Múzeumpedagógiai nívódíjak a tanévnyitón

ELISMERÉS

Dr. Vásárhelyi Tamás részesült először a Múzeumpedagógiai Életműdíjban, amelyet az idei év nívódíjaival együtt a Múzeumpedagógiai tanévnyitón osztottak ki.

Kiss Balázs Levente 2013-10-01 14:25
Cikk küldése e-mail:

„Nagyon fontos a múzeumok jövője és a következő generáció oktatása szempontjából az együttműködés az iskolákkal, hiszen a történelem, a művészetek, az irodalom és a többi tárgy oktatásának sokkal mélyebben kell összefonódnia a múzeumokkal. Élményt kell nyújtani a diákoknak, nemcsak a száraz tényanyagot ismertetni, hanem a korabeli életet, életmódot is be lehet mutatni, és a tárgyakon keresztül életszerűvé, átélhetővé tenni. Így lehet megérteni, miért fontos a kultúra és a múzeumok támogatása – mondta dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a Múzeumpedagógiai tanévnyitó kapcsán.

 

Halász János az Emmi kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy az elmúlt év a kulturális rendszerváltoztatás jegyében gyökeresen átalakította a múzeumok életét Magyarországon. A közgyűjtemények szakmai feladatellátásának korszerűsítése mellett a megyei intézmények fenntartót váltottak, megújult a finanszírozásuk, és sor került az ellátandó állami feladatok pontosítására. Eredményként kiemelte, hogy az új rendszerben minden múzeum folyamatosan működik. Köszönhető mindez annak, hogy az átvevő önkormányzatok felelősséggel, elkötelezett lokálpatriotizmussal viszonyulnak új intézményeikhez. Halász János szerint a siker annak is köszönhető, hogy a kormány jól átgondolt támogatási politikát folytat. Hangsúlyozta: a 2014 évi költségvetésben a múzeumokra szánt összeg közel 240 millió forinttal emelkedik. Így a megyei hatókörű városi múzeumok nagyobb támogatást kapnak mintegy 150 millió forinttal, s közel 50 millió forinttal több jut a települési önkormányzatok által fenntartott múzeumoknak. A muzeális intézmények szakmai támogatására idén 300 millió forint jutott, 2014-ben 340 millió forint áll majd rendelkezésre a jövő évi költségvetés jelenlegi tervezete szerint – fűzte hozzá Halász János. A jövő feladataival kapcsolatban az államtitkár kifejezte, hogy az oktatási és a teljes múzeumi rendszerben lezajlott változásoknak összekapcsolhatónak kell lennie, hogy ez megnyithassa az utat a közös munka előtt. Ennek értelmében hosszú távon is biztosítani kell a két terület eredményes és minőségi megújulást hozó együttműködését, melyhez segítséget nyújt a Nemzeti Kulturális Alapnak a múzeumok turisztikai népszerűsítését célzó pályázata, valamint egy kidolgozás alatt álló pontgyűjtő rendszer, amely a legfiatalabb korosztályt és a szülőket, nagyszülőket csábítja múzeumba.

 Ezt követően kiosztották az idei év Múzeumpedagógiai Nívódíjait. Elsőként a Néprajzi Múzeum Tárgyas ragozás, szubjektív etnográfia című kiállítása részesült elismerésben. A Frazon Zsófia és Joó Emese által létrehozott tanulmányi kiállítás jó példa arra, milyen egy muzeológus és múzeumpedagógus, ha komolyan veszik egymást. Komplexen gondolkodnak kiállításban, különös tekintettel a tartalmakra és pedagógiai hasznosulásra. Ennek rendelik alá, milyen és hány tárgyat választanak a kiállításban, milyen módon tálalják a közönségnek, hogyan építenek különböző korosztályokra és a különböző elmélyülési szándékkal közeledő érdeklődőkre. Éliás István, a bírálóbizottság elnöke szerint a kiállítás minden eleme iskolapéldája lehet a 21. századi kortárs múzeumpedagógiának.

Szintén nívódíjat kapott a Petőfi Irodalmi Múzeum Mesemúzeum és Meseműhely nevű 2012-ben létrehozott fíliája, amelynek komplex intézményi programját jutalmazták. Ennek része a kreatívan, praktikusan és környezettudatos szempontok szerint is kialakított közönség- és foglalkoztató tér, az állandó kiállításban szervezett csoportok és a családok számára kínált foglalkozások is. A Mesemúzeum nem múzeumi műtárgyakra épül, a koncepció, a megvalósítás színvonala és a további fejlesztés lehetősége a PIM speciális irodalmi kiállításrendezői és ismeretátadási tapasztalatain alapul. Minden a múzeumpedagógiai küldetés elérését, így az alapvető készségek fejlesztését, az irodalom közvetítését és – a mesék világán keresztül – az olvasás megszerettetését szolgálja.

