20 éves születésnap Jászberényben

HAMZA MÚZEUM

Húszéves a jászberényi Hamza Múzeum, az évfordulóra kiállításmegnyitóval egybekötött jubileumi ünnepségen emlékeznek július 15-én a Déryné Rendezvényház dísztermében.

MTI 2015-07-08 09:50
Cikk küldése e-mail:

A Hamza Múzeum honlapján szereplő adatok szerint az 1995. július 15-én megnyílt közérdekű muzeális intézmény abból a képzőművészeti adományból és dokumentum-gyűjteményből szerveződött, amelyet Hamza D. Ákos és felesége, Hamza Lehel Mária, Lehel Ferenc Csontváry-kutató leánya 1987-ben Jászberénynek ajándékozott. Mindkettőjük életműve Magyarországtól távol, Párizsban, Olaszországban és Sao Paulóban teljesedett ki. Harminchat évi brazíliai tartózkodás után a házaspár 1989-ben tért vissza Magyarországra.

A hagyaték előbb a Jász Múzeumba került, majd Hamza D. Ákos kifejezett kérésére 1991 decemberében a Gyöngyösi út 7. szám alatti lakóházba, ahol a polihisztor haláláig lakott. A múzeum 2002-ben kapott működési engedélyt.

A múzeum képzőművészeti kollekciójának - az egyedülálló Hamza- és Lehel-hagyaték mellett - mára fontos részét képezi a jászsági kötődésű művészek munkáit magában foglaló gyűjteményegység, melyben elsősorban a 20. századi alkotók közül Benke László, Gy. Riba János, Vuics István, Makay József, Gecse Árpád, Sáros András és mások művei találhatók. Kiemelkedik Litkei József, az Iparművészeti Főiskola korábbi tanszékvezetője 22 műből álló kollekciója, valamint Lehel Mária, Thorma János és Rudnay Gyula néhány alkotása. A kortárs gyűjteményegység legkiemelkedőbb darabjait Palkó Tibor festőművész művei adják.

Ahogy a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria megbízott igazgatója, Farkas Edit elmondta a jászberényiek gazdag programmal emlékeznek az alapításra. Az eseményen közreműködik a Cantate Nobis Énekegyüttes, vezényel Thormanné Husznay Mária. Ezt követően előadásokat hallhatnak a jelenlevők, elsőként Negyedszázad Hamza szolgálatában címmel Dobos Lászlótól, a Jászok Egyesülete ügyvivőjétől, a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány kurátorától. 20 év 20 percben a címe Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria megbízott igazgatója előadásának, majd Múzeumok, galériák az együttműködés jegyében témában hallhatnak az érdeklődők beszámolót Szikra Istvántól, a Szikra Galéria tulajdonosától, a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány kuratóriumának alelnökétől. A Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria város életében betöltött szerepéről Hortiné Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója, a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány kuratóriumának elnöke számol be.

A megnyitástól napjainkig mutatja be a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria legfontosabb eseményeit az Emlékképek címmel, a múzeum Gyöngyösi úti épületében 19 órakor nyíló kiállítás, míg a Párban című, szintén ekkor nyíló kiállítás a Hamza házaspár életterére, mindennapjaira fókuszál, személyes használati tárgyak segítségével.

140 éves a Jász Múzeum!

SZÜLETÉSNAP

A Jászság történelmi múltjához méltóan ünnepeltek Jászberényben.

2014. november 11. Kiss Erika

Angyali üdvözlet

HAMZA MÚZEUM

Sao Paolóból újabb Hamza alkotás utazott át az Atlanti óceánon és érkezett Jászberénybe.

2014. december 12. Kiss Erika

Csak ami paraszt, az a magyar?

BESZÉDES STÁBLISTÁK

Hamza sci-fi-be illő velencei történetén a 150 éve született Herczeg Ferenc sem szépíthetett.

2013. november 11. Gurzó K. Enikő
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...