Kitartás, kreativitás és filantrópia
DETROIT
Amikor egy múzeum segíti ki a csődbe jutott várost. A történet nem mese, és nem álom, még ha amerikai is.
| Csordás Izabella |
2017-03-27 11:19 |
Magyarországon is volt már példa arra, hogy állami fenntartású muzeális intézmény a műtárgyállományának egy részét árverésre bocsássa, hogy fedezetet biztosítson egy nehéz pénzügyi helyzetben. A budapesti Országos Ráth György Múzeumban a két világháború között azért került sor néhány, nem muzeális értékűnek ítélt műtárgy árverésére, mert az államkincstár nem tudta finanszírozni a múzeum fenntartási költségeit.
2013-ban Amerikában, Michigan állam fővárosában, Detroitban ennél égetőbbé vált a helyzet. A kanadai határ mentén fekvő, egykor jelentős kikötő- és iparvárosban, amely az amerikai autógyártás fellegváraként lett ismert (többek között a Ford, a Chrysler, a Dodge, a Chevrolet, Pontiac, Hummer, GMC, Cadillac és Buick otthona volt), majd az 50-es évektől kezdődően az autógyártás hanyatlásával, az ipar visszaszorulásával, továbbá részben a feketék rasszizmusa és a tőlük való félelem miatt a fehér középosztály peremvárosokba történő kitelepülésével elindult egy népességcsökkenés, amely a 2010-es évekre drasztikussá vált: Detroit lakossága megfeleződött, a város jelentős része kiürült, szellemvárossá vált. Elhagyatott felhőkarcolók, családi házak, templomok, iskolák, színházak, rendőrségi épületek jellemzik az egész várost. (Az okokról és a kialakult helyzetről bővebben itt olvashatnak).
A pályaudvar üresen kongó jegypénztárcsarnoka (Fotó: Flickr.com)
2009 júliusára a munkanélküliség megduplázódott (28,9%-ra emelkedett). 2013 nyarán a város csődöt jelentett.
A város által kijelölt válságmenedzser felszólította a Detroit Institute of Arts-t (DIA), hogy legalább 500 millió dollárral járuljon hozzá az évek óta halmozódó városi adósság rendezéséhez, akár annak árán is, ha műtárgyakat kell árverésre bocsátania.
A hosszan elhúzódó csődeljárás és adósságkezelés végére idén márciusban került pont: a város 7 milliárd dolláros adósságától fog megszabadulni, míg számos hitelező csupán 14%-os kamatot kap majd. A város válságtervében komoly szerepet szántak a nyugdíjasok (30.000 fő, ebből 10.000 fő még aktív) juttatásai, illetve maga a nyugdíj jelentős csökkentésén túl a műtárgyárverés során befolyt összegnek is.
A megoldáskeresés hosszabb ideig is elhúzódott volna, ha az enyhülést hozó konstrukcióban nem kapott volna szerepet a múzeum. A DIA 1885-ben jött létre, 1919 óta tartozik a már akkor sem túl stabil pénzügyi helyzetű város vezetése alá, gyűjteménye benne van a legkiemelkedőbb hat amerikai gyűjteményben, és a gyűjteményt kitevő 60.000 műtárgy összértékét összesen 4,6 milliárd dollárra becsülik. Az árverésre kiválasztott festmények egy részét olyan klasszikusok jegyzik, mint Michelangelo, Rembrandt, Van Gogh, Matisse és id. Brueghel. A Christie’s becslése szerint az árverés során 454 és 867 millió dollár közötti összeggel segíthetik ki a várost. Azért ezekről a műtárgyakról volt szó, mert piaci értékük kiemelkedő, a gyűjtők körében jelenleg is keresett festőkről van szó, és ezek a művek eredendően a város szerzeményei, azaz az adományozók nem kárhoztathatják az intézményt a művek elárverezéséért.
A 2013-as értesítést, majd a szívszorító értékbecslést követően azonban a múzeum nem adta fel: adománygyűjtésbe kezdett, és több mint 800 millió dollárt sikerült összehoznia, ebből 330 milliót kilenc különböző alapítvány, további 200 milliót Michigan állam támogatásával. Az ügy a múzeum vezetése szempontjából is megnyugtatóan zárult: a pénzösszeg átengedésének feltétele az volt ugyanis, hogy a DIA kikerüljön a városi vezetés fennhatósága alól, és egy független jótékonysági szervezet vegye szárnyai alá.
A város által foganatosítandó kellemetlen intézkedések is enyhülnek, a nyugdíjak csupán 4,5%-kal csökkennek, miközben a tervek szerint 1,7 milliárdot különítenek el a következő évtizedben a kritikus igények fedezésére, köztük az elhagyott lakások lebontására, új tűzoltó és mentőautók vásárlására.
Az ügy végül is megnyugtatóan zárul mindenki számára: a város megtarthatja gyűjteményét, a nyugdíjasok a nyugdíjukat, és a múzeumnak nem kell többé a városnak, mint korábbi fenntartónak a pénzügyei miatt aggódnia.