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeum munkatársai szintén Nívódíjban részesültek a Használd a múzeumot! módszertani segédanyag összeállításáért. A múzeum honlapján is elérhető, szabadon letölthető és hozzáférhető múzeumhasználati segédletek, rejtvények, feladatgyűjtemények, a kiállítások egyes részeinek és témáinak megismerését és feldolgozását segítő anyagok a múzeumi és iskolai óravázlatok alapján aktív múzeumhasználatra és gondolkozásra késztetnek.

A Budapest Történeti Múzeum Városfelfedező programja, amely szervesen kapcsolódik a Budapest – Fény és árnyék, A Főváros 1000 éves története című új állandó kiállításhoz, szintén Nívódíjat kapott. A kiállítás játékos megismeréséhez szolgáló múzeumpedagógiai program a tárlattal együtt született. Ennek köszönhető, hogy a kiállítás látogatóbarátsága jelentős számú kutatásra, cselekvésre és megfigyelésre ösztönző interaktív elem révén teljesedik ki, így a látogató számára gyakori megállásra, elmélyülésre vagy lazításra késztető alkalmakat kínál. Ez a szemlélet érvényesül a kapcsolódó kiadványban, a Városfelfedező mappában is, amely nem pusztán a kiállítás anyagának feldolgozásában segíti az érdeklődőt, hanem a kiállítást kiegészítően közelít a kiválasztott témához.

A nívódíjakon kívül elismerő oklevélben részesült a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Múzeumpedagógia a pécsi Jakováli Haszán-dzsámiban nevű komplex programja csakúgy, mint a Gödöllői Városi Múzeum Tündérkert című programja.

Idén első alkalommal osztották ki a Múzeumpedagógiai Életműdíjat. Az alapító Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója, dr. Cseri Miklós elmondta, a kétévente odaítélendő díjat olyan, több évtizede a területen dolgozó személyeknek szánják, akik saját múzeumi kereteiken túlmutató, kimagasló szakmai és tudományos eredményeket értek el.

Az elismerést most, első alkalommal dr. Vásárhelyi Tamás kapta. Az ismert múzeumi szakember 1973-ban végzett az ELTE Természettudományi Karán. 1974-ben biológiatanári és doktori címet szerzett, 1984-ben kandidátus, 2010-től habilitált oktató az ELTE Neveléstudományi Tanszékén. 1973-óta dolgozik a Magyar Természettudományi Múzeumban, melynek 1992-től 2009-ig főigazgató-helyettese volt. Kutatási területe kiterjedt a biológiai témákon kívül a múzeumok és a Magyar Természettudományi Múzeum történetére, tágabb értelemben a múzeum és a társadalom kapcsolatára, az ismeretátadás lehetőségeire. Több európai uniós finanszírozású projektben vesz részt, a Nature Europe projekt szakmai vezetője. Az eseményen személyesen dr. Vásárhelyi Tamás nem lehetett jelen hivatalos elfoglaltsága miatt, ugyanis a Magyar Természettudományi Múzeum részvételével zajló, az iskolák és múzeumok együttműködésének javítását célzó Mindenki múzeuma nevű uniós projekt záró konferenciáját ugyanekkor Krétán tartották. Így a kitüntetett videoüzenetben köszöntötte a díjátadó résztvevőit. Elmondta, köszöni a díjat mindazoknak, akik létrehozták az elismerést, mert ezt egy olyan időszakban tették, amikor múzeumainkban a múzeumpedagógiának, a közönségkapcsolatoknak a jelentősége megint megnő, így hasznos, ha reflektorfény vetül a múzeumi munkának erre a néha nem egészen egyenrangúként kezelt területére. Nagyszerű érzés egy olyan közösséghez tartozni, amelynek tagjai évről évre összegyűlnek a múzeumpedagógiai évnyitón, aztán egész évben szorosabb vagy kevésbé szoros kapcsolatban együtt dolgoznak szakterületükön a múzeumokért és a fiatalokért – tette házzá videoüzenetében dr. Vásárhelyi Tamás.

1500 program 170 intézményben

MÖF

Az ország 93 településének 170 múzeumában 1515 program várja a látogatókat a Múzeumok őszi fesztiválján szeptember 30-tól egy hónapon át.

2013. szeptember 09. Magyar Múzeumok Online

A múzeumpedagógiai évad legjobbjai

Kihirdették a Múzeumpedagógiai Nívódíj nyerteseit

Hatodik alkalommal osztották ki a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat az idei Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón A Múzeumpedagógiai kiadvány és a Múzeumpedagógiai kezdeményezés kategóriákban két-két nyertest...

2011. október 10. Magyar Múzeumok Online

Hová kerülnek idén a Múzeumpedagógiai Nívódíjak?

PÁLYÁZÓK

A Múzeumi Oktatási és Képzési Központ és az Emberi Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya 2013-ban is meghirdette a Múzeumpedagógiai Nívódíj pályázatot. Idén 16 múzeum pályázott; lássuk, milyen...

2013. augusztus 08. Magyar Múzeumok Online
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...