Nemzeti gyűjtemény a nemzet adományaiból
Szubjektív kiállításbemutató
A kiállításban teremőri feladatokat is ellátó muzeológus-kutató mutatja be a Természettudományi Múzeum legújabb időszaki tárlatát.
| Vásárhelyi Tamás |
2012-05-23 09:35 |
Munkahelyem, a Magyar Természettudományi Múzeum történetének 210. évében nagyon nehéz helyzetben van. Anyagilag is nehéz helyzetben. De semmiképpen sem szeretett volna nagyobb időszaki kiállítás nélkül állni közönsége előtt, ezért egy viszonylag olcsó, de szép kiállítást képzelt el. Úgy van az bölcsen elrendezve, hogy akinek nincs pénze, nincs lehetősége, az gondolkodik. (Éppen más is megteheti.) Így született az ötlet, hogy mutassuk be azokat a tárgyainkat, amelyek adomány útján kerültek a múzeum, azaz a magyar állam birtokába – amely ezekkel köteles a jó gazda gondosságával bánni. Mutassuk be azokat a nemes személyeket, akik két évszázad során pénzt, időt, energiát, személyes érdekeket áldoztak a köz érdekében, joggal remélve, hogy adományaik végső és biztos helyre kerülnek a múzeum gyűjteményeiben. Nem tudom, mit csinálnak, ha most fentről nézik ezt a kiállításunkat, néznek minket és a múzeumot most körülvevő helyzetet. De az biztos, hogy a nyugalomra még várniuk kell.
A bemutatott anyag végül vásárlás útján szerzett gyűjteményekre vagy egyedi darabokra is kiterjed, de ez nem von le semmit a fentiek súlyából, hiszen ezeknek a nyugodt feldolgozása, őrzése és biztonsága is az ország, a társadalom, a kormányzat ügye, részben kötelessége.
Lenyűgöző tárgyak és sorozatok mutatják az adományozók hozzáértését és jóságát. Szép, ritka könyvektől a ritka szép ásványokon át egészen a ritkán szépnek látható ősasszonyokig a múzeum valamennyi tárából van bőséges anyag. Az uralkodó körök tagjaitól a gimnáziumi tanulóig mindenki tudott olyan tárgyat adni, ami méltán került be a nemzeti kulturális örökség körébe, ezért elképesztő az adományozók széles köre is. Erről a régi leltárkönyv bejegyzései és az arcképükkel megjelenő adományozók rövid bemutatásai is tanúskodnak. A vásárlásokkal együtt újabb személyek sokasága lép be, így azután a Habsburgoktól Kossuthig, Széchényi feleségétől Göncz Árpádig és azon túl ível a múzeumi adományozók panteonja.
Az új kiállításhoz, néhány kiragadott részletéhez nem tudok érzelemmentesen közeledni. Hiszen személyes ismerőseimmel is találkozom.
Itt látom, labdányi megkövült kagylók mellett, dr. Végh Sándorné geológus, őslénytanász asszonyt, akit mindig leginkább kimért professzornak láthattam. Fiatalkori fényképéről néz ránk az az elragadó nő, aki a Zizi becenevet kaphatta. Hangay Gyuri bagolyfecskéje igazán zavarba ejtő madár, valahogy nem bagoly, fecskének meg végképp nem fecske. Hreblay Marcit szegényt nagyon idő előtt vitte el az önemésztően intenzív tudományos tevékenység, amelynek nemzetközi rangot kivívott eredményéből látunk itt bemutatót.
 |
Végh Laci, aki a nyolcvanas évei derekán is minden ülésen ott van a Rovartani Társaságban, poloskákat is tartalmazó látványos rovardobozait adta nekünk, e maroknyi példányáról negyedórát lehetne sztorizni – tudományos igénnyel is. Most csak annyit, hogy a képen látható legkisebb példány a mi közismert suszterbogarunk (a méretarány kedvéért), a nagyocska, két világos foltot viselő poloska laboratóriumi állat (mely időszakos vakságot tud okozni a védekezésként fröccsentett nyálának toxinjával), a legnagyobb pedig kedvelt csemege délibb országokban (fűszerként használt szexferomonjából magam is fogyasztottam).
