A múzeum mint kikötő
Museum aan de Stroom (MAS)
Antwerpen új kulturális ikonja egy múzeum. A beruházás három kormányzati cikluson át, 13 év alatt valósult meg, a flamand város öt korábbi múzeumának összevonásával.
| Sári Zsolt |
2011-11-29 10:00 |
A múzeumok ma, miként a 19. században is, nemcsak kulturális, örökségvédelmi intézmények, de településkép-meghatározó és urbanisztikai szempontból is értékelhető épületek.
A múzeum épülete önmagában is erőteljes üzenethordozó, üzenetközvetítő. Funkciója sokrétű, hiszen:
- kiállítás(ok) helyszíne,
- gyűjtemény helyszíne,
- munka helyszíne,
- multikulturális tér,
- találkozópont.
Jó esetben a múzeumi épület drámaian hiteles, önmagában is műalkotás. Az épület szoros kapcsolatban áll mind a belső, mind a külső térrel. Ezek összefüggései meghatározzák a múzeum üzenetét is. A két legmeghatározóbb üzenethordozói modell – ahogy György Péter értelmezi – a teória- és esztétikumorientált és/vagy gyakorlatorientált, városképformáló tényező.
A világ számtalan városában az egykori ipartelepeken, kikötőkben új élet kezdődött, új kulturális, turisztikai látványosságok születtek. Ebbe a sorba állt be Antwerpen is. Az elmúlt évtized városfejlesztési koncepciójának legfontosabb eleme lett az új múzeum, a MAS, melynek flamand neve azt jelenti, Múzeum a folyón.
Antwerpen
Antwerpen Belgium második legnagyobb városa, Európa egyik legjelentősebb kikötővárosa az északi tengertől 90 kilométerre, a Schelde folyó jobb partján, a torkolat előtt helyezkedik el, csaknem 205 km2-en, több mint 400 000 lakossal. A jelentős iparvárost a sörfőzés mellett a gyémántkereskedelem a csipke- és szivargyártás tette világhírűvé, miközben az igazi kereskedőváros nagyiparának oszlopa a hajójavítás és építés volt.
Antwerpen két óriási kikötője a 18. században épült ki, és a kor két meghatározó uralkodója, Napóleon francia császár és I. (Orániai) Vilmos holland király után kapták a nevüket. Az elmúlt évtizedekben a hajóforgalom látványos és gyors bővülése miatt a kikötők egyre távolabb kerültek az eredeti kikötői negyedtől. És, ahogyan lenni szokott, a magára maradt, kiüresedő ipari és kikötői terület rohamosan pusztulni kezdett. Az elmúlt évtizedben elindítottak egy jelentős városrész-rehabilitációt, melynek keretében felújítják, átépítik a régi raktárakat, dokkokat, új épületek emelkednek, és egy új városrész születik modern lakóépületekkel és közösségi terekkel. A régi kikötő környékét a francia Michel Desvigne tervei alapján újítják fel. A Vilmos dokkból jachtkikötő lett, a Bonaparte dokk pedig vízre telepített múzeumként a régi hajóknak állít emléket.
Az új múzeum épülete
A város Eilandje (Sziget) negyedében épült meg a múzeum. Az új intézmény koncepciójának és megvalósításának kormányzati ciklusokon átívelő, hatalmas projektje 30 millió eurós beruházással valósult meg. Az épület tervezője, a Neutelings Riedijk építésziroda Európa számos pontján épített formabontó, egyedi épületeket, mint az amszterdami kikötő Patio házai, vagy az utrechti egyetem Minnaert épülete. Antwerpenben is éltek – miután nemzetközi tervpályázaton győztek – sajátságos szobrászati építészeti metódusukkal, amelyben először a geometrikus alakzat születik meg, majd a meglévő városépítészeti körülményekhez alkalmazva dolgozzák ki a végső terveket.
