Időszalag telefonokra hangolva
Mobil-kor Veszprémben
Mi van I. Ferenc József osztrák császár és magyar király telefonkészüléke és az okostelefon között?
| Gyöngyössy Orsolya |
2012-04-17 14:50 |
„Halló, Arad, Temesvár és Pest! Nincs már távolság ezután! Mily haladás a múlthoz képest! Most reggel, délben délután, ha egy kissé unjuk magunkat, unalmunk mindjárt eloson, avval, akiről ábrándoztunk, összekapcsol a telefon, az interurbán telefon.” Így üdvözli Ady Endre 1900. január első napjaiban a reményteljes 20. századot, és a városokat összekapcsoló, interurbán telefonvonalat.
Lelkesedése nem bizonyult légből kapott víziónak. A telefon ma már nemcsak technika-, de kultúra-, kommunikáció- és művelődéstörténeti, sőt filozófiai tényező, melynek használatához sajátos viszonyulásmód és etikett kötődik. Mi minden történt Ady rácsodálkozása óta, hogyan vált a telefon a 21. századi ember életének szerves részévé, életmódjának szimbólumává?
Többek között erre a kérdésre adott választ a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Belltől az okostelefonig című telefontörténeti tárlata. A Magyar Hírközlési Múzeumi Alapítvány készülékei és a miskolci székhelyű Mobil-Kor Alapítvány vándorkiállítása együtt, egy légtérben a telefonálás magyarországi históriájáról adott képet. Egy kiállítás képei a múló időben!
1908. Budapest. LB fadobozos készülék
Az első LB-készülékek tömörek, súlyosak, tekintélyesek. A keményfa váz alatt szolid rezgés, csöndes gépzaj zötyög. Kezünkben fanyelű „kanálhallgató”, a készüléken Berliner-féle tölcséres mikrofon. Kávéház illata, hivatal háttérzaja. Bár otthon is egyre többeknek van telefonjuk, a kávéház még mindig olcsóbb. A vonal végén kellemes modorú telefonos kisasszony kéri a kapcsolási számot. Az előfizetések megugrása előtt még fejből tudta a lakcímeket: most számsort kér. Várni kell. Az kétharangos csengő jelzése még idegenül hat. A percdíj fogalma ismeretlen: telefonálás közben nyugodtan jegyzetelhetünk a fából készült, ferde irattartón. Tóth Árpád rosszallóan végigméri a csörömpölő masinát, pár évvel később szomorú nótát ír a telefonról: „A fejem fáj, az agyam sajog, kínozzák a távbeszélő-bajok. Hát ez csoda? Nézzen csak oda. Mi bámul önre amott a falon, és hallgassa meg e telefon-dalom.” (1912).
1915. Budapest. I. Ferenc József Ericsson-készüléke
Az idősödő osztrák császár és magyar király bizalmatlanul szemléli a gyorsuló század „gyanús” technikai újdonságait. Ha egyedi gyártmányú Ericsson-telefonjának fémváza alól megszólal a csengő, idegesen kapja fel a fejét. Bosszantó az is, hogy a királyi zászlókat csúfosan összegabalyították a házfalak közt terpeszkedő, szégyentelen telefonkábelek. Nem tanácsos a királyt telefonon zavarni: a személyes megjelenés mellőzése protokolláris udvariatlanság még akkor is, ha a készüléken a magyar középcímer zománcos képe díszeleg.
1924. Budapest. LB 24 fémdobozos készülék
A 20. század eleji fémdobozos, vezetékes telefonok még mindig a telekommunikáció „röghöz kötöttségének” korát idézik. Sarokban, falon, a lakásban főhelyen telepíti le az úri középosztály a divatos, esztétikus készülékeket. A státusszimbólumnak is beillő tekerős masinák a polgári 
lakáskultúra vérkeringésébe kapcsolódnak. A telefonkábelek egyre sűrűbb erdőt alkotnak a pesti „úri” kerületekben, így a huzalok egy részét a föld alá fektetik. A városok közötti, interurbán beszélgetések díját homokórával mérik. Tóth Árpád húsz évvel korábban papírra vetett siralmai óta a helyzet nemigen javult: a vonalak recsegnek, a kapcsolásra hosszasan kell várakozni. „Órákig tart a pillanat, míg kaphat ön egy szabad vonalat, és jön a válasz, nem holnap, még máma: foglalt a száma! Ha nyugtalan ön, és szíve kérges, a központ hölgye ezt nem érti, és bájjal kérdi: óh, mért oly mérges? És ha a számért hiába esengett, a központ kérdi: óh, miért is csenget? Miért oly naiv, és mért oly kába? Hisz tudja jól, úgyis hiába!” (Tóth Árpád: Szomorú nóta a telefonról, 1912).
