Láss csodát!
Mesemúzeum és Meseműhely nyílik Budán
Szeptember 30-án, a magyar népmese napján nyílik Magyarország első Mesemúzeuma és Meseműhelye. Elmesélem a történetét, figyeljetek.
| Laborczi Dóra |
2012-09-26 14:00 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ötlet. Ennek az ötletnek a gazdája Kányádi Sándor költő volt, aki megneszelte, hogy egy réges-régi, szép tabáni ház, egy önkormányzati tulajdonban lévő műemléképület üresen maradt az idők folyamán. „Mi lenne, ha ez a tér még egy étterem vagy könyvesbolt helyett csak a gyerekek birodalma lenne?” – szólhatott az ötlet, amely a Budavári Önkormányzatnak is igen megtetszett. Az pedig felkérte a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM), hogy alakítsa ki a Mesemúzeumot és Meseműhelyt a Döbrentei utca 15. szám alatti épületben, amelynek története is épp eléggé mesés ahhoz, hogy kedvenc magyar népmeséink otthonra leljenek benne.
Azt beszélik, hogy a tabáni templom melletti kerek kapus házban, réges-régen is furcsa népek éltek. Lakott itt például egy hajóskapitány, akit a Duna közelsége vezetett el ehhez a házhoz. „Azt rebesgették: vízi manókat is hozott magával, akiket idegen vizeken szedett össze, és akik azután úgy ragaszkodtak hozzá, hogy amikor nyugalomba vonult, vele maradtak, felvidították a ködös őszi estéken, és elszórakoztatták a zimankós téli délutánokon” – meséli a ház. De lakott itt szatócsmester, akinél minden kapható volt, ami csak kellett, és egy pék is, mindig lisztes mancsával és népes családjával. Akkor frissen sült kenyér, zsemle és kifli illata járkált ki-be – no meg a harangszó – a tabáni ház ablakán.
Ahogy most belépsz a nagy, kerek ajtón, ahol egykor lovas kocsik jöttek-mentek, már sejtheted, nem hétköznapi helyre érkeztél. Itt a régi kút (talán az élet vizével), az égig érő fa, a meseszőnyeg és a csillogó, köves út vezet el a meseműhelybe, ahol nem manók és tündérek mondják, szövik, fonják, gyúrják majd a meséket, hanem a gyerekek. Lehet itt olvasni, hallgatni, rajzolni, zenélni, táncolni, mesélni, mielőtt az igazi, nagy, hétpróbás útra felkerekednél. A falakon található rekeszek segítségével mesés magyar elődökkel – többek között Lázár Ervinnel, Móra Ferenccel, Nemes Nagy Ágnessel – is megismerkedhetsz, megnézheted például azt is, hogyan és mivel írtak.
Aztán egyértelmű út jelöli ki a folytatást, kicsi, ám annál varázslatosabb szobába érkezünk, ahol – ahogyan eddig is sejtetted – találkozhatsz a tündérmesék szereplőivel és hétpróbád közül teljesítheted az elsőt: magyar népmesék szereplőinek szájába kell adnod a megfelelő szavakat. Egy percig se félj, de a királykisasszonnyal légy kedves, a sárkánnyal pedig óvatos.
A következő helyszín a meseerdő, ahol mintha tündérek játékszere lennénk, mintha sötét, sűrű erdőben tévelyegnénk, s nem találnánk a helyes utat. Nem csak a Szentivánéji álomban van ez így, hanem itt, a tabáni meserengetegben is, ahol fészket rak a griffmadár, és a fák odvai is meglepetésekkel vannak tele. A próbatétel folytatódik, de a küzdelem megéri: a meseerdőből kikeveredve varázsütésre bármi lehet belőled, ami csak lenni szeretnél, a Mesemúzeum szorgos kezei (talán a hajóskapitány vízi manóinak segítségével) seperc alatt királylányt, herceget vagy kívánságod szerinti mesebeli lényt varázsolnak belőled, és itt készülhetsz fel az utolsó megmérettetésre is. Hiszen – miután új külsődet megcsodáltad a trónterem tükrében – meg kell vívnod a sárkánnyal. Ha ügyes vagy, fél kézzel is elbánsz vele.
Ha végeztél a hétpróbával végre nyugodtan hátradőlhetsz a királyi trónon, és (amennyiben barátaiddal előre bejelentkezel) kipróbálhatod az uralkodás kevésbé egyszerű részét is: hogyan hozz igazságos és felelős döntést vezetőként?
A magam részéről, miután végeztem a hétpróbával, és megtaláltam a koronát is, a fejemre tettem, néhány percre kényelmesen hátradőltem a trónszéken, és szigorúan tekintettem onnan a birodalomra. Aztán Helmich Katalinnal, aki végig elkísért utamon, és aki a valóságban a Mesemúzeum vezetője és formába öntője, úgy döntöttünk, hogy inkább udvarhölgyek leszünk, ilyenformán tehát a trón lábához kucorodva szőttük tovább a beszélgetés fonalát.
„A kiállításban nem egy konkrét mesét jelenítettünk meg, hanem megpróbáltuk a tündérmesékben fellelhető helyszíneket, főbb szereplőket élővé varázsolni a gyerekek számára, és a hétpróbával arra serkenteni őket, hogy minél jobban beleéljék magukat ebbe a mesehelyzetbe. Azaz ez egyáltalán nem egy tipikus kiállítás vagy tipikus múzeum, mert erőteljesen a foglalkozásokra épül” – mondja Helmich Katalin, aki később a múzeum egyetlen, valóban múzeum jellegű termében is körbevezet, ahol egy kiállítássorozat keretében elsőként a magyar mesegyűjtés kezdetéről (Gaal Györgytől Benedek Elekig) kaphatnak bepillantást a látogatók
„Azt szerettük volna, hogy közvetítsük azokat az értékeket, életigazságokat és fontos kérdéseket, amelyekben a népmesék elöl járnak. Hiszen nem véletlenül maradtak fenn olyan sokáig anélkül, hogy rögzítették volna őket. Ez volt a biztosítéka annak, hogy a téma érdekes és fontos. Az élet-halál, az igazságosság, a szerelem vagy az élet értelmének kérdései egyetemesek, most is ugyanúgy fontosak, a gyerekek számára is” – mondja Katalin udvarhölgy. Azt is megtudom tőle, hogy a mesemúzeumot családok és csoportok is birtokba vehetik majd, születésnapra, interaktív családi drámafoglalkozásra, óriás társasjátékra, de lesz délutánonként meseolvasás, író-olvasó találkozó, sőt egy igazi könyvdoktor is rendel majd itt: ő vizsgálja és gyógyítja meg az elrongyolódott, kedvenc mesekönyveket.
Lassan elhagyjuk a tróntermet, a rengeteget és a mesebeli házat. A környéken most is harangszó, finom illat száll, és a madarak mintha csak a magyar népmesék főcímdalát csicseregnék. A mese még csak most kezdődik, járj utána – és ne ott, ahol a madár sem jár.
Mesemúzeum és Meseműhely
1013, Budapest, Döbrentei utca 15.
Web: www.mesemuzeum.hu
