Múzeumba a kézírást!
A kézzel írás gyakorlatilag eltűnt a mindennapi életből. A toll és papír szerepét átvette a billentyűzet. A kézírás a múlté? Tegyük múzeumba? Akár. Igen. Ahogy A Magyar Nyelv Múzeuma meg is tette ezt.
| Szathmáry-Király Ágnes |
2012-11-27 08:30 |
Egy 18–19. században írt levélre mindenki olyan csodálattal néz, mint egy műalkotásra. Nem a tartalma a lenyűgöző, hanem a vonalvezetés, a betűkerekítés, a technika, amivel az írója megalkotta. Pedig művész sem volt, csak egy iskolázott közember. Mégis ámulatba ejt minket, a 21. század emberét, akinek szeme a szövegszerkesztők leggyakrabban alkalmazott betűkészletéhez szokott. El vagyunk kényeztetve a kézírást illetően, ahogy az élet más terén is. Nem kell drága pénzért tintát és papírt vásárolni az írónádhoz, pennához vagy töltőtollhoz, nem leszünk könyékig foltosak írás közben, mert a golyóstollat csak ki kell rántani a mellényzsebből, és egy kattintás után már oldalakat írhatunk tele a fillérekbe kerülő fehér lapra. Mégsem tesszük.
De vannak azért jó példák is. Oroszországban reneszánszát éli a szépírás. A moszkvai „Kalligráfia Múzeumban” különböző nemzetek írását csodálhatja meg a látogató. Így a cirill és a latin betűk mellett a zsidó és az arab, valamint a japán és az ősi kínai írásjelekkel megalkotott dokumentumokat, leveleket és tárgyakat is őriznek. Ebben a múzeumban nem alapszabály a „mindent a szemnek, semmit a kéznek”. Miután a látogató nagyítón keresztül megvizsgálta a különböző írásmódokat, beiratkozhat mesterkurzusokra. Felnőttek és gyerekek ragadnak tollat, és a kalligráfia nemzetközi mestereitől sajátítják el a szépírás fortélyait, ismerhetik meg a betűtípusok kialakulásának nemzetenként változó történetét. És miközben dolgozik a kéz, dolgozik az agy is. Kutatások bizonyítják, hogy a kézírás olyan alvó agyi területeket mozgat meg, amelyekre csak a finom motorikus mozgás hat. Az ujjak, a kéz ritmikus, összehangolt mozgása pozitívan hat többek között az asszociációs képességünkre.
Magyarországon A Magyar Nyelv Múzeuma vállalkozott a kézzel írás újbóli divatba hozatalára. Egyrészt a név kötelez, másrészt tisztelgés is ez a világirodalom egyik legmozgalmasabb levelezője, Kazinczy Ferenc előtt, aki azon a széphalmi birtokon élt és alkotott, ahol a nyelvmúzeum ma működik. Itt nem a múlt egy részét őrzik és mutatják be, hanem az élő és folyton változó, beszélt és írott magyar nyelvet. A múzeum vállalja, hogy időről-időre felhívja a figyelmet olyan, kevéssé tárgyalt témákra a közművelődés-nyelvművelődés terén, amelyek méltók a népszerűsítésre. Ilyen a kézírás, amit a Facebook- és sms-generáció múzeumba kíván. Szerintük már meg vannak számlálva a kézzel írás napjai, hatalomra tör az e-mail és a chat. Igazukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy A Magyar Nyelv Múzeuma pályázatára („Írj levelet Kazinczy 
Ferencnek és Török Zsófiának!”) érkezett 140 levél írójának többsége azt üzeni a címzetteknek, hogy bár általános- vagy középiskolás, mégis ez az első papírra vetett üzenet, amit postára ad, illetve ha széphalomból megérkezik a válasz, ez lesz az első kézzel írt levél, amit kap. A beérkezett pályaművek számát illetően mégsincs okunk temetni a kézírást. Ha teszünk érte – és A Magyar Nyelv Múzeuma tesz –, jelene és jövője is van. Be kell például bizonyítani a Facebookon felnövő fiatalságnak, hogy a kalligráfia, vagy akár a kézírás is lehet közösségi élmény. A nyelvmúzeum október 27-ét, Kazinczy Ferenc születésnapját ennek igazolására szentelte A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A résztvevők múzeumpedagógiai foglalkozásokon kipróbálhattak számos tolltechnikát az írónádtól a pennán át a töltőtollig. Folyt a tinta mindenhol, de rövid gyakorlás után, már nem voltak görcsös mozdulatok, csak a fogalmazásra kellett koncentrálniuk a gyerekeknek. Mártogatták a tollat