30 fotó ajándékba

GYARAPODÁS

Eifert János fotóművész legismertebb alkotásait adományozza a Tornyai-múzeumnak

Magyar Múzeumok Online 2014-08-12 18:05
Cikk küldése e-mail:

 Eifert János fotóművész 30 eredeti fotográfiát, életműve fontosabb darabjait ajándékozza szülővárosának, Hódmezővásárhelynek augusztus 13-án. A nemzetközileg elismert fotóművész alkotásait Szent István Király Ünnepe alkalmából kamaratárlaton tekinthetik meg az érdeklődők a Tornyai János Múzeum bejárati előcsarnokában.

A harminc fotográfia – vintage-, illetve mesterkópia - a hetvenéves Eifert János ötven év fotográfiai tevékenységének keresztmetszetét adja. A képek mindegyike bejárta a világot, a hazai és nemzetközi kiállításokon, valamint a művész önálló tárlatain bemutatva díjakat és elismerést szereztek nemcsak alkotójuknak, hanem a magyar kultúrának, a hazai fotóművészetnek is.

Eifert János, a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője 1943-ban született Hódmezővásárhelyen. Pályafutását a Honvéd Táncegyüttesben kezdte táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre biztatta az együttes akkori koreográfusa, Novák Ferenc is. A nemzetközi fotós életbe Vágta című, vágtató kuvaszokat megörökítő fotójával robbant be, azóta 200 önálló kiállítása volt, 700 csoportos tárlaton szerepelt, képeivel 168 díjat, nagydíjat, különdíjat és diplomát érdemelt ki képeivel. Fényképei, képriportjai, írásai rendszeresen jelennek meg a szaksajtóban, hazai és külföldi lapokban, könyvekben, kiadványokban, az elektronikus sajtóban. Munkásságát nem lehet egységes stíluskategóriákba rendezni, sokoldalú, folyamatosan megújuló, kísérletező alkat. Tánc-, aktfotói, természetképei és az alkalmazott fotói alapozták meg ismertségét. Tanárként, előadóként, szakíróként és szakértőként is tevékenykedik. Eifert János szerint a fotográfia olyan játék, melyben a képzelet és valóság határán egyensúlyozik a képíró.

Folyamat a Nemzeti Galériának!

GYARAPODÁS

Reigl Judit Folyamat című festményével gyarapodott a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteménye.

2014. július 07. Magyar Múzeumok Online

Páratlan darabbal bővült a szentendrei Czóbel-kiállítás

MŰTÁRGY

Újabb szenzáció a szentendrei MűvészetMalomban megrendezett "Czóbel, egy francia magyar" című kiállításon.

2014. június 06. Magyar Múzeumok Online

Ha besüt a napfény a múzeumi raktárba...

TALÁLT KINCS

Egy napsugárnak köszönhetően derült ki a Louvre múzeumának raktárában porosodó egyik festményről, hogy az Nicolas Poussin (1594-1665), a francia klasszicizmus egyik legnagyobb festőjének...

2014. június 06. MTI
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...