A Stedelijk lehet a jövő múzeuma?
Kisebb költségvetésből nagyobb múzeumot. És persze progresszívet. Mindez Amszterdamban.
| Lendeczki Kinga |
2012-10-15 14:30 |
Kilenc év rövid időnek tűnhet egy 1895 óta fennálló múzeum életében, de komoly megpróbáltatásnak számít akkor, ha ezen idő alatt az intézmény kénytelen a saját falain kívül, lokális és globális értelemben is a művészeti élet aktív tagjaként működni. Az amszterdami Stedelijk Múzeumnak sikerült kiállnia a próbát. Az épület 2003-as bezárása óta idén szeptemberben nyithatta meg újra a kapuit a művészetkedvelő közönség előtt. Az igazi küzdelem a jövő múzeumaként is emlegetett intézmény számára azonban csak most kezdődik. A kérdés, hogyan lesz képes a művészeti világ élvonalába tartozó mamutintézményekhez felzárkózni úgy, hogy a költségvetésüknek csak a töredékével rendelkezik.
A Stedelijk Múzeum újranyitása kapcsán az ACAX Nemzetközi Kortárs Művészeti Iroda a múzeum kutatási és gyűjteményi osztályának vezetőjét, Margriet Schavemakert látta vendégül nemzetközi kurátori vizitprogramjának, a Check-in Budapestnek keretén belül. Az előadás célja elsősorban az épüket új szárnyának és a nemzetközi viszonylatban is elismert gyűjtemény prezentálási módjának és a tervezett kiállításoknak a bemutatása volt. A kurátor kitért a Stedelijk Múzeum aktuális helyzetére és jövőbeli terveire is, valamint röviden összefoglalta azokat a múltbeli eseményeket, amelyek az intézmény jelenlegi pozíciójának megteremtéséhez vezettek.
A progresszív újító
A Stedelijk Múzeum mindig is a jövő felé tekintő, a progresszív újításokat bátran felvállaló intézmények közé tartozott. A múzeum leghíresebb igazgatójának, Willem Sandbergnek köszönheti haladó szellemiségét, aki egy innovatív intézmény alapjait teremtette meg. A kezdetben kurátorként dolgozó, majd a második világháborút követően a Stedelijk irányítását átvevő Sandberg számos olyan változtatást vezetett be a gyűjtési és kiállítási rendszerben, amely a maga korában úttörőnek és egyedülállónak számított. Neki köszönhető, hogy a gyűjteményt már a harmincas évek végén, a white cube modelljét követve, fehérre festett kiállítóterekben mutatták be, sőt ő vezette be elsőként az audiguide használatát is. Sandberg irányítása alatt a gyűjtemény sok olyan műtárggyal gazdagodott, amely később a múzeum nemzetközi elismertségéhez vezetett, ma pedig az intézmény highlightjai közé tartozik. Ekkor kerültek a múzeumhoz a CoBrA csoport munkái, Kazimir Malevich és az orosz konstruktivisták művei, valamint az első fotográfiák is. Az igazgató újdonságokra fogékony gyűjtési elveit a későbbi vezetők is követték. Így mára a Stedelijk tudhatja magáénak az egyik legjelentősebb modern és kortárs művészeti és design gyűjteményt, amelyben a hagyományos médiumoknak számító szobrok, festmények és grafikák mellett előkelő helyet kapnak a fotográfiák, a hang- és videoinstallációk is.
Épület nélkül
2003-ban tűzvédelmi okok miatt be kellett zárni a múzeum épületét. A felújítási és korszerűsítési munkálatok a bővítéssel együtt a tervek szerint négy évet vettek volna igénybe. Erre az időre a Stedelijket ideiglenesen a Post Cs-be, a régi postahivatal épületébe költöztették. Az átépítés azonban a vártnál lassabban haladt, a negyedik év végére pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az épület még nem alkalmas arra, hogy múzeumként funkcionáljon. Ahhoz viszont, hogy a Stedelijk továbbra is a művészeti színtér aktív résztvevője lehessen, és igazolja létjogosultságát a szcénában, falak nélküli múzeumként is folytonos jelenlétre volt szüksége. Így kezdődtek el azok a kis költségvetésű projektek, amelyek a lokális lehetőségeket kihasználva az alternatív kiállítóhelyekként alkalmazható városi tereken és épületekben szerveződtek, és elsősorban az itt lakók érdeklődésére és részvételére apelláltak. Közéjük tartozott egy mobil múzeum, amely bár könnyen eljuthatott Amszterdam bármelyik pontjára, egyidejűleg csak az ott élő helyi közösséggel ismertethette meg a múzeum gyűjteményét. De ide tartozott a Stedelijk a városba megy (Stedelijk goes to Town) című projektsorozat is, amelynek keretében számos előadást, vitát és workshopot rendeztek meg.
