Képpé formált anyag
Huszonöt festményen, szobron, installáción és több kísérleti filmen keresztül mutatja be a neves kortárs német képzőművész, Günther Uecker pályafutásának utóbbi mintegy ötven évét a Szépművészeti Múzeum kiállítása.
| Magyar Múzeumok Online |
2012-12-15 09:02 |
Kevés művész van, akinek munkássága a kezdetektől napjainkig olyan következetesen reflektál a kor változó adottságaira, mint a 82 éves Günther Ueckeré. A múzeum a nemzetközi kortárs képzőművészet egyik legmeghatározóbb, legaktívabb alakját köszöntheti ismét Magyarországon, aki ráadásul nem először állít ki itt, 1977-ben már bemutatkozott a Szépművészetiben, majd Pécsett, a Magyar Nemzeti Galériában és Veszprémben is, 2011 nyarán a Városligeti tavon, az Art on Lake kiállításon láthattuk nagyméretű Víz-vitorla című művét, legutóbb pedig idén tavasszal a St. Gallen-i kalandok. Hartung, Tàpies, Uecker és az Erker-jelenség című tárlaton szerepeltek papírmunkái, nyomódúcai.
Günther Uecker több mint 50 éve tart folyamatosan önvizsgálatot, miközben a világot is vizsgálja, ám mindezt nem passzív szemlélődéssel teszi, hanem aktív cselekvéssel: tettvágyó, anyagszerű szemléletéhez, kézműves technikájához már igen hamar, pályájának kezdetén eljutott. Munkáinak visszatérő motívumai, a pont és a vonal, struktúra és a láncolat, a fehér és a fekete folyamatosan jelen van, és mindig az aktuális tartalomnak ad helyet. Témái mindig életének tapasztalatai, aktuális történések, és így kordokumentumok is. Humán közérzettel reagál a társadalmi változásokra, felhívja a figyelmet és válaszokat keres.
Uecker tizenkilenc éves koráig a Balti-tengernél lévő Wustrow-félszigeten élt, ami 1933-tól a német hadsereg egyik bázisa volt. A háborús élmények, a hadiállapotok, a kegyetlenkedések, a halottak látványa meghatározták egész életét, örökre mély emlékeket hagytak benne, melyek később megjelentek műveiben.
Berlinben tanult festészetet, majd az 50-es évek második felében Düsseldorfban járt a Képzőművészeti Akadémiára, ahol rendkívül nyitott és haladó szellemiségű kortárs képzőművészeti közeg fogadta.
Ekkoriban készítette első szögképeit, amely azóta szinte védjegyévé vált, ennek és a legendás ZERO csoporthoz való tartozásának – akikkel számos közös akcióban, demonstrációban, kiállításon szerepelt – köszönhetően már fiatal korában is ismert művész volt. A képek mellett 1961-ben elkészítette első filmjét, melyet a következő két évtizedben összesen negyvenöt kísérleti film követett. Az 1960-as évek közepe óta számos nagy nemzetközi kiállításon vett részt (pl. Velencei Biennále, kasseli documenta), s munkásságát számtalan díjjal ismerték el (pl. Goslar város Kaiserringje [Császári gyűrű]). 1975 és 1995 között a düsseldorfi Képzőművészeti Akadémia professzora volt. Az 1970-es évektől egyre többször utazott Európán kívüli országokba, melyek egyrészt új inspirációs forrást is jelentettek számára, másrészt elmélyítették figyelmét a szegénység, a gyarmati elnyomás, a kultúrák eltűnése és megváltozása iránt. Innentől kezdve egyre hangsúlyosabbá vált művészetében a pusztító fegyverek miatt érzett fenyegetettség és a természet kizsákmányolása iránt érzett aggodalom.
 |
 |
Készül a Homokmalom
A Szépművészeti Múzeumban rendezett kiállítás Uecker munkásságának elmúlt ötven évét tekinti át. Günther Uecker elutasította a retrospektív jelző használatát, a kiállítást ugyanis nem tartja visszatekintésnek, sokkal inkább munkássága öt évtizedes időszaka pillanatfelvételeinek. A tárlaton ennek ellenére időrendben szerepelnek művei, noha művészete nem lineárisan fejlődött, inkább "koncentrikusan táguló körökben". A kiállítás előterében a 60-as évekből származó jellegzetes fénykinetikus munka fogadja a látogatót, majd a teremben középen elrendezve, időben egymást követve láthatóak a legfontosabb szobrai és installációi a Homokmalom című alkotásától a Fekete esőig, a falakon nagyméretű képek kísérik a velük kapcsolatban álló objekteket. Uecker kísérleti rövidfilmjeiből is válogatást kapunk, a Michael Kluth által 2004-ben készített dokumentumfilm pedig Uecker művészetével és munkamódszerével ismerteti meg a közönséget.
A kiállításon Uecker pályafutásának minden jellegzetes motívuma felbukkan: az emblematikus átszögelések, a fénnyel és a mozgással végzett kísérletek vagy a homok mint az idő múlásának szimbóluma. Az Erdő című munka a fák pusztítása ellen emel szót, a Hamuemberek-sorozatot pedig a csernobili atomkatasztrófa ihlette. A Black Mesa műtárgycsoport egy arizonai indián rezervátumban található szent hegyként tisztelt, de uránban gazdag hegyre utal, melyet az amerikai hatóság ki akarta termelni. Ezek a művek mind a környezet, mind az ember identitásának veszélyeztetettségét jelképezik.
A kiállítótér végében elhelyezett 2006-os Fekete eső a hiroshimai atomtámadásra reflektál. A pestisre használt fekete halál kifejezésre utalva a felhőkből hulló radioaktív csapadékot fekete esőnek nevezték el. A szennyezett esőt Uecker egy ősi kínai művészeti technikával szemlélteti: hosszú papírtekercsekre kvázi írásjeleket festett tustintával. Az óriási léptékű munka ötlete nem Japánban, hanem Kínában született, ahol Uecker tapasztalatai szerint a felelőtlen iparosítás rombolja éppen a természet és egy ősi kultúra értékeit.
A kiállítás 2013. március 17-ig látható a Szépművészeti Múzeum Dór Csarnokában.
Fotó: Józsa Dénes
