Pasztellportrék, és a mi mögöttük van
RESTAURÁLÁS
Kulisszatitkok a Hansági Múzeum műhelyéből!
| Székely Zoltán |
2013-12-13 14:15 |
A Hansági Múzeum raktáraiban számtalan elfekvő műtárgy található, amelyekkel az elmúlt évtizedekben nemigen foglalkoztak, és amelyek állapota ezért folyamatosan egyre romlott. Pedig a hozzáértő szem sok érdekes, különleges darabot találhat közöttük, amelyek nemcsak értékes műkincsek, hanem egyben Mosonmagyaróvár és Moson megye történetének pótolhatatlan emlékei is. Helytörténeti múzeumként elsődleges feladatunk e történeti-kulturális örökség értő kezelése, ezért a múzeum megújulási stratégiájának részeként egy olyan restaurálási és feldolgozási program vette kezdetét, amely egyszerre járul hozzá Moson Vármegye múltjáról való ismereteink szélesítéséhez, illetve szolgáltat alapot és anyagot jövendő kiállítások megrendezéséhez.
E szempontrendszer alapján választottuk ki restaurálásra a Modrovich család tagjait megörökítő pasztell arcképsorozatot. A hivatalnoksorból felemelkedő, 1791-ben nemesített Modrovich (alias Modrich) család a Moson vármegyei Rajkán szerzett birtokot, s lett a következő másfél száz esztendőben a vármegye közéletének egyik fontos szereplője. Táblabírák, 
majd főszolgabíró, festő és erőmérnök került ki tagjai közül, s rajkai kúriájuk múzeumnak is beillett gazdag műgyűjteményük miatt. A portrésorozat nyilván a frissen felemelkedett család önreprezentációjának része: az egy időben, egyszerre megfestetett nyolc arcképpel a régi nemesi családok ősgalériáinak mintáját követték, s igyekeztek hátrányukat ledolgozni.
Művészettörténeti szempontból figyelemre méltó, hogy az együttes darabjai pasztellképek: a 18. századi Franciaországból elterjedt technika a hazai portréfestészetben viszonylag ritkán fordul elő. Mesterük ismeretlen, de jó kezű festő, aki modelljeit finoman idealizálva, pontos fiziognómiával mutatja be. A lélektani jellemzésben az egyéni vonások helyett inkább a típust – mint a megnyerő úriember, a bájos hölgy, a szigorú idős asszony – részesítette előnyben. A pasztelltechnika nyújtotta finom, puha, bársonyos hatásokat igyekezett tehetségéhez mérten kihasználni. S talán érdemes még kiemelnünk, hogy legfiatalabb modelljét tájháttér elé állította: s bár ez igencsak bátortalan, mégis jelzi a portréfestészet újabb irányainak recepcióját.
Az ábrázoltak azonosítását a képek hátoldalán elhelyezett, 19–20. századi, kézírással készült feliratok teszik lehetővé. Ezek alapján a portrék Modrovich György közvetlen rokonságát: szüleit, feleségét és apósa családját örökítik meg. A restaurálás kapcsán tisztázódott a portrésorozat megfestésének időpontja is. Modrovich György arcképének hátoldalán ugyanis egykorú felirat került elő, amely 1807-ben adta meg a mű – s nyilván a sorozat – készítésének idejét. Alkalmasint ő lehetett az együttes megrendelője is, hiszen a feliratból az is kiderült, hogy 44. születésnapjára időzítette a megfestés munkáját.
Az arcképeket a második világháborút követően szállították be a rajkai Modrovich-kúriából a múzeumba. Napjainkra a sorozat darabjainak állapota erősen leromlott, víz, penész és kártevők támadták meg a festményeket és kereteiket. A képek restaurálását Szalai Veronika, Bartha Vera és Varga Ferenc restaurátor művészek végezték el.
A restaurálásnak azonban egy másfajta hozadéka is lett. Két portré hátoldalán egy-egy szénrajz került elő. A támaszkodó férfit, illetve Káin és Ábel testvérgyilkosságát ábrázoló lapok minden bizonnyal akadémiai tanulmányrajzok. A jelzetlen darabokat alkalmasint Modrovich Gábor (1865–1918) festőművész müncheni akadémiai tanulmányai során, az 1890-es években készíthette. A családi arcképek gondozásakor használhatta fel korábbi rajzait, ugyanakkor, amikor a már említett hátoldali feliratos cédulák készültek.