és formálták a betűket, hogy azok külseje minél művészibb legyen, ahogy azt a postatörténeti kiállítás 18–19. századi levelein láthatták, és amelyeket úgy megcsodáltak. Igen, a múltra is szükség van a jövő és jelen értékeléséhez. Ezért a Postamúzeum elhozta Széphalomra azokat a kellékeket is – viasznyomót, blankettát, levélmérleget, postásegyenruhát, sárga-fekete postaládát a monarchia korából – amelyekkel Kazinczy és kortársai találkoztak levélváltáskor. Sőt, a foglalkozáson töltőtollal megírt leveleket, képeslapokat bedobhatták e korabeli postaládába – ahogy tette ezt Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára is – és néhány napon belül „Széphalom” pecséttel, a családtagok kézhez kapták ezeket az üzeneteket. Nem volt szabad falfelület a „becsomagolt” múzeumban, ahol a látogató ne hagyhatta volna ott a kézjegyét. Nyelvi játékok és rejtvények vártak megfejtésre, híres emberek kézírásai tanulmányozásra, tükörírás a kézügyesség próbatételére, valamint képes- és betűkirakók, kéz-szem koordinációt fejlesztő játékok. Akik részt vettek azon az előadáson ahol a titkosírással ismerkedtek a résztvevők, azok akár így is folytathatták a leghosszabb közösen megírt történetet.
Az újonnan nyíló időszaki tárlatban – december-3ig látható – receptekkel üzent a múlt: a 20. század fordulójától napjainkig a különbözően iskolázott háziasszonyok kézírásait mutatják be, és a régi iskolai tanterv szerinti írást idézik a zsírfoltos, megsárgult jegyzetek. A falusi asszonyok receptfüzetei nem minden szempontból felelnek meg a helyesírás szabályainak. A hosszú ékezetek és a kettős mássalhangzók hiánya szembetűnő. Ennek oka sokszor az alacsony iskolázottság. Annál nagyobb azonban néprajzi értékük. Kiderül ugyanis belőlük, hogy a múlt században melyek voltak azok az alapanyagok, amelyekből a legtöbb étel készült a vidéki háztartásokban. Az asszonyok, akiknek a betűvetés nem volt mindennapos tevékenységük, receptkönyveiket pedánsan vezették, törekedtek a szépírásra, hogy a receptek segítségével továbbörökíthessék háziasszonyként megszerzett tudásukat.
A receptfüzetekben sok a személynévvel ellátott étel, például: Béla torta. Elképzelhető, hogy ez a sütemény valamely családtag kedvence volt, így róla nevezte el a gazdasszony, és az édesség más családban vagy az ország más-más táján más néven szerepel a receptgyűjteményekben.
A múlt évszázad elején nyitott receptfüzet nagy kincs néhány családban. Generációk öröklik egymástól. Grafit, töltőtoll, golyóstoll váltja egymást. De nemcsak a tolltechnikák változása mutat érdekességet. Míg a dédmamák, nagymamák a szomszéd, rokon nevét írják a recept mellé – attól függően, kitől kapták –, a mai tulajdonosok bloggerek, médiasztárként ünnepelt gasztronómia-szakemberek neveit, televíziós műsorok címeit jelölik meg a sütemény, saláta, főétel stb. forrásaként.
Kazinczy Ferenc és kortársai a korabeli távolsági közlekedés miatt szinte alig, vagy egyáltalán nem találkoztak, leveleikből mégis pontos képet kaptak egymásról, köszönhetően a kézírásnak, amely a fogalmazás tartalmát, stílusát és a betűkerekítést is figyelembe véve saját maguk „lerajzolt” mása volt. Az elnagyolt, hanyag kézírás szétszórtabb, a konvenciókat elutasító emberre vallott. Aki szépen ívelt, kerek betűket használt, azt a szabályokat elfogadó, művészi hajlammal rendelkező, pedáns személyiségnek tekintették. Egy mai levélbe több belefér, mert annyival elnézőbb a társadalmunk. Kézírásunkat díszíthetjük, kiegészíthetjük rajzokkal vagy a falfirkákhoz hasonló „kriksz-krakszokkal” is, sőt akár bohókás képet készíthetünk az adott szóból pl.: a pálmafa „F” betűjére a trópusi növény jellegzetes leveleit rajzolva -, hiszen a kézírás szabadságot ad. Tehát, lehet, de nem érdemes múzeumba zárni. Szabadjára kell engedni, élni kell vele, használni azt. Kézírásra fel!
Fotó: Szigeti Sándor
