Csillagképek a szemétben
A mexikói szobrász, Gabriel Orozco Asterism című kiállítása a Deutsche Guggenheim Múzeumben, Berlinben.
| Kocsis Alexandra |
2012-09-17 08:32 |
Ha október közepéig belépünk a berlini Guggenheim kiállítóterébe, az a tévképzetünk támadhat, hogy régészeti vagy természettudományos kiállításon, esetleg egy kora újkori Wunderkammer-ben járunk. Az első pillantásra nehezen azonosítható tárgyakból egy asztali vitrinben, illetve a terem padlóján elrendezett installáció azonban nem más, mint a mexikói szobrász, konceptuális művész, Gabriel Orozco legújabb, a német Guggenheim megrendelésére készített munkája.
Ha beléptünk, érdemes az első benyomás erejéig figyelmen kívül hagyni a koncepciót, és minden hátsó gondolat nélkül, pusztán a szemünkre hagyatkozva végignézni a termen. Lehengerlő a színek és formák rendszere: a királykék és olajzöld üvegek és villanykörték, különböző alakú palackok, az ókori kerámiaedényekre emlékeztető töredezett bóják, apró műanyagdarabok méret és anyag szerint csoportosítva úgy alkotnak organikus egészet, mintha ez lenne eredeti rendeltetésük. Orozco installációja úgy hat, mint egy nagy, színesen hullámzó, absztrakt szobor. Tetszik, amit látunk, szórakoztat, még mielőtt jelentését firtatnánk.
Ha még közelebb akarunk kerülni a műhöz, elolvassuk a brossúrát és rádöbbenünk, hogy szeméttel van dolgunk. Az installáció darabjai emberek által elhagyott, eldobott, tönkretett, feleslegesnek ítélt használati tárgyak vagy azok töredékei. A földön elhelyezett nagyobb darabokat a tenger vetette partra egy mexikói természetvédelmi területen, a vitrin tartalmát pedig egy New York-i szabadidőparkban dobálták el az arra járók. A két helyszínt a művész, Gabriel Orozco személye köti össze, aki szisztematikusan gyűjtötte, szortírozta, majd újrarendezte a tárgyakat, töredékeket. Berlinben a New York-i focipálya apró hulladékai a mikro-, míg a tengerparti rezervátum nagyobb tárgyai egyfajta makrovilágot tárnak a látogatók elé: különböző szinteket alkotnak a művész által kidolgozott rendszerben.
Gabriel Orozco nem csinált mást, mint esztétizálta, átlényegítette a szemetet. A talált tárgyak költészetét alkalmazta rájuk: a helyesen elrendezett szemétdarabok a harmónia érzetét keltik. Így emelkedett a szemét hétköznapi banalitása a csillagok - vagy ha úgy tetszik - a művészet magasságába. Az installáció címe (Asterism) is ezt az értelmezést erősíti: olyan csillagképek, melyeknek az emberi fantázia ad formát, de az egyes csillagok között tudományos és fizikai értelemben nincs kapcsolat (pl. a göncölszekér). A szemétkonstelláció csillagképekhez való hasonlítása egyrészt az ember rendszerteremtő képességét, mint alapvető kiindulási pontot állítja a középpontba, másrészt kiterjeszti a kontextust. Azt sejteti, hogy a szemétinstalláció a makro- és mikrovilág kozmikus rendjének tart tükröt, illetve arra az alapvető emberi késztetésre mutat rá, hogy minden dologban ezt a kozmikus rendet keressük.
A törött üvegek, megkövesedett rágógumik és WC-papír gurigák azonban nem csak az összeálló rendszer elemeiként értelmezhetők: minden kis darab egyben az emberi civilizáció által hagyott nyom, melyet (ál)tudományos módon rendszerezni, katalogizálni lehet. A szemét a kiállításon új értéket kap: míg korábban, a földön heverve undorral fordultunk volna el tőle, a múzeumi térben érdeklődéssel szemléljük a használt sebtapaszokat és elrozsdásodott vasmacskákat, melyek kultúránk lenyomatát hordozzák. Hiszen a régészek is legtöbb esetben a megtalált szemétből következtetnek az egyes történeti korok szokásaira. Reprezentál-e minket a szemetünk? A kérdés kapcsán az egyes tárgyak történetén kezdünk töprengeni: vajon mikor és hogyan került az óceánba; hogyhogy nem semmisült meg az áramlatokban; mennyit utazott, mire partot ért?
Orozco számára a történet onnantól érdekes, hogy a tárgyak a természet erőivel találkoznak: erodálódnak, megváltoznak, utaznak, állandó mozgásban vannak. Ulrich Clewing szellemesen úgy fogalmazott, hogy Orozco művészete világjáró (globetrotter) művészet, ami tükrözi a nemzetközi kortárs alkotók életstílusát: Gabriel Orozco New York-ban, Mexiko City-ben és Párizsban is bérel lakást, három különböző világgal, nyelvvel, mentalitással érintkezik újra meg újra. Egy korábbi művében éppen ezt próbálta modellezni: „hajlékony kő” (Yielding Stone) néven egy a saját testsúlyával megegyező gyurmalabdát rugdosott végig New York utcáin. A formálható anyagban minden tárggyal, jelenséggel való fizikai találkozás lenyomata megmaradt. Az érintkezések során létrejövő változás Orozco művészetében az egyik központi probléma. Ebben a kontextusban adódik a mindig aktuális kérdés: hogyan hat egymásra civilizáció és természet. A szemét kapcsán sokféleképpen meg lehet közelíteni ezt a problémát: Orozco rámutat, hogy az óceánok élővilágát veszélyeztető hulladékra többrétegű szimbólumként is lehet tekinteni. Az installációban nem csak ember által létrehozott objektumok, hanem kövek és kagylók, a természet organikus elemei is helyet kaptak. A két alkotóelem együtt már valami egyetemesebbet is jelképez, mint az emberi tevékenység melléktermékét. Megint a kozmikus rend fogalma merülhet fel bennünk. Semmi sem fekete-fehér: a művész a Deutsche Guggenheim magazinjában közölt interjúban is kifejezett célként jelölte meg a többértelműséget. A tárgyak annál több jelentésréteget hordoznak, minél több változáson, minél több érintkezésen mentek keresztül. Akárcsak készítőik, az emberek…