1935. Budapest. CB 35 bakelitházas készülék
Az előfizetők száma százezer körül mozog, az ötjegyű kapcsolási szám menthetetlenül kevésnek bizonyul. Színre lép a korábbiaknál szerényebb méretű és formavilágú, könnyen szervizelhető, 
bakelitházas tárcsás távbeszélő. Az „unalmas” fekete borítás már nem kötelező: bordó, zöld vagy fehér házzal is választhatunk telefont. A telefonos kisasszonyok kimérten udvarias hangja a fővárosban már a múlté, 1928 óta automata központok kapcsolják össze a beszélgető feleket. A testetlenné váló kommunikáció, a telefon nyújtotta láthatatlanság Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső iróniáját is feltüzeli: „Van-e nagyobb megtisztelés a számomra, mint az, ha valaki a testét kikapcsolva azt küldi hozzám, ami igazán fontos belőle, a szavait, a gondolatait, a lelkét? Eleve megbocsátom, hogy nem hozza be hozzám a bibircsókját az orrán, cipőjén a sarát, melyet örök emlékül hagy szőnyegemen, s nem maszatolja össze kezemet és kilincsemet.” (Óda a telefonról, 1933). A folyamat immáron feltartóztathatatlan annak ellenére, hogy a távbeszélő kihasználtsága meg sem közelíti a táviratok, levelek és sürgönyök népszerűségét.
1955. Magyarország. CB 555 bakelitvázas készülék
Tekerés, pörgetés, tárcsázás: a számlap különállását feladva a készülékházba olvad. Az új dobozmikrofonnal már lényegesen tisztább a hang, a szolgáltatások minősége a háború óta sokat javul. Ha otthon nincs telefonunk, a tárcánkban bizonyosan csörög néhány tantusz. Az utcai komfortos fülkékből is lehet diszkréten telefonálni. Beteljesülni látszik Vajda János egykori víziója: „A gőzmozdony, a villanydrót, a telefon átfúródik mindenen, behatol az érintetlen rengetegbe, kifüstöli Dodona berkéből a miszticizmust” (1882).
1976. Magyarország. CB 76 műanyag borítású készülék
A könnyű műanyag házas készülékek már a színesedő „modern” háztartáshoz idomulva a szivárvány minden színében kaphatók. A mikrofon szén- vagy kristályalapú, a beszélgetés mellékzajai egyre mérsékeltebbek. Ha csörgetnek, a műanyag vázon belül vadul zörög a két kis harang között a kalapács. Az utcai telefonfülkék hangszigeteltek. Fülöp György karikatúráján a telefonfülkébe járnak veszekedni a panellakók. A fontosabb vonalakat lehallgatják, számtalan telefonos vicc születik.
1992. Magyarország
A telefon röghöz kötöttsége megszűnni látszik: óriási akkumulátort cipelünk a hordozható készülékkel együtt. A rádiótelefon drága státusszimbólum, ritka keveseknek adatik meg. A közvélemény az új telefonálási stílusról egyöntetű: aki magánbeszélgetéseket bonyolít idegenek füle hallatára, az „bunkofonál”. A diszkréció kényes máza repedezni látszik.
2012. Magyarország
Fotó, videó, fénykép, üzenet, zene, játék, internet, felsorolni sem tudom. A társadalmi rétegkülönbségek, a vagyonosság a készülék típusában, „tudásskálájának” szélességén mutatkozik meg. Maga az elv, a mobiltelefon megkapóan hétköznapi jelenség. Szinte érzelmi kötődés fűzi a modern embert a tenyérnyi készülékhez, idegesen jár-kel, ha reggel otthon felejtette. Önként adta fel az elérhetetlenség lopott örömét.
2012. Veszprém. Telefonkiállítás.
Két óriási ablakon árad be a fény. Fekete álló vitrinek, üveg alatt régi ismerősök, mobiltelefonok polcról polcra egymásnak döntve, alá-fölé helyezve, időrendbe szedve. Kicsi, színes, figurás, nőies ki- és széthajtható. Több mint 500 darab. Falanszterizálódó társadalmunk „egyediséget” 
kínál. Az irónián túllépve, tűnődve, fojtott örömmel ismerek rá az első mobilomra. Szerény jószág, kimondottan ódon hatást kelt. Mosolygok, majd a karzat felé veszem az irányt. Az ősök galériáján tizenhárom tisztes korú készülék pihen a vitrinek alatt. A közel tízkilós faháztól a könnyű műanyag készülékig szűk száz esztendő telt el, még sincs hiányérzetem. Talán mert „lelkük van”: rájuk nézek, és máris jelt ad bennem az ébredező tiszteletet. Horthy Miklós, I. Ferenc József és IV. Károly címeres telefonjai unikálisak, a szó legszorosabb értelmében véve, hisz egyetlen példányban készültek. A kurblis gép hangja valószínűtlenül cseng, zajong, ricsajozik, kattog. Mai „kultúrzajokhoz” szokott fülünkkel az az érzésünk támad, hogy valami elromlott. A tárlat végén, egy tablón telefonos viccek. Görbe tükörben mutatják, miként szokott hozzá az ember a telefonhoz, milyen ironikus helyzeteket produkál a telefon használata.
Várakoztunk, félrekapcsoltak, később tantuszokat dobáltunk majd elszakítottuk a fali vezetéktől, hogy minden tér- és időbeli akadályt leküzdve kiépítsük a közvetlen érintkezés nélküli kommunikáció kényelmesen felemás univerzumát. Ilyen és efféle gondolatokat ébresztenek ezek a vitrin alatt nyugvó masinák, április 18-ig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban.
A lektorálásért köszönet illeti Jakab Lászlót (Postamúzeum).
Képek forrása: Laczkó Dezső Múzeum, szimulacio.blog.hu, cserebere.hu, retronom.hu
