Újabb aktuális hírek Nagy-Britanniából

KITEKINTÉS

A Museums Association legfrissebb hírlevelében – több más érdekesség mellett – két fontos információt találtunk, melyeket röviden összefoglalunk.

Deme Péter 2013-10-11 10:55
Cikk küldése e-mail:

 

A létszámcsökkentésről az MA által készített és október 1-jén közreadott összefoglaló szerint az elmúlt egy évben a múzeumok 47 százalékában növekedett az önkéntesek és gyakornokok száma, 37 százalékuknál pedig létszámcsökkentésre került sor. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy számos helyen elsősorban a látogatókkal közvetlen kapcsolatban lévő posztokon kerültek fizetett alkalmazottak helyére önkéntesek. A válaszadók többsége ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, mert attól tart, hogy a személyzet létszámának leépítése nyomán nem fognak tudni megfelelni a szakmai elvárásoknak, elsősorban a gyűjtemények gondozása és interpretálása terén. Mark Taylor, az MA igazgatója kijelentette: „A gyakornokok és önkéntesek sok haszonnal járnak, de soha nem helyettesíthetik a képzett és gyakorlott állományt. Tudjuk, hogy itt már a múzeumok közszolgálati tevékenységéről van szó és egyre jobban aggódunk a speciális szakismerettel rendelkezők elvesztése, a gyűjtemények hosszú távú gondozása miatt aggódunk. Az meg felháborító, hogy fiatal emberektől elvárják, ingyen dolgozzanak. A fizetés nélküli munka kizsákmányolássá válhat, sőt, csökkenti azon emberek körét, akik bekerülhetnek a múzeumok állományába. Hiszen csak egészséges ifjú emberek engedhetik meg maguknak, hogy ingyen dolgozzanak, különösen olyan drága városokban, mint London.”

A vizsgálat további megállapításai közül kiemelendő, hogy az iskolai látogatások száma 31 %-kal esett, az időszakos kiállítások száma 23 %-kal, az ingyenes események száma pedig 28 %-kal. A kormány azon elképzelésével szemben, hogy a múzeumok a filantrópia növekedésére számíthatnak, a múzeumok mindössze 28 %-a volt képes növelni az egyéni adományozást, míg 17 % esetében kifejezetten csökkent ez a szám. Részletesebb információ itt olvasható.

 

Croydon önkormányzata úgy határozott, kilépnek az MA-ből, miután kiderült, a Riesco Gyűjtemény 24 kínai kerámiájának eladásáról hozott korábbi döntése miatt a szervezet etikai bizottsága szeptember közepén etikai vétség miatt eljárást indított. Az önkormányzat arra hivatkozott, hogy a szervezet nem folytatott velük közvetlen eszmecserét. Az MA illetékes képviselője ezzel kapcsolatban kijelentette: „Sajnálatos, hogy az önkormányzat megfutamodik a felelősségével való szembenézés elől. Szégyen továbbá, hogy semmibe vette az általunk küldött leveleket, nem vette a fáradságot, hogy mielőtt panaszkodik, alaposabban tájékozódjon, hogyan működnek nálunk az etikai vizsgálatok.”

Bezárás fenyegeti a múzeumokat az egész Egyesült Királyságban

A fenti címmel jelent meg a Museums Association (Nagy-Britannia) Museums Journal 112. évfolyamának 11. számában Patrick Steel cikke.

2012. november 11. Deme Péter

Múzeumi éthosz, szemlélet és megújulás

NAGY-BRITANNIA

Július közepén jelent meg G. Merva Mária cikke „Számít még a múzeum?” címmel az angol múzeumügy aktuális kérdéseiről. Tóth Imre ugyancsak Nagy-Britanniában járt. LONDON.

2013. augusztus 08. Tóth Imre

Nyugat-európai múzeumi tapasztalatok

ÉLŐBEN, ELSŐ KÉZBŐL

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma meghívásos pályázatot írt ki 2012-ben közgyűjteményi vezetők és vezető-helyettesek szakmai továbbképzése érdekében külföldi tanulmányutak megszervezésére és lebonyolítására....

2013. szeptember 09. Deme Péter
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...