Antagonisztikus ellentét?
Kovács Margit és Szentendre
Kovács Margit nevének hallatára sokan az első sorok után menekülőre fognák, de megnyugtatjuk a kedves olvasót, hogy jelen esetben nem stíluskritikai szempontból vitatjuk meg a művész életművét, hanem párbeszédre törekedve értelmezzük örökségét.
| Herpai András |
2011-12-06 09:00 |
Magyarországon Kovács Margit munkássága nagy elismerésnek örvend, kedves kis figuráit, a népművészetből merített formavilágát a mindennapi ember ismeri és elismeri. A művészeti közéletben, különösen a szentendrei művészek körében azonban nemcsak erős ellenállás mutatkozik életművével, személyével szemben, hanem kifejezetten lenéző és lekicsinylő véleményeket hallani.
Vajon mi lehet e két ellentétes értékítélet feszültsége mögött? Nem lehet célunk, hogy feloldjuk az antagonisztikus ellentétet, de a probléma megértéséhez az előbb említett marxi fogalomból kiindulva a múzeum alapításának körülményeit, a művész életművét és személyiségét kell megvizsgálnunk.
Emberközelség
A Kovács Margittal foglalkozó művészettörténészek egyöntetű véleménye szerint a keramikus közkedveltsége művészetének érthetőségében, emberközpontúságában és emberközelségében rejlik. Ezek az értékek a nyugat-európai kultúrkörben egyöntetűek, ami a külföldről érkezőket egy pillanat alatt „ráhangolja” a művekre. Ebben a látogatót a művész kifejezőeszközeinek változatossága, munkáinak témagazdagsága, illetve a több irányból érkező inspirációs forrásainak folyamatos és tudatos bővítése is segíti.
A népművészet átértelmezése, transzformáció
Sikerének másik eleme lehet a magyar népművészeti formakincs felhasználása. Mint városi, urbánus gyökerekkel rendelkező művésznek vajmi kevés köze volt a magyar népművészethez. 
Formavilágát átértelmezve, néhol kiüresítve, sajnos többször félreértve teremtett az eredetitől teljesen eltérő jelentésű műveket.
Hazánkban zajló társadalmi, politikai és gazdasági változások hatására a magyar népművészet jelenléte a mindennapi életben fokozatosan átalakult. Emiatt a benne megfigyelhető szimbólumok és az általuk megfogalmazott eredeti üzenetek már a nagyközönségnek sem mindig lehetnek élő értékek. Ezért Kovács Margit sajátos népművészet-értelmezése a közönségben nemhogy nem keltett visszatetszést, hanem új identitásteremtő tényezővé válhatott, különösen a szocializmusban. Mivel a népművészet a posztkommunista társadalom nagy részének „a hazai egzotikumot” jelentette, a külföldi turistákhoz hasonlóan viszonyult a kerámiákhoz. Csodálták könnyed, érthető, sokszor szívhez szóló műveit.
A hivatalos kultúrpolitika éke
Az ellentét másik felén a múzeum alapításának körülményei állnak. Kovács Margit és Aczél György (volt művelődésügyi miniszter helyettes [1957–1967], az MSZMP Központi Bizottságának [1956–1959] és Politikai Bizottságának tagja [1970–1988]) jó kapcsolata eléggé ismert volt. Nem is volt meglepő, hogy a közönség és a hivatalos kultúrpolitika által is elismert Kovács Margit múzeumot kaphatott. A művésznő nem kötődött a városhoz, de egyik látogatása alkalmával megtetszett neki a romantikus hangulatáról híres Szentendre. Tehát érzelmi kötődése volt a kiindulópont – a Max Webertől ismert vonzódó választástól hajtva – sikerült Aczél György segítségével megkapnia a Vastagh György utcában álló korábbi sóházat, amelyre egyszerűen csak rá kellett mutatnia, hogy az „övé” legyen.
