Eldőlt a Természettudományi Múzeum sorsa

A tervek szerint 2013 végére már az egykori Ludovika Akadémia épületében működhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) központja, több tanszéke és könyvtára is.

MTI 2012-05-17 12:12
Cikk küldése e-mail:

 A 24 milliárd forintos beruházásra 4,5 milliárd forint költségvetési pénzt ad a kormány, a fennmaradó részt pedig az Európai Unió operatív programjaiból kívánják előteremteni - nyilatkozta az intézmény rektora az MTI-nek. A természettudományi múzeum kiállítóterülete a mostani helyén marad.

Az NKE jelenleg három helyen működik Budapesten: a központ, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar a Hungária körúton, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus területén helyezkedik el, míg a rendőrtiszti képzés a XII. kerületi Farkasvölgyi úton, a Közigazgatás-tudományi Kar pedig a XI. kerületi Ménesi úton zajlik - fejtette ki Patyi András.

A kormány döntése alapján azonban - folytatta - az NKE nagy részét - a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kivételével - a jövőben az egykori Ludovika-campuson, a XIX. században és a XX. század első felében működő katonai felsősoktatási intézmény ma nagyrészt üres, elhagyatott területén, vagyis az Orczy park környékén helyezik majd el. Az átköltöztetés első ütemét a 2012-2015 közötti időszakra határozta meg a kabinet, az új campus építése és elfoglalása így szakaszos lesz. Magát a beruházást Fürjes Balázs kormánybiztos felügyeli, az egységes vagyonkezelési helyzet kialakításáért és számos egyéb feltétel biztosításáért pedig Gál András Levente kormánybiztos felel.

Az első változás 2013 végére várható, amikor az egyetem központja, több tanszék és a központi könyvtár a Ludovika főépületébe költözik. Ezt követően új épületek is létesülnek, több már meglévőt pedig felújítanak, s ezekbe költözhet majd a Rendészet- és a Közigazgatás-tudományi Kar, számos sportlétesítmény és kollégium. A Rendészettudományi Kar kollégiumát és a speciális rendészeti képzésnek helyt adó épületeket a Diószeghy Sámuel utcában alakítják ki, ahol lesz egy taktikai és kiképzési központ is. Mindezt egy gyaloghíd fogja összekötni az Orczy parkkal. Az egyik - ma igen romos állapotban lévő - lovardaépületet is felújítják, ahol a lóállományt helyezik el, és a lovasképzést bonyolítják majd - ismertette a rektor.

A jelenleg a Ludovikán és annak környékén működő intézményekről szólva a rektor kifejtette: a Magyar Természettudományi Múzeumnak az egykori lovardaépületben elhelyezett kiállítóterülete a jelenlegi helyén marad, a főépületben lévő irodákat azonban elköltöztetik. Patyi András ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "a mi beköltözésünk nem üti ki onnan a múzeumot". Az Üllői úti Bárka Színház megmarad, sőt fejlesztik is, és a tervek szerint a jövőben egyetemi színpadként az NKE fenntartásába kerül a VIII. kerületi önkormányzattól. A Ludovika téri Raoul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnáziumot az átalakítások nem érintik, továbbra is a mostani helyén fog működni.

A költségeknek - mint azt az intézményvezető elmondta - a nagy részét az EU állja. A magyar kormány az idei és a jövő évre 4,5 milliárd forintnyi költségvetési forrást biztosít a munkálatokhoz, míg a többi pénzt várhatóan az unió 2014-2020 közötti tervezési és programozási időszakára vonatkozó operatív programjainak terhére fedezik. A beruházás első üteme összesen nettó 24 milliárd forintba kerül.

Patyi András zárásul hangsúlyozta, az NKE alapvető missziója, hogy az eddig elkülönült életpályák helyett a közszolgálati életpályák közötti átjárhatóság megteremtését képzési oldalról támogassa. "A közös elhelyezésnek ezt a szellemi építkezést kell szolgálnia" - mondta.

A nyitott múzeum felé

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

Sok szó esik, különösen az utóbbi években a nyitott múzeumról. Hívjuk közérthetőnek, demokratikusnak, ügyfélorientáltnak, látogató- és felhasználóbarátnak is, bár utóbbi kifejezéseket még a nemzetközi...

2009. május 05. Vásárhelyi Tamás

Helyünkről, Európában

A Magyar Természettudományi Múzeum példáján

A Természettudományi Múzeumról mostanában sok szó esik. Nem árt tisztáznunk, milyen szerepet játszik az európai természettudományi múzeumok között.

2011. június 06. Vásárhelyi Tamás

Hétpettyes katicabogár

Az Év rovara

Magyarország múzeumai számos civil szervezettel tartanak kapcsolatot. A Magyar Természettudományi Múzeum holdudvarának egyik legfontosabb egyesülete az idén 101 éves Magyar Rovartani Társaság, amely 2011-től...

2011. augusztus 08. Merkl Ottó
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...