Egy gazdag női sír rejtélye

ELŐADÁS

Honfoglalás kori temetők titkai Hódmezővásárhely határából a Tornyai-múzeumban - előadás.

Magyar Múzeumok Online 2015-03-23 12:17
Cikk küldése e-mail:

A Hódmezővásárhely határában feltárt 10-11. századi temetők leletanyagába enged betekintést előadásán Dr. Révész László, a Magyar Nemzeti Múzeum régész-szakmuzeológusa, a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének vezetője március 25-én, szerdán 17 órai kezdettel a Tornyai János Múzeum Korok, kultúrák, lelőhelyek című sorozatán. A régészeti esten szó lesz a honfoglalás korának egyik nagy legendájáról, a Kopáncsnál feltárt, gazdag viseletű női sír rejtélyéről is.

 

 

Hódmezővásárhely környéke régészeti szempontból intenzíven kutatott terület, s ez igaz a 10-11. század időszakára is - írja előadása bevezetőjében Révész László. Az 1920-as évektől rendkívül kiterjedt, korszerű, a kor tudományos színvonalát meghaladó ásatási és elemző tevékenységet végeztek szegedi egyetem munkatársai a város határában. A feltárt leletanyag arra enged következtetni, hogy az ártéri szigeteken álló, néhány család által lakott települések népessége viszonylag szerény anyagi körülmények között élt. Hagyatékukból hiányzik a fegyveres lelet, a zsákmányolt tárgyak, illetve a nyugati vagy a bizánci érmék, ékszerek és ruhadíszek.

A második világháborút követően (a Hódmezővásárhely-Nagyszigeten végzett feltárástól eltekintve) nem zajlottak hasonló volumenű ásatások, azonban az újabb kutatások így is érdekfeszítő eredményeket hoztak - emeli ki a honfoglalás korának avatott szakértője. Az egyik legérdekesebb temető, Hódmezővásárhely-Kopáncs, Szenti-tanyánál 1944 nyarán feltárt sírjainak leletanyagáról és ásatási dokumentációjáról mindeddig azt tartották, hogy azok elvesztek e zűrzavaros időszakban. Az elmúlt hónapok során előkerült anyagok hozzásegíthetik a kutatókat a korszak egyik nagy legendájának, az ott talált gazdag viseletben eltemetett női sír rejtélyének megoldásához - mondta el Révész László.

Örmény genocídium, magyar sajtófotó, játékösztön

KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ

Az Országos Széchényi Könyvtár, a Capa Központ és a Ludwig Múzeum kiállításait ajánljuk figyelmükbe.

2015. március 03. MTI - MMO

Száz bögre, négy pávián, és egy művész

BESZÉD

Hétfőn nyílt Lublóy Zoltán kiállítása a Museion No1 Galériában. A megnyitón elhangzott beszédet olvashatják most.

2015. március 03. Sári Zsolt

Varázslatos Magyarország

FOTÓ

A magyar természetfotózás népszerűsítését megcélzó program 2014-es évi versenyének válogatott anyaga a Magyar Természettudományi Múzeumban látható.

2015. március 03. Fuisz-Tibor István
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...