Integrált táborok a Skanzenben
MÚZEUMPEDAGÓGIAI NÍVÓDÍJ 2015
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum fogyatékossággal élő fiatalokat és iskolai közösségi szolgálatos középiskolásokat együtt foglalkoztató Integrált tábora is az idei díjazottak között van.
| Szabadtéri Néprajzi Múzeum |
2015-10-01 13:58 |
Két turnusban indította a Skanzen a nyár folyamán a különleges Integrált tábort, ahol a fogyatékossággal élő fiatalok és az iskolai közösségi szolgálatos középiskolások közötti kapcsolat kialakítása, egymás megismerésének elősegítése, a toleranciára nevelés kapott kulcsszerepet. Összesen tizennégy halmozottan fogyatékos és tizenhárom egészséges fiatal ismerte meg a múzeum kiállításain és programjain keresztül egymás képességeit, lehetőségeit, mindezt teljes értékű partnerként, életre szóló élményeket szerezve.
A hét során a résztvevők egytől egyig rájöttek arra, hogy talán nincs is olyan nagy különbség az egészségesek és a kerekesszékesek vagy vakok, értelmi sérültek között. Az egyszerű paraszti munkák kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy „egyenrangúnak” érezhessék magukat a fiatalok, hiszen ki az, aki manapság vajat köpül, vályogot vet, kukoricát morzsol vagy fát vág? A kenyérdagasztás, az őrlés sem tartozott eddig a hétköznapi tevékenységeik sorába, a tábor alatt viszont megtapasztalták, milyen fáradalmas munkát jelent begyújtani a kemencébe vagy éppen kiszedni a forró cipókat.
A mese világába Az égig érő fa című népmese juttatta el a második turnus fiataljait. A kiskanász vándorlását követve olyan helyekre jutottak, ahol próbatételeket kellett kiállniuk, hogy megmenthessék a királylányt. A gazdánál rendbe tették a gazdaságot, majd az „élet vizének forrásából” is merítettek, Ezeket a feladatokat mindig együtt végezték az ép és a sérült fiatalok, egymás kezét fogva, egymásnak segítve. A tanulásban akadályozott és középsúlyos értelmi sérült gyerekek számára a mese íve segítséget nyújtott a figyelem fenntartásához, a tevékenységek végrehajtásához, az élmény megéléséhez.
A népdalok, mondókák, ritmusgyakorlatok eljátszása, egyszerű mozgássorokkal történő megjelenítése vidámmá tette a tábort, és érzelmileg is összehangolta a társaságot. A gondoskodás nem csak egymásra, hanem a tanya állataira is kiterjedt. A jószágokkal való testközelség minden érzékszervre hatott. A trágyaszag, a szőrös és tollas állatok tapintása, az etetés, itatás öröme még a tikkasztó meleget is elfeledtette. Természetesen nem maradt el a Skanzen vakok számára kialakított néprajzi tárlatának meglátogatása és a vonatozás az akadálymentesített motorvonaton sem.
A hét folyamán a sérült és ép diákok párokat alkottak, és a párok mindennap cserélődtek, hogy mindenki alaposabban megismerhesse egymást. A középiskolás diákok számára hatalmas élmény volt, hogy felnőtt módra vállalhattak felelősséget és nyújthattak segítséget. Örömteli felismerést jelentett számukra, hogy megtapasztalhatták, sérült társaik mennyire közvetlenek és szerethetőek. Néhány a visszajelzések közül:
„ A tábor óta másként látom az életem. Mindent.”
„ A legjobb élményem az volt, amikor az önzetlen szeretetüket és bizalmukat éreztem.”
„ Jó volt látni a felhőtlen örömüket, a mosolyuk, a nevetésük sokszor eszembe jut.”
„ Megtanultam, hogy nemcsak magamra kell figyelnem.”
„Tudom értékelni, hogy látok.”
„Nagyon becsülöm azokat a szülőket, akiknek nem egészséges a gyermekük, és mégis hatalmas szeretetben nevelik őket.”