 |
De bennem meghatott érzelmeket vált ki legnagyobb mecénásunk, Semsey Andor személye, életútja, és például annak a repülő őshüllőnek a szemlélése is, melyet ő ajándékozott nekünk. Lehetett vagy varjú méretű, kiterjesztett szárnnyal. És ha valaki netán félne egy varjú csőrétől, tegye félre ezt az érzést, és nézze meg ennek a fenevadnak a „csőrét”, amelyben több centi hosszú, tűhegyes fogak ültek. Megbékélhetünk a madárcsőrrel ennek a rémisztő állkapocsnak a láttán.
 |
Apropó madárcsőr. Tudták, hogy van kanálcsőrű bakcsó? A mintát talán Csőrmesterről vette, azaz inkább elővételezte a Teremtő… Tudták, hogy van ollóscsőrű madár, melynek csőre úgy elkeskenyedik, mint az olló pengéje, és ezzel a csőrrel – legalábbis a Brehm szerint – éjszaka rovarokat fogdos, a vizek felett repdesve? Vas Zoltán kollégám szerint viszont ezek a madarak alacsonyan röpülnek a vizek felett, ollós csűrükkel hasítják a vizet, és ha egy kis halba ütköznek, azt kapják ki vele onnan. (Ahogy ebben a rövid filmben is látható.)
Nekem sok újat mutat ez a kiállítás. És akkor még nem is volt szó a sejtelmes nemesopálról, az ametiszt szőlőfürtről, a felcsigázó hazai őslényanyagról, Kitaibel Pál ásványairól és herbáriumáról, Kölcsey bajnok trófeáiról, vagy III. Béla feleségének, Antiókhiai Annának turcsi orráról.
 |
A múzeum 21 évtizedéből az utolsó négyben magam is szereplő vagyok, egyetemistaként kezdve, fel-, majd letornászva magam a szamárlétrán. Most olyan időket élünk, hogy nálunk a múzeumban mindenki teremőr is egyben, magam a vasárnapot töltöttem ebben a kiállításban. A megnyitó előtti hétvégén ugyanis már látogatható volt a nagyon egyszerű bútorzatú, a tárgyakat láttató, felemelő látványt nyújtó kiállítás. Kérdezgettem a vendégeket, és néhány választ, mintegy felhőként, leírnék ide. (A leggyakoribbakat, hogy nagyon szép, érdekes, le sem írom.) „Mindenből kicsi, még egyszer látható, amit odafönt mutattak, és ez jó.” „Ezeket már láttam.” „Jobb, mint az a sok butítás a tévében.” (És erre a nagykamasz, avagy kisasszony unoka is rábólint!) „Árpád-házi királyokat láthattam!” „Az állatok tetszettek legjobban.” (Több gyermek.) „Jó látni, hogy ilyen van, hogy ilyen emberek voltak és vannak, ez megható.”
Az, tényleg.
És leskelődtem is, igen. Kihallgattam egy beszélgetést, amelynél kevés jobbat válthat ki egy múzeumi kiállítás geológiai vitrinje:
– Elmegyünk majd a cseppkőbarlangba is, jó?
– Jaj, de jó!
Lestem, ahogy egy szerelmespár aprólékosan végignézegette a gyűjtemények gyarapodásának módozatait bemutató karikatúrasorozatot, és beszélgetni kezdtek róla. Csak néztem, hogy a legtöbben végigjárták a kiállítást, minden részét megnézve, szülők is, gyerekek is, ellentmondva a jellemzően langyos múzeumlátogatói viselkedésről szóló nemzetközi felméréseknek.
Az adományozók jól tették, amit tettek. Egyelőre jólesően nézelődhetnek odaföntről, akik elhunytak. Álljanak mellettünk tovább is, akik élnek.
A Leltárba véve: 9 625 847 tárgy – Élő nemzeti természetrajzi gyűjtemény című időszaki kiállítás 2012. november 26-ig tekinthető meg az Év Múzeuma 2011 díjjal kitüntetett Magyar Természettudományi Múzeumban.
