hogy kísérőik is díjmentesen tekinthessék meg a tárlatot. Ez feltételezi, hogy a fogyatékkal élő látogató olyan barátot vagy rokont választ maga mellé, aki segíti a tájékozódását, mozgását és élményszerzését. A Magyar Nyelv Múzeuma dolgozói pedig – és a látogatói visszajelzések, valamint a vendégkönyvi bejegyzések is ezt igazolják – készségesek ezekkel a vendégekkel, ha ők jelzik nekik az igényt.
Ezek a bejegyzések a nyelvmúzeum legújabb – állandó – kiállításának megnyitása előtt születtek, de ettől még nem vesztették aktualitásukat. Hiszen e népszerű kiállítás mellett 2013-ban még hat másik tárlat is megtekinthető volt, köztük a „Titkok titka”, a magyar nyelv múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó interaktív bemutató, amelyben a hanganyagok egy speciális készülékkel, guide-dal hallgathatók meg. Ennek használatáról az egyéni látogatók maguk döntenek, hiszen a látnivalók és táblafeliratok e készülék nélkül is értelmezhetők és élvezhetők. A guide használatának mikéntjéről kétmondatos ismertető ad tájékoztatást, amelynek megértése csak egy kis figyelmet igényel. A kiállítás kurátorai jeles szakemberek: Balázs Géza, Fehér József, Kováts Dániel és Nyiri Péter; nevük garancia a minőségre. Éppen az elsőként említett Balázs Géza az, aki a nyelvészet legelvontabb területeiről is olyan közérthető módon tud fogalmazni, hogy munkásságának szakmán kívül is számos kedvelője van. Ahogy előadásaiban és könyveiben képes széles tömegeket megszólítani, úgy ebben a kiállításban is. A minőségi nyelvhasználat pedig – amely nem egyenlő az emelkedett stílussal – egy ilyen helyen kötelező, nemcsak szakmai, de látogatói elvárás is.
Ma mindenütt trend az egyszerűsítés, az „egygombos” megoldásokra törekvés. De semmi nem indokolja, hogy egy nyelvészeti kiállítást akár nyelvileg, akár bármilyen más szempontból „lebutítsanak” a kurátorok. Az értő, figyelmes és befogadó látogatók – akik nem azért érkeznek ide és a hasonló intézményekbe, hogy a „kákán is csomót keressenek” – ilyen és hasonló bejegyzéseket írnak a vendégkönyvbe: „Amíg itt voltam többet tanultam a magyar nyelvről, mint a suliban a nyelvtanórán. Ki hitte volna!!!”
A közvetlenség és tudásátadás a nyelvi játékokban is megmutatkozik. Főleg a legújabb Nyelvlesen című kiállításban. Interaktivitása valóban nem az általános értelemben vett túldigitalizáltságban értendő. Mert nem is ez volt a cél, hanem az, hogy kézzelfogható játékokkal társítsa nyelvünk játékosságát, mindkettő együttes használatára ösztönözve elsősorban a diákságot. Éppen ezért a Nyelvlesen a hazai, de talán még a nemzetközi muzeológiában is egy irányváltás; az elmúlt évtizedben ezekben az intézményekben tapasztalt informatikai tobzódás, a virtuális világ után visszatérés a valóságoz. Jó és szükséges például a hipertext, de ma legalább ilyen nagy szükség van egy értelmes, kerek, kézzel írott magyar mondatra, a hagyományos formákra. A március végi megnyitó óta regisztrált több mint tízezer látogató között, a fiatalok mellett számos felnőtt is pörgette a körzőt, használta a sakktáblát, mért egy Kazinczy korabeli recept alapján vagy dominózott a titok megfejtése érdekében. A játékok az olvasni nem tudó óvodások, szüleik és nagyobb testvéreik számára is vonzóak. Aki pedig nincs játékos kedvében, az olvashat, vagy végighallgathatja a témához kapcsolódó hanganyagokat. A Nyelvlesen kiállítás kurátorai, Kalla Zsuzsa és Rabecz István a PIM égisze alatt, számos nemzetközi sikerrel a hátuk mögött, jó érzékkel választották ki és írták meg a bemutatandó anyagot.
