„Gyermekszemmel nézzél szerte”

TANÁROK ÉJSZAKÁJA

Tiszaföldvár a Keleti hosszúság 20,1494 és az Északi szélesség 46,5789 foknál található, ahol 2013. október 11-én 18 óra 03 perckor nyugszik a nap. Pontosan napnyugtakor kezdődő és éjszakába nyúló rendezvényünk helyi mottója Weöres Sándortól származik.

Béres Mária 2013-10-10 14:39
Cikk küldése e-mail:

Múzeumunkban október 10-11-én kerül megrendezésre a Tiszazugi Földrajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet szakmai továbbképzése, amelyen muzeológusok, levéltárosok, és könyvtárosok pedagógusokkal közösen tárják fel az intézmények közötti kapcsolódási pontokat, és azok továbbélésének lehetőségét. Mindhárom közgyűjteményben a kulturális örökség őrzött forrásait az oktatás szolgálatába állították és ezen a két napon közösen mutatják be ezt az érdeklődő pedagógusoknak. „A lámpás én vagyok” – Tanárok éjszakája egyrészt méltó lezárása a két napos szakmai munkának, másrészt nyitottá teszi a programot minden érdeklődő pedagógus számára.

 

A rendezvényt Vass Zoltán, a Kunszentmártoni tankerület igazgatója nyitja meg, majd a Tiszaföldvári Pedagógus Nőikar előadása alatt Nagy Dénes festőművész és Nagy Katalin Matild homokanimációja teszi színesebbé a zenei élményt.

 

Ezután a múzeum kiállító és oktatótereiben folytatódik a program, „Minden, ami fény” mottóval. Lesz zseblámpás ismerkedés múzeumi tárgyakkal, lámpás- és gyertya készítés, melegedés és sütögetés a múzeumi kemence tüzénél. Rendhagyó éjszakai kamara kiállítás is nyílik, a tiszaföldvári Kossuth Lajos Általános Iskola „Szülőföldem, Magyarország” címmel 17 éve rendez történelmi vetélkedőt. A megmérettetésen 14 csapat indul, minden évben más-más történelmi időszak vagy történelmi esemény, személy jelenti a felkészülés témáját. A csapatok az adott korból nevezési tárgyakkal is készülnek a 17 év terméseként több mint 300 darab gyermekek és szülők által készített „tárgymásolatból” válogatta össze kedvenceit Galgóczi Vilma tanárnő, a versenyek főszervezője. Ezt az anyagot a tanárok éjszakája résztvevői láthatják először az iskola falain kívül.

 

Intézményünk szeretettel várja és hívja az érdeklődő óvó néniket, tanítókat és tanárokat a kistérségből és egész Jász-Nagykun-Szolnok megyéből. Az, hogy a Tiszazugi Földrajzi Múzeum elnyerte az „Év Múzeuma 2012” kitüntető címet, minden olyan pedagógus érdeme is, akik az iskolai padból a múzeumba hozták a tanítványaikat, rábízták Őket a múzeumi munkatársaira, és jó hírét vitték intézményünknek. Ezzel a színes programmal köszöntjük mi most mindazokat, akik velünk töltik ezt az éjszakát.

Az Év Múzeuma Tiszaföldváron

DÍJ

Az Év Múzeuma kitüntető cím elnyeréséhez mindig két dolog kell – egy múzeum, egy elkötelezett múzeumigazgató és még sok egyéb…

2013. május 05. Pató Mária

Tanulmányi raktár a Tiszazugban

Fejlesztés

Múzeumpedagógiai célokra hasznosítható tanulmányi raktárnak újítottak fel és rendeztek be egy régi házat Tiszaföldváron.

2012. december 12. MTI

Programok csak tanároknak

TANÁROK ÉJSZAKÁJA

2013. október 11-én az ország számos településének múzeumai ugyanazon a napon fordulnak a pedagógusokhoz.

2013. október 10. Nagy Magdolna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...