Mézesbábosok hagyatéka
VÁSÁRI
Hogyan hirdette portékáját a 20. század első felében egy gyertyaöntő? Hogy kerültek a Ferenczy Múzeum gyűjteményébe a vásári mézeskalácsok? Az adventi időszakban látogatható kiállítás apropóján mesélnek a tárgyak.
| Szabó Magdolna |
2015-12-10 15:02 |
Ottinger Károly szentendrei mézeskalácsos és gyertyaöntőmester a 20. század első évtizedeiben a szamárhegyi Kígyó utcában dolgozott. A szerb származású Beslits família után (akik még a híres Beliczay pesti főcéhmestertől nyerték elismerő okmányaikat) ők vitték a legtöbb mézesbábot és gyertyát helyi s távoli piacokra. Hogy Ottinger rendszeresen vásározott, azt egy kopott régi kép is bizonyítja, melyen a kackiás bajszú mester büszkén húzza ki magát hatalmas sátra alatt.
Ottinger Károly szentendrei mézeskalácsos és viaszöntő mester vásárban, 1910 körül(Ferenczy Múzeum TD 77.5.14.)
Ottinger mézesbábos és gyertyaöntő alkalmi cégére kimondottan a vásározásokra készülhetett. Nyers textilalapra piros betűkkel festette (vélhetően maga a mester) a nevét, foglalkozását, székhelyét. A betűket – a gyertyaöntőnél mindig rendelkezésre álló – viasszal áthúzva fixálták, hogy a nedvességtől el ne folyjanak. A ruhadarabot rávarrt zöld kerettel látták el. A feltűnően színes textilcégér reklámereje kétségtelen. Anyagánál, méreténél fogva (46 x 38 cm) hajtható, könnyen szállítható, így minden bizonnyal a hatalmas ívű vásári sátrakban rendszeresen ott „lobogott” e névjegy a mester zászlajaként. A tárgy természete és nemzeti színei is erre az önkéntelen asszociációra késztetnek.
A textilcégért 1955-ben leltározták az akkor újonnan alapított szentendrei múzeum tárgygyűjteményébe.
Cégér, Ltsz. 55.47.1. Fotó: Deim Balázs
A várostörténet szempontjából kuriózumnak tetsző tárgy múzeumi reprezentációjának eddigi története ismeretlen előttünk, de nem járhat messze a valóságtól a feltételezés, miszerint soha nem szerepelt tárlaton. Ahogy aligha szerepelt a többi, vele egy időben, szintén a helyi mézesbábosoktól szerzett, majd számba vett tárgyak csoportja: mézeskalács díszítéshez használt kellékek (papírképecskék, szívekre kerülő alkalmi versikék), sablonok, régi faragott mintafák és száznál is több kiszúróforma, fogadalmi tárgyak öntőmintái, ezenkívül kész termékek, gyertyák, munkaeszközök.
Elődeink tudatos tárgygyarapítása révén a múzeum 1954-ben megvásárolta a mai Rab Ráby tér 5. szám alatt 1930-tól működő Péterffy Gyula Duna viasz- és gyertyaüzeme komplett árukészletét. A múzeum korabeli tudományos programjának része volt, hogy bemutassa a század derekán működő helyi iparos termékeinek teljes spektrumát, több mint ötvenféle gyertyával. Ha ez nem történt volna meg, most nem alkothatnánk pontos képet a szokástárgyak e sajátos csoportjának adott korszakra jellemző típusairól, használatáról, készítésmódjairól.
1956-ban 22 darab színes, eizolt, általa készített vásári mézeskalács is társult a gyűjteményhez. A hatvanéves, fakó, de ép sütemények az említettekkel egy egységben kerültek ki a szentendrei Ferenczy Múzeum adventi időszaki tárlatába.
Részlet a Mézeskalács-kiállításból, a szentendrei vonatkozású tárgyi emlékekkel
Fotó: Deim Balázs
A kiállítás egyik legfőbb célja az ünnepre hangolódás és a bemutatott mesterség történeti rétegeinek feltárása, miközben a kisváros helyi társadalmában egykor előkelő helyet elfoglaló iparosok tárgyaival a múzeum történeti-néprajzi gyűjteményének izgalmas szegmenseire igyekszik felhívni a figyelmet. Vagy még inkább, hogy olyan városi történetekre és emlékekre, lokális elemekre fókuszáljon, amelyek alkalmi frekvenciákat hozhatnak létre a folyton cserélődő helyi társadalom régi és új szereplői között egyelőre alig hallható párbeszédben.
A Mézeskalács-kiállítás 2016. január 30-ig látogatható a Szentendrei Képtárban.
(s)