A hivatalos kultúrpolitikához akarva-akaratlanul csatlakozó Kovács Margit éppen ezért válthatott ki ellenállást a kortárs szentendrei művészeti életben. Az ellenállás és a viszolygás szinte megakadályozta, hogy a teljes életmű megismerhető legyen. Ezt sajnos az eredeti kiállítás koncepciója is nehezítette – amelynek kialakításában maga Kovács Margit is részt vett –, nevezetesen egyfajta kaleidoszkópként tematikusan mutatta be a kerámiák sorát. Bensőséges hangulatot próbált meg átadni, hogy intim viszony jöjjön létre a látogató és a kerámiák között, remélve, hogy azokon keresztül művész személyisége maga is átüthet. Ilyen módon az életmű legelső korszaka háttérbe szorult, és szinte eltűnt az 50–60-as évek samottos figurái mellett. A Kovács Margit Múzeum kurátoraként ez azért is különösen fájó nekem, mert több mint 30 éven keresztül olyan művek kerültek „ellenfénybe”, amelyek Kovács Margit művészetének talán a legértékesebb darabjai. Gondolok itt azokra a művekre, amelyekben az expresszionizmus és a szecesszió stílusjegyei ötvöződnek: Kisinas (1934), Káin és Ábel (1932), „Bort, búzát, békességet” (1942).
A múzeum alapítása, az akkori felújítás mértéke, a politika beleszólása a pezsgő szentendrei művészeti életébe olyan feszültséget okozott, amelynek hatását még mindig érezhetjük. Kovács Margit és Szentedre viszonya már több mint 30 éves, de ez az igen hosszú értéktelített kapocs bevallva-bevallatlanul meghatározza a város mindennapi életét, hangulatát, közhangulatát. Ezért fontos a viszony mibenlétét tudatosítani, hogy végre elkezdődhessen a párbeszéd az életmű értelmezéséről, a múzeum jövőjéről, Szentendre imázsának alakulásáról. Ehhez minden, a problémában érintett félnek újra kell gondolnia eddigi alapvetéseit, és ki kell egészítenie a másik távlatból vett axiómákkal: miszerint együtt kell látnunk, hogy mi a város, a múzeum, a helyi és országos művészet érdeke.
Külön említést érdemel Tapintható Tárlat, ahol műtárgymásolatokon keresztül megismerhetjük az agyag kézzelfogható élményét. Felnőttek és gyerekek egyaránt megérinthetik a másolatokat, játékosan tanulhatnak, a kiállítás aktív cselekvőivé válhatnak. Emellett gondoltunk azokra a vak- ill. gyengén látókra, akik egyedül a tapintásukon keresztül ismerhetik meg Kovács Margit munkásságát. Betartva a szigorú biztonsági előírásokat, minden egyes teremből kiválasztottunk egy-egy eredeti Kovács Margit művet, amelyet speciális kesztyű segítségével a látásuktól megfosztott emberek megérinthetnek.
Helyi érték
A múzeum nem veheti magára, hogy a felvázolt antagonisztikus ellentétet feloldja, de a felek közötti párbeszéd megteremtésében tevékeny szerepet kell vállalnia. Elsődleges eszközként 
kötelessége, hogy az életművet a helyi értékén kezelje. Egy jól strukturált tudást és képet adjon át, amelyből tanulni lehet és érdemes, élményt nyújt és örömöt ad. Ezért nagy jelentőségű, hogy a múzeum végre nyugat-európai szintű arculatot kap, hogy a pénztár, a ruhatár problémája végre megoldódni látszik, hogy a látogatóbarát szempontok érvényesülnek. Az életművet és azon belül az egyes korszakokat elfogulatlan látószögből, tudományos igénnyel kell megmutatni a közönségnek. Ezért különösen fontos, hogy a kiállítás koncepciója megújult; elhagyva a sokszor zavaró, benyomásokra építő részeket, időrendben láthatjuk a kerámiákat, ami segít meglátni az eleddig rejtett értékeit. Meggyőződésem, csak így láthatjuk, hogy Kovács Margit művészete honnan indult és hová jutott el.
A szerző művészettörténész, a Kovács Margit Kerámiamúzeum kurátora
Kovács Margit a Wikipédián
Kovács Margit a Szegedi Egyetemi Könyvtár honlapján
Kovács Margitot bemutató honlap
Kovács Margit a Szia Budapest oldalán
