Balatoni Múzeum

DÍJ

Az elmúlt években elindított múzeumpedagógiai tevékenységét, valamint a római és középkori kőtár újbóli megnyitását értékelve a Hungaria Nostra (Város- és Faluvédők Szövetsége) Podmaniczky-díjjal tüntette ki a keszthelyi múzeumot.

MTI 2014-07-17 10:40
Cikk küldése e-mail:

A Balatoni Múzeum az utóbbi években mutatott fejlődésével vívta ki a Hungaria Nostra figyelmét. A bírálókat leginkább az nyerte meg, hogy évek óta sikeres nevelési, pedagógiai programot folytatnak. Az is a díj odaítélése mellett szólt, hogy alig egy hónapja nyitotta meg a múzeum az intézmény felújítása miatt 2011-ben bezárt római és középkori kőtárat, a Balaton-felvidéken és a Kis-Balaton térségében talált régészeti emlékek bemutatóhelyét. Még 2009-ben indult el a múzeum fejlesztése, ami épületrekonstrukciós munkákat jelentett és az új Aranyhíd - Fejezetek a Balaton történetéből címet viselő állandó kiállítást is ennek keretében hozták létre. A Balatoni Múzeum 2012-ben az Év múzeuma díjat is elnyerte.

Podmaniczky Frigyes író, szabadságharcos, politikus, színházi szakember, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő volt, a róla elnevezett díjat 1981-ben hívta életre a Hungaria Nostra. Minden évben olyan közösséget vagy magánszemélyt tüntetnek ki vele, aki vagy amely a saját szakmai keretein is túlmutató tevékenységével a legtöbbet nyújtja az épített és természeti környezet, a kulturális örökség értékeinek védelme érdekében.

Az aranyhídon túl

"Év Múzeuma 2011" - jelölt

Szombaton, 2012. május 19-én a Múzeumok Majálisán adják az Év Múzeuma díjat. A jelöltek között szerepel a keszthelyi Balatoni Múzeum is.

2012. május 05. Magyar Múzeumok Online

A Balaton, a Múzeum és az Igazgató

Beszélgetés Havasi Bálinttal

A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai az elmúlt évek múzeumpedagógiai fejlesztéseiért és látogatóbarát megújításáért idén kiérdemelték „Az év múzeuma 2011” címet.

2012. május 05. Szigeti Éva

Látható: nemzeti digitális archívum

Digitalizáció

Keszthelyi képeslapokkal vált nyilvánossá a nemzeti digitális archívum.

2013. március 03. MTI - MMO
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...