Lesz budapesti Trianon Múzeum?

NKA

Biztonságosan tervezett költségvetés készült 2014-re a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA), amelynek alelnöke, L. Simon László kormánybiztos többek között egy tervezett budapesti Trianon Múzeumról is beszélt.

MTI 2014-01-08 07:30
Cikk küldése e-mail:

 "Tavaly az NKA-nál 11 milliárd forintos bevétellel terveztünk, de úgy néz ki, hogy ehhez képest valamivel alacsonyabb lesz, az ötöslottózási kedv mintha kissé alábbhagyott volna. Ebből a tapasztalatból kiindulva 2014-ben alacsonyabb, 10 milliárdos bevétellel számolunk" - mondta el az alelnök, aki hozzátette: azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi pénzt fognak behozni idén a közös jogkezelőktől az üreshordozói díjakból átirányított források, ezért azt a tervezett büdzsébe nem is kalkulálták be. "Ránk is igaz tehát, ami a kormányzat által tervezett költségvetés egészére: nincs választási büdzsé, nincs lazuló költségvetési fegyelem. Ezzel együtt is bízom benne, hogy az év második felében lesznek többletbevételeink" - jegyezte meg.

Január 1-jével felállt az NKA-ban az Előadóművészeti Kollégium helyébe lépő Zenei, valamint Színház- és Táncművészeti Kollégium. A szakmai szervezetek öt főt delegáltak a Színház- és Táncművészeti Kollégiumba, négyet a Zenei Kollégiumba - számolt be az alelnök, hozzátéve: utóbbi létrehozásába a közös jogkezelőket is bevonták, ők is szavazati joggal rendelkeztek.
L. Simon László hangsúlyozta: nincs olyan jogalkotói szándék, amely ezen túlmenően a közeljövőben átalakítaná a fennállásának 20. évfordulóját nemrég ünnepelt NKA működési struktúráját. Megjegyezte: a jubileumi rendezvénysorozat komoly visszhangot váltott ki mind a szakmai közönség, mind a politikusok körében.

A kulturális alapnál folytatódik a Márai könyvszakmai program: egyelőre 100 millió forinttal terveznek 2014-re és ha lesz az NKA-nak pluszbevétele, ez további 100 millióval egészülhet ki. A Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (MASZRE) forrásait szintén az NKA fogja szétosztani, a Szépirodalmi Kollégiumban a szakmai szervezetek delegáltjaként a MASZRE egyik vezetője is helyet kapott. Azok a pályázatok, amelyek eddig a MASZRE támogatásával valósultak meg, az NKA-nál is működőképesek lesznek - vélekedett az alelnök.

Beszámolója szerint a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi reprezentációját segítő külön program egyelőre nem indul, de az NKA-nak most is léteznek ilyen tárgyú pályázatai, az alap továbbra is támogatja kereskedelmi galériák részvételét nemzetközi vásárokon. "Azt hiszem, szükséges lesz valamikor a Publishing Hungaryhez hasonló programot indítani; amint lesz rá forrás, ezt meg fogjuk oldani" - jelezte.

L. Simon László fideszes országgyűlési képviselőként nyújtott be módosító javaslatot a költségvetési törvényhez egy budapesti Trianon Múzeum létrehozásáról, amelyet azonban később visszavont. "Szó sincs róla, hogy ne úgy gondolnánk, a Trianon-trauma feldolgozása, a trianoni döntés következményeinek feltárása ne lenne fontos mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban. Előbb azonban szülessék meg a szakmai bizottság által felállított koncepció, majd a következő fél évben keressük meg a megfelelő ingatlant és forrást. Biztos vagyok benne, hogy ha megnyerjük a választást, mind a miniszterelnök, mind a Fidesz-frakció erősen támogatni fogja ezt a kezdeményezést" - fogalmazott.

Fotó: Várpalota, Trianon Múzeum


A kultúrpolitikus szerint veszélyes az a jobbikos javaslat, amely a holokauszt emlékév költségvetéséből vont volna el forrásokat a múzeum felállítására. "Szomorú, hogy a Jobbik folyamatosan szembeállítja a holokausztot a Trianon-traumával, ami nyilvánvalóan ostobaság, hiszen a magyar zsidóság ugyanúgy elszenvedője volt Trianonnak, mint a magyarországi keresztények. Nem lehet kérdés, hogy a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára ugyanúgy emlékezni kell, abból ugyanúgy tanulni kell, ez is nemzeti ügy" - hangsúlyozta.

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a holokauszt emlékévvel kapcsolatban a Civil Alap 2014 pályázatainak lebonyolítása volt a feladata: 1,5 milliárd forint szétosztására tettek javaslatot, ezen kívül további 300 millió forintból még 56 pályázat támogatását javasolták.

A Várbazár felújításáért felelős kormánybiztosi posztot L. Simon László 2013 októberében vette át az addigi kormánybiztos, Zumbok Ferenc halála után. Mint elmondta, a beruházás első üteme a március 31-i határidőre elkészül; a Várbazár átadási ünnepségét - a 2014-es Ybl-emlékév egyik központi eseményét - április 6-hoz, Ybl Miklós születésének 200. évfordulójához igazítják. A létesítményt várhatóan április 3-án avatja fel a miniszterelnök.

A Várbazárban három kiállítás is nyílik: egy az épületet tervező Ybl Miklósról, egy a felújítás munkálatairól, egy pedig a beruházás során feltárt régészeti leletekből. A nyáron kezdődő következő ütemben a Lánchíd utca környéke újul meg és szeptemberig a Dunán új kikötő is épül a Várbazár közelében - árulta el a kormánybiztos.

Hazám, hazám, te ellenőr

Emlékezetpolitika az ideológia csapdájában

Mi történik akkor, ha a feltárás és szembenézés hiánya miatt az emlékezet minden szintje pusztán különféle politikai harcokkal terhelt, sértett fikcióvá válik?

2013. január 01. Hermann Veronika

Nézelődünk vagy szembenézünk?

Körkérdés a múzeumok emlékezetpolitikai gyakorlatáról

Társadalmi emlékezet, emlékhely, emlékezettörténet, emlékezetpolitikai konszenzus. Fogalmak, amelyek hol felbukkannak a hazai múzeumi gyakorlatban, hol szóba sem kerülnek. Feladatuk-e a múzeumoknak,...

2011. június 06. Berényi Marianna

Történelmi traumák között

VÁNDORKIÁLLÍTÁS

A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége az együttműködő megyei hatókörű városi múzeumokkal újabb vándorkiállítást indított útjára 2013-2014-ben.

2013. október 10. Basics Beatrix
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...