Amerikai szelek
2010-ben a múzeum új igazgatót kapott. Ann Goldstein, aki korábban a Los Angeles-i Kortárs Művészeti Múzeum kurátora volt, friss lendületet hozott a Stedelijk Múzeumba. Mivel addigra a régi épület használható állapotba került, a The Temporary Stedelijk című projekt keretében a régi szárnyat kinyitották, és három, egymást követő kiállításon a gyűjtemény legismertebb darabjait mutatták be a látogatóknak. Emellett tovább folytak a külső helyszínekre szervezett eseménysorozatok is, amelyek közül az itthon is rendszeresen megrendezett Pecha Kucha est örvendett a legnagyobb népszerűségnek. A Stedelijk Múzeum újító szellemiségére kitűnő példával szolgál az ARtours című programsorozat, amely a kiterjesztett valóság (AR) használatán keresztül adott lehetőséget az érdeklődőknek arra, hogy közelebbről is megismerjék a múzeum gyűjteményét. A részvételhez szükség volt okostelefonra, amellyel a műtárgyak virtuális másai kölcsönözhetővé és tetszőlegesen elhelyezhetővé váltak. Azok számára, akik nem rendelkeztek ilyen készülékkel, a múzeum iPhone kölcsönzését tette lehetővé. Egy ingyenesen letölthető szoftver segítségével a látogatók feltérképezhették a helyszínt, és megkereshették a véletlenszerűen installált alkotásokat, vagy kitehették saját kedvenceiket. A virtuális és valós világ sajátos találkozása révén a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy a megszokottól eltérő nézőpontból fedezzék fel környezetüket, és vegyék szemügyre a gyűjtemény darabjait.
A nagy kád
A hosszú átmeneti időszakot követően szeptember 23-án végre elérkezett a nyitás napja. Az esemény nagy vízhangot kapott a médiában. A megnyitót, amelyen maga a királynő is részt vett, a holland lakosok tévéközvetítésen keresztül is nyomon követhették, a felavatását követően pedig számos kritika foglalkozott a múzeum jövőjével. Hasonlóan nagy figyelmet kapott az új szárny is, amelyet leginkább csak a kád néven emlegetnek. Az elnevezés még elkészülte előtt ragadt a bővítményre, kiötlője pedig maga a tervező, Mels Crouwel volt. Az építész úgy vélte, azzal fejezheti ki leginkább tiszteletét az eredeti, neoreneszánsz múzeumépület iránt, ha olyan új szárnyat tervez, amely a régivel tökéletes kontrasztban áll majd. A kádra emlékeztető építmény lekerekített vonalaival, ragyogó fehérségével és teljesen sima felületével valóban az eredeti múzeum ellenpontja. Egyedi technikával hozták létre anyagát, amely az időjárás viszontagságainak ellenállva évek múlva is azt a látszatot kelti majd, mintha egyetlen hatalmas anyagdarabbal borították volna be az épületet.
Térfrissítés
Az átépítés eredményeként a főbejárat szintén az új részbe került át, így a megközelítési irány áthelyeződött a szomszédos térre. A Museumplein már az utóbbi években is fontos szerepet töltött be az intézmény életében. Gyakran adott helyet köztéri projekteknek, amelyek így a még üresen álló múzeumi épület közvetlen közelében, ahhoz is kötődve szerveződhettek. A bejárat áthelyezése így nemcsak gyakorlati megfontolásokat követ, hanem célja, hogy a tér életét felpezsdítése, és az intézmény vérkeringésébe is bekapcsolja. Ezt támogatja a földszinten elhelyezett étterem is, amely üvegfalain túl, önmaga meghosszabbításaként folytatódik az őt körülvevő téren. A bővítés eredményeként a kiállítótér megkétszereződött, az irodák átköltöztetésével az új szárnyba pedig további termek szabadultak fel a régi épületrészben. Utóbbiban kapnak majd helyet a gyűjteményt prezentáló állandó tárlatok, az időszaki kiállítások pedig átkerülnek az új részbe.
A saját út
A múzeum a gyűjtemény bemutatásával nyitott, a jövőt pedig a blockbuster kiállításokban képzelte el, amelyhez olyan múzeumóriásokat kérne fel partnerként, mint a Tate vagy a MoMA. Az átépítés miatt azonban a Stedelijk Múzeum költségvetését erősen megnyirbálták, pénz hiányában pedig az intézmény kénytelen lesz új utakat keresni, hogy felzárkózhasson az élbolyhoz. A jövőben úgy tűnik, inkább az eddig jól bevált alacsony költségvetésű, de kreatív ötleteken alapuló, a lokális lehetőségeket kiaknázó innovatív projektek kerülhetnek előtérbe. Margriet Schavemaker bizakodó. Úgy véli, nem feltétlenül a nagyok másolása az egyetlen sikerhez vezető út. Ennél sokkal fontosabb, hogy a Stedelijk felmérje a korlátait, illetve lehetőségeit, és ezek ismeretében találjon rá a saját útjára.
Képek forrása: Wikipedia
