Újjáalakul az Ásatási Bizottság

TESTÜLET

Pintér Sándor belügyminiszter utasítása alapján június 15-én megszűnik a régészeti feltárásokkal kapcsolatos szakmai véleményeket kialakító Ásatási Bizottság (ÁB) tagjainak mandátuma; az új tagok felkéréséről egy hónapon belül kell gondoskodni.

MTI 2013-06-13 16:00
Cikk küldése e-mail:

A bizottság újjáalakításáról, feladatairól és működési rendjéről szóló, a Hivatalos Értesítő szerdai számában közzétett belügyminiszteri utasítás szerint az ÁB feladatai közé tartozik többek között, hogy véleményezze a nagyberuházásokkal kapcsolatos dokumentumok tervezetét, azokat a régészeti ügyeket, amelyekben a miniszter szakértői közreműködést vesz igénybe, valamint a régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításával és a védelem megszüntetésével kapcsolatos dokumentációkat.

Az ÁB javaslatot tehet továbbá a régészeti lelőhely vagy lelet megtalálójának jutalmazására, meghatározza a régészeti lelőhely vagy lelet tudományos jelentőségét, véleményezi a régészeti örökséget érintő jogszabályok koncepcióját, valamint konkrét ügyeken túlmutató, elvi állásfoglalást fogalmazhat meg és jogszabály-módosítást kezdeményezhet.

 


A további régészeti feladatellátás meghatározásának és engedélyezésének szakvéleményezése során az ÁB mérlegeli az érintett régészeti lelőhely jelentőségét, valamint az elfedés szükségességét, indokoltságát, módját és a régészeti lelőhely állapotára gyakorolt várható hatását; véleményezi az előzetes régészeti dokumentációt és a feltárási projekttervet; és javaslatot tesz a feltárási projektterv elfogadására vagy attól eltérően a szükséges régészeti feladatellátás formáira és nagyságrendjére.


A miniszter az ÁB-ba a Magyar Nemzeti Múzeum által javasoltak közül 2 tagot, a Budapesti Történeti Múzeum által javasoltak közül 1 tagot, a megyei hatókörű városi múzeumok által javasoltak közül együttesen 2 tagot, az egyéb régészeti gyűjtőkörrel rendelkező múzeumok által javasoltak közül együttesen 1 tagot, a régészeti tanszékkel rendelkező egyetemek által javasoltak közül együttesen 2 tagot és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet által javasoltak közül 1 tagot kér fel. Az ÁB elnökét a tagok közül a miniszter jelöli ki.


A bizottság kéthetente ülésezik, ha legalább öt megkeresés érkezett. Amennyiben ilyen ülésre nem kerül sor, az ÁB véleményezése elektronikus levelezés útján zajlik; az elnök jogosult rendkívüli ülést is összehívni.

Az ÁB kizárólag a szakvéleménye kialakításához szükséges mértékben vizsgálhatja a feltárási engedély iránti kérelmek, a régészeti szolgáltatásra vonatkozó szerződések jogi vonatkozásait, az engedélykérelemben közölt nem szakmai adatok helytállóságát, a feltárás kapcsán érintett egyéb hatóságok illetékességét, ezek szükséges engedélyeinek meglétét, valamint a kérelemmel kapcsolatos hatósági eljárási kérdéseket is.


Az Ásatási Bizottság a szakvélemény elkészítése során adatot kérhet a régészeti lelőhelyek és az azokkal kapcsolatos adatok nyilvántartását vezető szervtől vagy az örökségvédelmi hatóságtól, és betekinthet a feltáráshoz, illetve megkereséshez kapcsolódó hatósági ügyiratokba, beleértve a feltárásokról készült dokumentációkat is.

Az ÁB régészeti örökséget érintő általános szakmai kérdésekben kialakított állásfoglalásait a területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár tudomásulvételét követően adhatja ki. Az általános szakvéleményeket a minisztérium honlapja szakmai iránymutatás céljából összegyűjtve, legalább hathavonként közzéteszi.


Az ÁB szakértőként részt vehet a régészeti lelőhelynek vagy feltárásnak az örökségvédelmi hatóság által végzett helyszíni ellenőrzésében is.

66 ezer négyzetméternyi csoda

Régészeti feltárások Perkátán

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központja által végzett munkálatok révén középkori kun örökségünk kincsei és egy összetett, közel hétezer...

2010. november 11. Heilmann Anna

Az örökségvédelmi törvénymódosító javaslatról

Nyílt levél és a reakciók

Hétfőn a megyei múzeumok igazgatói a miniszterelnökhöz címzett nyílt levélben fejezték ki aggodalmukat az örökségvédelmi törvény tervezett módosításával kapcsolatban. L. Simon László képviselő (Fidesz)...

2011. október 10. MTI - MMO

Modern törvényt igényel a kulturális örökség

Beruházás és az örökségvédelem

A Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

2012. február 02. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...