Háborúból Béke
WEBSZEMLE
Az Iparművészeti Múzeum honlapján a Hírek rovatban több izgalmas tárgyra bukkanhat a szemfüles látogató. A fajansz kanna az Esterházy-kincstár emblematikus tárgyinak egyike, amelynek a története is fordulatokban gazdag.
| Iparművészeti Múzeum |
2014-07-24 08:00 |
A herceg Esterházy család fraknói kincstárából származó gyűjteménynek az ötvösművek, díszes fegyverek és elefántcsont-faragványok mellett mintegy negyven kerámia- és üvegtárgy, valamint kvarcféle ásványokból (hegyikristályból, füstkvarcból, jáspisból, ametisztből és achátból) készült díszedény is részét képezi. Ezen míves, ám törékeny tárgyak rongálódtak meg a legnagyobb mértékben, amikor 1945 januárjában a budavári, Tárnok utcai Esterházy-palota (ld. itt) egy bombatalálat következtében összeomlott, maga alá temetve a palota pincéjébe menekített kincstár tárgyait. A katasztrófát alig néhány darab vészelte át épségben, zömük apró darabokra törött.
Az elmúlt évtizedek során az Iparművészeti Múzeumban restaurátorok több generációja dolgozott a súlyosan megrongálódott törékeny tárgyak helyreállításán, melynek eredményeként mára mintegy tucatnyi darab nyerte vissza eredeti formáját. Ezek egyike egy 17. századi fajansz kanna, melynek fordulatokban gazdag története jól példázza az Esterházy-kincstár tárgyaival foglalkozó restaurátorok és művészettörténészek előtt álló kihívások nehézségeit és sikereit.
Az 1680-as években Dél-Németországban készült kanna korongolt, körte alakú testén a fehér ónmáz fölött a Béke allegorikus nőalakja látható monokróm bíborvörös (ún. purpur camaieu színű) festéssel. A kanna aranyozott ezüst montírozása a fedél peremére beütött ötvösjegyek (DS mesterjegy és toboz formájú augsburgi városjegy) tanúsága szerint Daniel Schwestermüller (?–1695) munkája, aki 1673-ban lett mester. Hasonló, monokróm purpur (mangánoxidos) festésű, allegorikus alakokat, bibliai és mitológiai témákat ábrázoló fajansz korsókat és kannákat a 17. század utolsó harmadában elsősorban az úgynevezett Hausmalerek (házifestők), azaz a fajanszmanufaktúráktól függetlenül, önállóan – főként Augsburgban és Nürnbergben – működő mesterek festettek, így például a nürnbergi Abraham Helmhack (1654–1724), aki számos munkáját monogramjával is jelezte. Az Esterházy-kincstárból származó kanna 1690 körül kerülhetett a család, pontosabban a família ekkori feje, Esterházy Pál herceg (1635–1713) birtokába. Feltehetően erre a kannára vonatkoznak a fraknói vár kincstáráról 1696-ban és 1725-ben készült inventáriumok alábbi tételei:
1696: "Armarium sub Nro 43 et 44, Nr. 3. Amfora ex maiolica cum coperculo argenteo deaurato."
1725: "Almarium sub N.ris 43 et 44, Nr. 22.: Egy Ezüstben foglalt Vörös Meczet (?) Öregh Aranyos födelű Kanna." (A kincstár 1685. évi inventáriumában felsorolt kerámiatárgyak között a kanna még nem szerepel.)
Eszerint a kanna a fraknói vár kincstárának – korabeli szóhasználattal „kincses tárházának” – máig fennmaradt üvegezett szekrényei közül a XLIII–XLIV. számúban került elhelyezésre, melyben több tucat hegyikristály, üveg, kínai porcelán és egyéb kerámiatárgy is helyet kapott (ld. itt). A kannát egészen 1919 áprilisáig itt őrizték. Ekkor a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának „a magánkézben levő muzeális értékű műkincsek” köztulajdonba vételéről szóló rendelete értelmében a Műkincseket Társadalmasító Bizottság a fraknói Esterházy-kincstár anyagát is lefoglalta, majd az Iparművészeti Múzeumba szállította a gyűjtemény 347 darabját. A rendelet ugyan már 1919 őszén érvényét vesztette, Esterházy Miklós herceg azonban úgy határozott, hogy a kincstár anyagát továbbra is az Iparművészeti Múzeum őrizze letétként. Ennek érdekében 1920-ban a herceg letéti szerződést írt alá az intézménnyel, melyet halála után fia, Esterházy Pál herceg is megújított 1923-ban. Az Iparművészeti Múzeumban állandó kiállításának részeként már 1920-ban megnyílt az Esterházy-kincstár jelentős részét bemutató tárlat, melyen a kincstár egyéb kerámiatárgyaival együtt a szóban forgó kanna is helyet kapott.
A második világháború kitörését követően Esterházy Pál herceg úgy határozott, hogy az Esterházy-kincstár tárgyait elszállítja az Iparművészeti Múzeumból és ládákba csomagolva a család budai, Tárnok utcai palotájának pincéjében, mint biztonságosnak vélt rejtekhelyen helyezi el. A döntés azonban a már említett okok miatt tragikusnak bizonyult. A palota romjainak eltakarítását követően 1949 januárjában kerültek elő a kincstár tárgyai, nagy részük sérült, súlyosan megrongálódott vagy roncs állapotban.
