Térkép e táj
A társadalmi amnézia paktumai
Az elméleti belátásoktól rögös út vezet a kritika gyakorlatáig. Vagy semmilyen.
| Hermann Veronika |
2014-01-28 08:00 |
“A beteg munkaszolgálatosokat egyetlen győri kórház se fogadta be, köztük Radnótit sem.” (Szemenyei-iratok, Országos Széchényi Könyvtár)
Új muzeológia és társadalmi szerződés
Az 1980-as évek végétől megjelenő, új muzeológiának nevezett kultúratudományi rész-diszciplina a korábbinál aktívabb társadalmi párbeszédet folytat. A múlt század közepén induló radikális társadalmi változások, a politikai és ideológiai tér alakulásai a múzeum helyét és szerepét is átformálták. Az új muzeológia irányzatának elterjedését a bölcsészettudományok, különösen az antropológia és a történettudomány önértelmezési válságai is sürgették. A 20. század végére általánossá váló kultúratudományos megközelítés az angolszász cultural studies és a német Kulturwissenschaft regisztereiben egyaránt egyfajta társadalomtudományi fordulatot hozott. A módszertani változás azon a logikus belátáson alapul, hogy az elméleti kutatások fontosak lehetnek a társadalomkritikai praxis szempontjából is. Az új muzeológia nemcsak interdiszciplináris, hanem multietnikus és multiidentikus szemléletmódot is jelent, hiszen a posztmodern identitáskategóriák alapja a sokféleség mellett a választás lehetősége. A múzeum sokkal inkább a társadalmi párbeszéd és a gyűjteményen alapuló tudások diskurzusának, mintsem a szakralitás és a kizárólagos struktúrák helyszíne. A tárgyak és műtárgyak között lévő bonyolult viszonyok megfejtésének alapja a rajtuk, bennük, mögöttük lévő rétegek felfejtése, és társadalomtörténeti kontextusuk vizsgálata lehet. Homogén ideológia és idealizált történelem-felfogás mentén nem lehet sem identitáskategóriákat, sem nyitott, párbeszéden alapuló tereket létrehozni. Egy köztéri szobor vagy emlékmű ugyanúgy kritikai gondolkodást kíván, hiszen jelentése nemcsak konszenzuálisan, hanem a történelemszemlélet emlékezet-és identitáspolitikát formáló törésvonalai mentén jön létre. Maurice Halbwachs francia szociológus, a kulturális emlékezet egyik ismert kutatója szerint az emlékezet csupán annyiban egyéni, amennyiben alanya az egyén: a megélés annak függvénye, hogy az érvényben lévő társadalmi szerződés milyen mechanizmusokat ír elő. Ahol a múlttal való szembenézés mindennapos gyakorlattá válik, összhangba kerülhet az egyéni és a közösségi identitás.
Mindeközben Berlinben
Ennek példaszerű megvalósulása a tavaly augusztusban kifejleszett, VirtualConcert nevű iPhone-alkalmazás, amely a berlini Holokauszt-emlékmű labirintusában rendezett virtuális koncertre hívja az applikáció letöltőit. “Meg akarjuk mutatni az embereknek, hogy az emlékezés nem egy lezárható folyamat” – mondta a projekt kapcsán Daniel-Jan Girl, az alkalmazás ötletgazdája. Az inspirációt egy valódi, 2008-ban rendezett koncert jelentette, amelyen Harald Weiss Vor dem Verstrummen (“a csönd leomlása”) című, kifejezetten az emlékmű koncepciójához komponált hangszeres művét adták elő. A koncert azonban egyszeri és megismételhetetlen volt. Walter Benjamin nyomán csábító gondolat, hogy az auratikus egyediség sokszorosítása ma nem hanglemezen vagy fényképen, hanem okostelefonos alkalmazások segítségével történik. A zene az érzékek felkeltésének egyik legintenzívebb eszköze, az emlékezés adekvát médiuma lehet. Az emlékmű városi térben szimbolikus jelenléte segít megőrizni az emlékezés folyamatát. Az 1.79 euróért letölthető alkalmazás megmutatja, hogy különféle ideologikus, textuális és mediális rendszerek között hogyan biztosít átjárást egy eminensen 21. századi technológia, amely ugyanakkor emlékezetpolitikai egységet mutat. A szembenézés gesztusa nem kötődik térhez és időhöz. A telefon érintőképernyőjén a hangszerek elhelyezkedését pontok jelölik, amelyek ráközelítéssel lesznek egyre nagyobbak és hangosabbak. Arra emlékeztetnek, hogy emlékezni nemcsak a múlt, hanem önmagunk elbeszélése miatt is érdemes.
Mindeközben máshol
Magyarországon a politika a kultúrával és társadalommal hivatásszerűen foglalkozókat talán sosem tekintette partnernek. A mindenkori hivatalos álláspontot kiszolgálók nem vesznek részt szakmai vitákban, a kritikai reflexió kifejezés láthatóan még a szótárukból is hiányzik. Mostanában új és felesleges intézmények, védhetetlen múzeumi törvények és elképesztő köztéri átalakulások jellemzik működésüket. Sokan és sok helyen írtak már arról, hogy az államszocializmus a társadalmi amnézia stratégiájára épült. Ahelyett, hogy ennek feldolgozása a rendszerváltozáskor elkezdődött volna, újabb alattomos ideológiai paktumok születtek. A hamis múltidézésből így lett a nacionalizmus fikciója, amely a hazaszeretetet ideáját nemhogy üres jelképekben, de egy politikai formációban véli elgondolhatónak. Pedig a hazához való viszonyban a saját és idegen megértésének vágya is kódolva van: nincsenek értékesebb vagy értéktelenebb hazák. “Egy egész történelem épül arra, hogy bizonyos embereknek inkább van joguk bizonyos helyeken lenni, mint másoknak.” Idealizált múltba vezényelnek hátraarcot azok, akiknek alapvető feladatuk annak feldolgozása, és a jelen megértése lenne. A demokrácia fontos feltétele, hogy a hatalom nem állítja magáról, hogy mindenható. Meghagyja a választások és döntések szabadságát, állampolgárait nem infantilizálja. Magyarországon a német megszállás emlékművének terve, annak botrányos, pályázat nélküli elfogadása, önkényes elhelyezése minden lehetséges szakmai és etikai szabályt áthág. Az ideologikusan közismerten túlterhelt Szabadság téren, a szovjet emlékművel és a Ronald Reagan-szoborral vidám háromszöget alkotva áll majd egy közel hétméteres timpanon, amelynek sem formája, sem üzenete nem felel meg a szembenézésre épülő – Magyarországon egyébként nem létező – emlékezetpolitikai minimumnak. Az ártatlan, a háborúba mintegy áldozatként belekeveredő korabeli Magyarországot megtámadó német sas képzete hamis mítoszokra épül. Sajnos a komondor a gyárak udvara helyett már a parlamentben hempereg, de még sokan tudják, hol lakott itt Vörösmarty Mihály. Ahogyan azt is, hogyan lőtték tarkón a német sas ártatlan áldozatai minden idők egyik legszebb hazafias versének költőjét. Reméljük, hogy valakinek egyszer eszébe jut a Szabadság térre virtuális koncertet tervezni. Elhangozhat az összes birodalom indulója, amelyek jól megérdemelt helyükre, a történelem szemétdombjára kerültek.
Fotók: sk-szeged.hu, Berlin and I, Origo
