Simándy és a magas C
KIÁLLÍTÁS
Nemzetközi szinten is ritkaságszámba megy, ha egy operaénekesről egy városban egyszerre három kiállítás is nyílik. Márpedig ez történt Budapesten szeptemberben, Simándy József születésének centenáriuma alkalmából.
| Karczag Márton |
2017-01-23 08:12 |
Az Operaház Vörös Szalonjában a dalszínház emlékezett meg a művészről, az Erkel Színházban az OSZMI vándorkiállítása volt látható, mely a tenorista életének összes fontos állomására eljut a 2016/17-es évadban. A Háromszázezer magas C – Simándy József 100 emlékkiállítás, melyet éppen a művész születésének centenáriumán nyitottak meg a Bajor Gizi Színészmúzeumban pedig minden valószínűség szerint a legnagyobb tárlat, amelyet valaha Magyarországon operaénekesről készítettek. A tenorista évtizedeken keresztült volt az Operaház és a magyar operajátszás ikonikus alakja, így mindenképpen érdemes arra, hogy méltó módon emlékezzenek rá a kerek évfordulón.
Fotók: Szebeni-Szabó Róbert
Simándy József az I. világháború alatt született, a tanácsköztársaság alatt még nem eszmélt, iskolába a Bethlen-kormány idejében ment, szakmáját, majd hivatását az 1930-as 40-es évek egyre fojtogatóbb légkörében kezdte gyakorolni. Fiatal szólistaként koholt vádakkal elűzték az Operaházból, szólista karrierjét vidéken, Szegeden kezdhette, hogy aztán 1947-től fokozatosan találja meg helyét a budapesti operaéletben. Azonnal főszerepeket kapott, ikonikus szerepét, a Bánk bánt 1953-ben énekelte először (majd csak Budapesten majdnem százhúszszor). Még ebben az évben – a Rákosi-korszak közepén – megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat. Simándy egyike volt azon kevés művészeknek, aki útlevelet kapott, a vigyázó szemek biztosak voltak benne, hogy nem disszidál. A viharos 1956-os őszt Münchenben töltötte, de rövidesen hazatért a családjához. Karrierjében semmiféle törés nincs, 1973-as nyugdíjazása után több mint egy évtizeddel 1984-ben, amikor a felújított Operaház ismét megnyílt, a művész négy estén, közel 70 évesen ismét magára öltötte Bánk bán kosztümjét. A Kádár-korszak mindent megadott Simándynak, Az Istenhegyi úti házon, a balatoni nyaralón, autón és motorcsónakon kívül az országos ismertséget is. Felvételeit állandóan sugározta a rádió, fotói rendszeresen az újságok címlapjára kerültek. Talán Házy Erzsébet lehetett az egyetlen operaénekes, aki hasonlóan népszerű volt a 60-es – 70-es években, mint Simándy. A tenorista jóval a rendszerváltás után, 1997-ben hunyt el, 80 évesen.
Szerencsés korszakban élt Simándy József abból a szempontból, hogy művészetét minden ma is elképzelhető eszközzel megőrizték az utókor számára. Rádió- és tv felvételek, operafilmek és élő előadások hanganyaga, valamint rengeteg fotó áll szép számban az érdeklődők rendelkezésére. Kérdés, hogy mindezt a páratlanul gazdag, ám halott anyagot hogyan lehet ma éltre kelteni, milyen eszközökkel lehet a mostani érdeklődőknek megidézni Simándy József szellemét egy kiállítás alkalmával? A tárlat kurátorai, Simándi Katalin és Sipőcz Mariann – az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai –, valamint Mihalkov György látványtervező igyekeztek minél jobban elszakadni a klasszikus kiállítási formáktól, és mertek nagyot álmodni a Bajor Gizi Múzeum földszinti termeibe. Többre vállalkoztak, mint a tenorista életének bemutatására, megpróbálták megidézni azt a kort, amelyben felnőtt, művésszé, majd sztárrá vált. Szobáról szobára haladva felidézik a kistarcsai gyerekkort, az autószerelő műhelyt, a világháború előtti Operaházat, ahol Simándy énekkarosként debütált, a pálya indulása szempontjából oly fontos első szegedi fellépéseket, és természetesen a leghangsúlyosabban az operaházi évtizedeket.
Az életutat bemutató, számos frissen keretezett fotó mellett nagy hangsúlyt kap a színház lényege: a játék. Az alkotók nemcsak Simándy Józsefet akarták minél több oldalról bemutatni, hanem okosan kigondolt gesztusokkal megpróbálták megidézni azt a korszakot is melyben élt: egy varrógéppel, mely a kistarcsai szülőházra utalt, egy 1960-as éveket idéző berendezett, korabeli tv-vel felszerelt nappalival vagy az Operaház színpadát és széksorait megidéző kis térrel.
Egy operaénekes emlékezete természetesen semmit sem ér a zene nélkül. A Simándy-kiállításban pedig minden zenél, a Víg özvegyet játszó néprádiótól (Jóska gyerek egyik első zenei élménye), a különféle – látogató által szabadon kezelhető – lemezjátszókon át a bársonyszékekből irányítható moziig, ahol a tenoristát vagy egy tucat szabadon válaszható szerepben lehet megnézni, meghallgatni. Akinek ideje engedi, sokórányi Simándy-felvételt élvezhet végig – egyetlen múzeumi belépő áráért! A tárlat folyamatos aktivitásra bíztatja a látogatót, mindenhol apró titkokat, feladványokat rejtettek el. Éppúgy otthonosan érzi magát a terekben az, aki a fotókon és hangzóanyagokon keresztül akar Simándyval ismerkedni vagy egykori élményeit felidézni, mint az, aki szeretne elmélyülni az életműben. Hiszen az első oklevelektől az összes külföldi koncertig minden megtalálható valahol.
A játék harmadik rétegét a szobákon körbefutó legendás öt fekete vonal adja. Ám hangjegyek helyett itt borítékok vannak rajta, bennük a művésznek szóló, írógéppel írt, változatos stílusú rajongói levelek. A facebookos rajongói oldalak korában mosolyogtatónak tűnik, hogy fél évszázaddal ezelőtt egy ország – mely a kedvencének érezte Simándyt – árasztotta el a művész postaládáját. A páratlan kordokumentumot a gondos tenorista megőrizte, és özvegye, Jutka asszony – számos korábban nem látható dokumentummal együtt – bocsátotta a kurátorok rendelkezésére. Az egyik falon Simándy-idézet olvasható a Bánk bánnal kapcsolatban: „Soha nem szerep volt, hanem az én ügyem!” Mintha a kurátorok (egyikük a művész lánya) magukévá tették volna ezt a nemes gondolatot, az egész kiállításon érződik az a szeretetteli törődés, mellyel az anyagot előkészítették.
S hogy kiknek szól a Simándy József emlékkiállítás? Milyen korosztály a célközönség? Talán az a tárlat legnagyobb erénye, hogy az egykori bakfis rajongók (mára nagymamák) éppúgy megtalálják a maguk örömét benne, mint a legkisebbek, akik látható élvezettel játszanak a különféle hangzó és képi eszközökkel.