A pince beomlott boltozata szóban forgó kannát is apró darabokra törte, amint az feltárás helyszínén készült fényképfelvételen is látható.
A kanna restaurálására 1980-ban került sor, amikor Zoltán Éva, a Képzőművészeti Egyetem tárgyrestaurátor szakos hallgatója diplomamunkaként végezte el a tárgy helyreállítását. Ennek során bravúros módon, mintegy háromdimenziós puzzle-ként illesztette össze a kanna 118 db apró töredékét, modellgipsszel pótolva az elveszett darabokat, azaz a kanna felületének mintegy 30%-át kitevő hiányokat. Ezt követően a lehetséges mértékig retusáló festéssel, temperával egészítette ki a festett felületen mutatkozó hiányokat.
Az ily módon esztétikailag is újra értelmezhetővé vált kanna az Iparművészeti Múzeum 1990. évi Barokk és rokokó című kiállításán került bemutatásra. Mivel az edénytest festése épp a főalakot ábrázoló felületen igen hiányos volt, a kiállítás katalógusában nem került sor a kannán ábrázolt téma ikonográfiai pontosítására: a múzeum állandó kiállításának 1927-ben megjelent vezetőjében a kannán ábrázolt allegorikus nőalak tévesen a háború antik istennőjeként, Bellonaként került meghatározásra: „118. sz. szekrény, Nr. 2: Korsó, faience, testén elöl Bellona.” (Layer Károly: Az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek leíró lajstroma műtörténeti magyarázatokkal. Bp. 1927, p. 51.) Ugyanez a téves meghatározás olvasható az 1923-as letéti szerződés mellékletét képező, Csányi Károly által összeállított műtárgyjegyzékben is, melyben a kanna a 151. sorszám alatt szerepel: „Korsó, fajansz, aranyozott ezüst talppal, trébelt díszű fölnyíló fedővel. Körtealakú testén elöl piros színben hadi jelvények közt a háború istenasszonya, jobbjában babérág, baljában fáklya. Feje fölött lebegő angyalka megkoszorúzza. A fül mellett kétoldalt hadisátrak. A fedélen augsburgi hitelesítő bélyeg és DS mesterjegy."
Az ábrázolt téma ikonográfiai meghatározásának pontosítására a közelmúltban nyílott lehetőség azáltal, hogy sor került az Iparművészeti Múzeum Adattárában őrzött üvegnegatív fényképfelvételek digitalizálására. Ezek között mintegy 30 olyan fénykép is található, melyeket id. Weinwurm Antal készített 1894-ben a fraknói várban az Esterházy-kincstár tárgyairól, köztük a szóban forgó fajansz kannáról is. A felvétel, amely a még ép állapotú tárgy egyetlen képi dokumentuma, korábban nem volt ismert a kutatás számára.
Az üvegnegatív felvétel tanúsága szerint a kannán ábrázolt nőalak nem Mars nővére, Bellona, hanem épp ellenkezőleg, Pax, azaz a Béke perszonifikációja: a sisakot viselő nőalak felemelt jobbjában olajágat tart, míg a baljában tartott fáklyával felperzseli az előtte heverő fegyvereket, ezáltal jelezve a háború végét s a béke beköszöntét. A figura attribútumai tehát nagyrészt megegyeznek azokkal a kellékekkel, amelyeket Cesare Ripa Iconologia (1593) című művében a Béke ábrázolásához ajánlott: „Nő, aki baljában gyümölcsökkel, virágokkal és levelekkel teli bőségszarut tart olajággal, jobbjában pedig fáklyát, amellyel nagy rakás fegyvernek gyújt alája." A képtípus egyik első, nagy hatású emléke Francesco Salviati 1544-ben festett falképe a firenzei Palazzo Vecchio Sala dell’Udienza néven ismert termében (ld. itt és itt), de így ábrázolja a Béke alakját Étienne Delaune 1570 körüli rézmetszete is (ld itt).
Az Esterházy-kincstár tárgyait bemutató, 2014-ben megjelent szakkatalógus előkészítése kapcsán Hajtó Kornélia restaurálta ismét a kannát. Ekkor a korábbi restaurálás során készült jelzésszerű retusáló kiegészítések eltávolításra kerültek, majd az archív fényképfelvétel alapján elkészült a festett felület hiányainak rekonstrukciója, ezzel a kanna teljes mértékű esztétikai helyreállítását nyújtva.
A Béke perszonifikációját ábrázoló fajansz kanna tehát jelenlegi ismereteink szerint az 1690 körül években került a fraknói Esterházy-kincstárba. Feltételezhető, hogy Esterházy Pál herceg azért gyarapította ezzel a tárggyal a családi gyűjteményt, mert a fegyvereket felperzselő, s ezáltal a háború végét jelképező allegorikus nőalak ebben az időben különösen aktuális jelentést hordozott: nevezetesen Buda 1686. évi török alóli felszabadításának jelképes alakjaként is értelmezhető volt. A sors különös fintora, hogy a kanna két és fél évszázaddal később a budai vár egy újabb ostroma során kis híján megsemmisült, hogy aztán a modern muzeológia keretei között szülessen újjá és nyerje vissza eredeti formáját és jelentését.
Köszönjük a közlési lehetőséget az Iparművészeti Múzeumnak!
