Seuso-kincsek
Tudományos és jogi részletek
A Magyar Múzeumok nyomtatott archívumából.
| Magyar Múzeumok Online |
2012-08-02 09:10 |
A tegnap az index.hu portálon megjelent Zelnik István interjút követően gyorsan formálódtak vélemények és észrevételek – az olvasókban és a hivatalos szervek állásfoglalásaiban is – arról, hogy az un. Seuso-kincsek visszakerülhetnek-e, visszakerülhetnének-e Magyarországra, és ennek valóban egy magánygyűjteményi vásárlás-e a megfelelő és járható útja.
A Seuso-kincs a késő római kultúra egy legértékesebb ezüsttárgy lelete, amelynek kalandos sorsa, feltételezett (bár egyre biztosabbá váló) illegális külföldre kerülése a nyolcvanas és a kilencvenes években megmozgatta a közvéleményt – Magyarországon és külföldön egyaránt. Az index.hu interjúban Zelnik István elmondta, hogy másfél éves nyomozást folytatott, aminek eredményeként nemzetközi szakértők és ügyvédek bevonásával sikerült megtudnia, hány darabból áll a Seuso-kincs, kik a tényleges tulajdonosai, hol találhatók a tárgyak, és megvásárolhatók-e. Majd ezt követően az MTI-nek szerdán azt nyilatkozta, hogy az eddig 14 darabosként ismert leletegyüttes eddig lappangó 15. darabját – egy Hadrianus-portréval díszített, több mint 8 kilogrammos ezüsttálat – is megvásárolná. A vételárról pontos adatokat nem közölt, de a feltételezések szerint több tízmilliárd forintos nagyságrendről van szó.
Zelnik István azonban hangsúlyozta: igazából akkor lehet „hazatérésről” beszélni, ha bizonyítható lesz, hogy kétséget kizáróan a mai Magyarország területéről származik a lelet; ez még hosszú tudományos kutatómunkát igényel, de rögtön hozzátette, hogy már felvette a kapcsolatot a Magyar Állammal annak érdekében, hogy a vásárlást követően a hazahozatal ne ütközzön jogi akadályokba. Mint elárulta, a műkincsnek külön múzeumot hozna létre – az Aranymúzeumtól nem messze, az Andrássy úton az Oktogon és a Hősök tere között. A célja, hogy egy új Seuso Múzeum létesüljön, de ehhez szüksége van arra, hogy a Magyar Állam lemondjon a Seuso-kincsek tulajdonjogáról. Kiegészítette nyilatkozatát még azzal, hogy a kincseket nem magának, hanem Magyarországnak vásárolja, amit azzal erősítene meg, hogy halálát követően a kincseket a Magyar Államra hagyja.
Az egymásra reflektáló híradások hamar megszülettek: index.hu interjú, majd az MTI nyilatkozat, ezt követően pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága adott ki sajtónyilatkozatot A Magyar Állam a Seuso-kincsek tulajdonosa címmel. A nyilatkozat a sajtóban megjelent interjú egyetlen pontjára reagál, miszerint a Magyar Állam a Seuso-kincsekkel kapcsolatban továbbra is tulajdonosnak tekinti magát. A Kultúráért Felelős Államtitkárság jelezte továbbá, hogy az ismert műgyűjtő a kormányt és az államtitkárságot ebben az ügyben eddig hivatalosan nem kereste meg. Ezt egészítette ki azzal, hogy a kormány nyitott minden komoly és tisztességes szándékú, az ország érdekeit szem előtt tartó műgyűjtővel és műkereskedővel a Seuso-kincsek vagy más, a nemzeti kultúra szempontjából meghatározó műtárgyak és leletegyüttesek sorsáról érdemben egyeztetni. Szerda délután a hvg.hu is megjelentetett egy összefoglalót.
A Seuso-kincsek fordulatokban gazdag, több mint negyven éves története tehát folytatódik. Lapunk, a Magyar Múzeumok még nyomtatott korszakában két cikket is közölt a téma kapcsán. R. Facsády Annamária A Seuso-kincs kutatásának újabb eredményei című rövid áttekintő írása egy 2008-ban megrendezett tudományos szimpózium előadásait tekinti át röviden, Hajdú Éva – aki 1997 és 2006 között a Seuso-kincsek ügyéért felelős egykori miniszteri biztos volt – pedig A Seuso-kincs eseménytörténetét összegzi. A két írás a Magyar Múzeumok 2008/4 nyomtatott számában jelent meg. A cikkek online közlésével a kibontakozó vita előzményeit elevenítjük fel.
