Léggömb és pókháló Berlinben
Mobilitás mindenekfelett
Thomas Saraceno hátborzongatóan szép kiállítása a berlini Hamburger Bahnhofban 2012. január 15-ig látható.
| Kocsis Alexandra |
2011-12-12 11:56 |
A légvárépítés művészete – röviden így jellemezhetjük Thomas Saraceno installációit. Az argentin származású művész alapjaiban értelmezi át utópia és építészet fogalmát. Projektjei a tudomány, élet és művészet halmazainak metszéspontján hoznak létre valami újat: egy érdekes alternatívát. Egyszerre kínálnak szépséget és átgondolnivalót, megfűszerezve csipetnyi interaktivitással. Ez a három összetevő garantálja a kortárs művészeti kiállítás sikerét egy berlini múzeumban.
A Hamburger Bahnhof nagycsarnokában a nagyjából húsz lebegő léggömb- és pókhálómodellből, illetve függőkertből álló Felhővárosok (Cloud Cities) című kiállításon végignézve elkerülhetetlenül felötlik bennünk a kérdés: „Valóban megvalósulni látunk egy tudományos-fantasztikus utópiát?” A 
meseszerű kiállítási térben sétálva teljesen új kontextust kapnak olyan, néha már túlbeszéltnek érzett kérdések, mint a klímaváltozás, a globális felmelegedés vagy a túlnépesedés. Közben úrrá lesz rajtunk az „Aha, tehát ez lehet az unokáink sorsa”-érzés. De a fenyegető felhang elsikkad, és helyette ott marad valami egyszerre lenyűgöző és hátborzongató szépség. Valami poétikus és könnyed, mint egy nagy buborék- és felhőszobor. Saracenót megértjük akkor is, ha fogalmunk sincs az amerikai építész Buckminster Fuller geodéziai kupolájáról vagy Föld-űrhajó elméletéről. Gyerekek és felnőttek felmásznak a gigantikus plasztikbuborékok tetejére, és átélik az ősi emberi vágy, a lebegés beteljesülését, vagy a különleges vákuumhatás által kifeszített átlátszó műanyag térben pihenhetnek, a mobiltelefon-töltő szolárfóliák (azaz esztétikussá tett kicsi napelemek) hasznosságáról vagy a levegőből táplálkozó növényfajtákról (Tillandsia) elmélkedve.
Saraceno révén részesei lehetünk egy kollektív álomnak, egy gondolatkísérletnek. Mielőtt azt hinnénk, hogy mindez puszta fantázia, tudnunk kell, hogy a művész nagyon komolyan foglalkozik a megvalósíthatóság kérdésével. Frankfurti stúdiójában a csapatával pókokat tanulmányoz, hogy a pókháló és pókfonál erősségének és ellenálló-képességének titkát megfejtse, s részt vett a NASA nemzetközi űrprogramjában Kaliforniában. Amikor a hosszú időre visszanyúló hagyomány szerint ő is mikroszkopikus formákhoz hasonlítja a makrokozmoszt, sőt a világegyetem működését, új tudományos elképzelésekhez igazodik. A végleteket emberi méretekhez és mértékekhez igazítva minden művében a hasznosságot és a szépséget tartja szem előtt. A Daniel Birnbaum által rendezett 2009-es Velencei Biennálén bemutatott Galaxies Forming along Filaments, like Droplets along the Strands of a Spider's Web című installációja tökéletes példa arra, hogyan válik a tudományos érdeklődésből a művész keze alatt lenyűgöző helyspecifikus installáció. A megalkotott formák minden esetben gyönyörködtetnek is, nem pusztán felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, nem csak arra törekszenek, hogy a megdöbbentsék a látogatókat. Saraceno olyan építész, aki légvárakra specializálódott: lebegő felhőbuborék-lakásokat és pókhálógömböket tervez, ám a koncepció mellett ügyel a részletekre is. A szépség az egyik eszköz, amivel meg akarja nyerni az embereket.
Saraceno az argentínai San Miguel de Tucumánban született 1973-ban, a 90-es években Buenos Airesben tanult építészetet. Hamarosan azonban Európába találjuk, a frankfurti Städeliskolában olyan tanárai voltak, mint Thomas Bayrle vagy Ben van Berkel, illetve egy velencei kurzuson Hans Ulrich Obrist vagy Olafur Eliasson. Olyan egyetemet keresett, ahol szabadabban értelmezik az építészet fogalmát, s ezt Frankfurtban Peter Cook (Archigram) személyében meg is találta. A kísérletezéstől sem riadt vissza. Fekete műanyag ponyvából készített léggömbbel szállt fel egy alkalommal, arra az alapvető fizikai tudásra építve, hogy a napsugarak által a fekete anyagon belül felmelegített levegő könnyebb, mint a körülötte lévő. S mindezt nem puszta álmodozásból tette, hanem éppen a megvalósíthatóság kérdése és a megvalósítás kihívása izgatta. Saraceno számára fontos, hogy bár ma még utópisztikusnak látjuk alkotásait, a buboréklakások korántsem olyan elképzelhetetlenek, mint gondoljuk. Nem pusztán utópiát akar létrehozni – hanem megvalósítható alternatívát. Alkalmazott művészet esetében ez fontos kritérium.
Thomas Saraceno magánéletében is jelen van alkotásainak egyik nagyon erős aspektusa: a kötöttségek nélküliség. Ahogy a buborékok lebegnek, és ha egyszer valóban lakásként funkcionálnak, könnyen áthelyezhetők lesznek, a lakóegységet bárki nyugodtan arrébb reptetheti, ha új szomszédokra vágyik – Saraceno éppen ezt a nemzetköziséget éli meg választott hazájában, Frankfurtban. A repülőtér ennek a gondolatnak a szimbóluma: bármikor úgy dönthet, elutazik a világ egy másik végébe. A már évekkel ezelőtt kidolgozott művészi koncepció nem véletlenül viseli az Air-Port-City nevet. Ennek csak egyik aspektusa a Berlinben látható összeállítás. A mobilitás, a pozitív értelemben vett otthontalanság a buborékutópia szerves része. Persze mindez Saraceno életrajzával is összefügg: az argentin katonai diktatúra éveit szüleivel Olaszországban vészelte át, mikor 10 évesen „hazakerült”, átélte a szó teljes abszurditását. A színjátszó és átlátszó légvárosokban mindenki szabadon költözhet majd a felhők között. Saraceno ki is jelentette, csak akkor költözik, galériája unszolásának engedve Berlinbe, ha lebegő stúdiója lehet. Hiszen nem ez a tipikus művészálom: a felhők között alkotni, lebegve, mint az angyalok? Vajon kívánhatnánk magunknak szebb jövőt? A kiállítás után a klímaváltozás fenyegetése elviselhető gondolattá válik, amivel képesek lennénk megbarátkozni, ha hasonló otthonokban élhetnénk. Persze elkerülhetetlen a klasszikus válasz: „Majd meglátjuk.” Még az is megtörténhet, hogy Saraceno nemcsak múzeumi terekbe épít légvárakat, hanem még életében megtervezi az első beköltözhető buboréktelepet Berlinben.
KÉPEK: Tomás Saraceno: Cloud Cities, 2011, Hamburger Bahnhof; fotó: Tomás Saraceno; Tomás Saraceno: Cloud Cities tervvázlat, Hamburger Bahnhof 2011, © Tomás Saraceno