Ahogy a kiállításon kellő figyelemmel, felmérve a benne rejlő lehetőségeket, nem lehet öt perc alatt végigfutni, úgy ennyi idő ahhoz is kevés, hogy interaktivitását megítélje bárki. A felületesség nem tartozik az erények közé, főleg nem a múzeumbarátok körében. A kiállításra elegendő időt szánó látogatók többsége kellemes élménnyel távozik: „Mindig is szerettem a nyelvekkel foglalkozni, szívesen játszottam nyelvi játékokat is. Több könyvet is olvastam, böngésztem, használtam, amelyek ebben a témakörben íródtak, de ilyen átfogó és érdekes képet csak itt kaptam édes anyanyelvünkről. Gratulálok a tartalmas kiállításhoz!”
Szülői visszajelzések is sarkallják a múzeumpedagógusokat arra, hogy ne csak a Nyelvlesen kiállítás kapcsán, hanem a nyelvmúzeum foglalkozásain, pályázatain is felhívják a figyelmet a hagyományos formákra ebben az elgépiesedett jelenkorban. Ilyen „kampány” indult két éve például a kézírás népszerűsítésére – a klaviatúra vagy érintőképernyő ellenében – az Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázattal, amelynek fővédnöke Grétsy László volt. A diákok örömmel teszik magukat próbára a fentebb stílben, kézzel írva, a neves szakmai zsűrinek tavaly már több mint 160 levelet kellett értékelnie. Ez is egy példa arra, hogy A Magyar Nyelv Múzeuma nem az az intézmény, ahol csak a kutatáson van a hangsúly; bár vitathatatlanul jelentős a szakmai munka – kiadványkészítés, publikálás, hagyatékkezelés, könyvtári adatbázis stb. Az évi mintegy száz múzeumpedagógiai foglalkozás, a minden korosztályt megszólító közművelődési előadások, konferenciák, különböző tematikájú rendezvények, könnyű és komolyzenei koncertek élő közösségi térré teszik a múzeumot. A 100-150 férőhelyes előadóterem sejtetheti ezt azok számára is, akik – bár nem vettek még részt ilyen rendezvényeken Széphalmon – nyitott szemmel járnak az épületben.
A nyelvmúzeum fontosnak tartja, hogy a felnövekvő múzeumlátogató generációt is „kinevelje”. Egyik legkedveltebb családi rendezvénye a Hétpróbás Varázskert. Ez nemcsak az anyanyelvápolás fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekek megszokják és élvezzék a múzeumi légkört. De hasonló kezdeményezésekkel indulnak idén szakkörök, többfordulós versenyek is. Sőt, kifejezetten diákokat szólít meg a Testvérmúzsák rendezvénysorozat, mely Kazinczy korát és a nyelv, valamint az irodalom társművészeteit hozza közelebb az érdeklődő közönséghez. De hosszas kirándulás után térnek be a nyelvmúzeumba az Őszi Fesztivál keretében a Kazinczy lábnyomán kalandozó diákok, akik útjuk során a nyelvújító életével, valamint helytörténettel ismerkednek. Azaz, majdan felnőttként, ne idegenként térjenek vissza ezekbe az intézményekbe, hanem az élményszerzés legyen a céljuk a jövőben.
Tény, hogy az informatika rohamléptekkel fejlődik, és számos technikai újítás van a piacon, amelyek a fogyatékkal élőket segítik, akár múzeumlátogatás során, vagy a honlapok olvasásában. Ezek azonban drága fejlesztések, a közművelődés pedig szegényebb felvevőpiac. Mindennek ára van, a beruházásokért fizetni pedig általában csak pályázatokból tudnak a múzeumok. Az intézményvezetők régóta felismerték az igényt, de a megvalósításhoz nem elég az ő akaratuk és döntésük. Marad egyelőre a munkatársak segítőkészsége, amellyel nem szégyen élni. Itt, A Magyar Nyelv Múzeumában minden az írott és beszélt nyelvről szól, az ismeretátadásról, a minőségi kommunikációról, amely azonban nem akar tolakodó lenni, hanem csak tettre kész. Alkalmazkodjunk a lehetőségekhez, és használjuk azokat úgy, hogy az eredmény mindenkinek kellemes, közvetlen és kényelmes legyen! Kérdezzünk bátran! Így még nagyobb élmény lehet a múzeumlátogatás, mint az applikációkkal magunkra maradni.
