A bűn sosem pihen
FELÜGYELET ÉS BÜNTETÉS
Máris fogynak a jegyek a Museum of London októberben nyíló időszaki kiállítására, amely a kriminológia eddig soha nem látott kellékeit mutatja be.
| Hermann Veronika |
2015-05-07 16:25 |
Kriminológia a múzeumban
A várostörténeti múzeumok átlagos mezőnyéből messze kiemelkedő Museum of London októberben nyíló időszaki kiállításában a szintén Londonban található, 1875-ben alapított Metropolitan Police’s Crime Museum gyűjteményének darabjait mutatják be. A londoni központi rendőrség múzeuma a nagyközönség számára csak speciális engedéllyel látogatható – amely egyébként önmagában is érdekes kérdéseket vet fel az intézmény múzeumi öndefiníciójával kapcsolatban. Most azonban a híres és titkos gyűjtemény több hónapra a Museum of Londonba kerül. A téma népszerűségét jelzi, hogy a honlap szerint máris rohamosan fogynak a jegyek a nyitás időpontjára. A gyűjtemény darabjai olyan rendőrség- és kriminalisztikatörténeti tárgyakat és dokumentumokat tartalmaz, amelyek valódi rendőrségi ügyekben játszottak szerepet. Az Egyesült Királyság legismertebb, legrémesebb bűneseteinek nyomai és médiumai ezek a tárgyak, a nagy vonatrablástól a Millenium Dome kifosztásáig. A főként nyomozati anyagokból és bizonyítékokból álló gyűjtemény darabjai kinyitják a látogatók számára a londoni rendőrség legizgalmasabb aktáit. Ezzel a kiállítás voltaképpen maga is bűnügyi helyszínné, kriminológiai archívummá és a rendőrség, valamint az egyéb büntetés-végrehajtási- és erőszakszervezetek történetének dokumentációs terévé válik.
Felügyelet és büntetés
Michel Foucault Felügyelet és büntetés című, a börtönök történetét feldolgozó monográfiájában azt elemzi, hogyan befolyásolják a hatalmi diskurzusok által kialakított fegyelmező gyakorlatok a modernség és a modernség utáni nyugati társadalmak egyéni és közösségi identitás-struktúráit, és hogyan válik az egyén a hatalmi logikának kiszolgáltatott szubjektummá. Mindezt ráolvasni a Museum of London egyelőre meg sem nyílit kiállítására nyilvánvalóan olcsó húzás volna, noha logikailag valószínűleg fel fogja kínálni magát az ilyen típusú archeológiai értelmezésnek is. Ami azonban látatlanban is érdekes szempontot adhat, éppen az, hogy a Foucault által több helyen is „a modernség laboratóriumainak” nevezett, a 19. század közepétől kialakuló nagy, identitásképző intézmények hogyan reagálnak arra, ha tereikben a valódi és szimbolikus fegyelmező technikák találkoznak.
Normából normális
A kiállítás előzetes leírása szerint ugyanis a tárlat nem pusztán felvonultatja a rendőrségi tárgyakat, hanem megpróbálja azokat társadalomtörténeti kontextusba helyezve, a bűnözés és bűnüldözés változó természetére és trendjeire koncentrálva bemutatni. A múzeum tehát, úgyis, mint a modernség egyik laboratóriuma, helyet ad a modernség fegyelmezési technikáinak, s ezt – ha hihetünk a leírásnak – egy dupla csavarral saját önértelmezésének narratívájába is be tudja majd illeszteni. A kiállításban a valódi embereket akarják megszólaltatni, mindazokét, akik elkövetik, elszenvedik vagy megoldják a bűntényeket. Csakhogy egyéni embereknek ebben az esetben nem tudnak hangot adni – mindez kizárólag a bűnelkövetés, a büntetés és a bűn fenomenológiai fogalmának társadalmi változóival együtt lehetséges. A társadalomtudományok egyik óriási közhelye, hogy a normális relatív kategóriáját a normativitás elképzelése alakítja ki: különösen igaz ez a társadalom bűn-fogalmának alakulására. Az Egyesült Királyság nemcsak a detektívtörténetekben, de a bűnüldözés terén is hagyományosan kiváló – valószínűleg mindez a kiállításból is leolvasható lesz. Ha ezek után csupán egy tárgyak alkotta kriminológiai archívumot hoznak létre, csalódni fogunk. Egyelőre azonban marad az izgalom, a várakozás és a detektívregények – a bűn ugyanis sosem pihen.
Fotó: Museum of London, Crime Museum, Metropolitan Police