A győztes terv két alapötlete illeszkedik a városkép szövetéhez. A kikötői negyed dokkjainak, konténereinek és raktárainak stílusa tovább él az épület szerkezetében, egyfajta történetiséget sugározva, hiszen a kikötői negyed historikus építészeti elemei, gondolatai tükröződnek vissza egy nagyon sajátságos építészeti megfogalmazásban. A 65 méter magas, 10 emeletes épület felkiáltójelként magasodik az égre. Az indiai vörös kővel és üvegfallal borított épület szintjei egymáshoz képest eltolva, egymásra helyezett konténerekhez hasonlóan simulnak egymásra. A vöröskő épület erős tömbjét üvegfal szakaszok teszik könnyedebbé, amelyekről első ránézésre úgy gondolnának, ők hordozzák a felettük lévő hatalmas falszerkezetek súlyát. Igazi mérnöki bravúrnak lehetünk tanúi, hiszen az alig 1 centiméternél vastagabb hajlított, ívesen hullámzó üvegfalak elviselik a rájuk eső szélterhet.
Az alapkoncepció másik ötlete az volt, hogy „függőleges városnézést” tegyen lehetővé, azaz emeletről emeletre eddig sosem látott távlatokat nyisson a város minden sarkára.
Látványterv
A belsőépítészeti design az antwerpeni B-architecten tervei alapján valósult meg. A cég a filmes és színházi szakma trükkjeit, módszereit is felhasználta. Úgy tekintettek a múzeumra és kiállítására, mint olyan produktumra, amelynek nemcsak a tartalma vonzza a látogatót, hanem a látható, hallható és tapintható elemei is, hiszen a különböző érzékek ösztönzik a látogatót. Az iroda emeletről emeletre a kiállításokhoz tervezte meg a belső tereket. Nem a már meglévő belsőhöz kellett a kiállítást hozzárendelni, hanem a kiállítás forgatókönyve határozta meg a belső terek látványát.
Minden emelet, minden kiállítási egység azonos séma alapján épül föl: gondolatébresztő zóna, bevezető zóna, középpont, „aha” zóna, magyarázó zóna, tudászóna és látogatói visszacsatolás. A kiállítás az információcsere és a tudásátadás helyett és mellett igazi élménnyé válik. A kialakított metódussal az egyes témák dramatikus kompozíciója tökéletes összhangban áll az Eric Sleichim által válogatott és komponált sajátos zenei összeállítással, amely segíti a kiállítás történeteit csakúgy, mint a Tom Hautekiet Stúdió grafikái. Lenyűgöző, ahogy egy-egy kiállítási téma kortárs képzőművészek installációi és alkotásai által válik kerek egészé, reflektál napjaink változó, sokszínű társadalmára.
Kiállítás emeletről emeletre
Az első kiállítás az épület második emeltén a Látványtár. A legoptimálisabb körülmények között, savmentes dobozokban, illetve méretre gyártott savmentes habba illesztve, fali rácsokon függve, a lehető legjobb helykihasználással tárolják a műtárgyakat. A teremben állandó hőmérsékletet és relatív páratartalmat biztosítanak, minimális fényerővel. Itt helyeztek el a 470 000 műtárgy közül mintegy 180.00 darabot, amelyek nem kerültek kiállításba. De a Látványtár nemcsak a gyűjtött anyagot, hanem a leghíresebb, legjelentősebb gyűjtőket is bemutatja, ezáltal közelebb kerülhetünk a múzeumi gyűjtemény kialakulásának, a gyűjtésnek a különböző részleteihez, okaihoz. Válaszokat kapunk a kik és miért gyűjtöttek kérdésre. A Látványtárban találkozunk a háttérmunkákkal: a restaurálással, a nyilvántartással, a műtárgylogisztikával, de egy-egy tárgy történetével is.
A harmadik emelet az időszaki kiállítások tere. A májusi megnyitótól 2012. december 31-ig látható itt a Mesterművek a MAS-ban. Öt évszázad képei Antwerpenben című kiállítás. A hatalmas képzőművészeti tárlat nemcsak az elmúlt ötszáz év legjobb antwerpeni darabjait mutatja be, hanem a vizuális kultúra fejlődését is dokumentálja a középkortól napjainkig. A bemutatás alapja nem feltétlenül a kronológia, inkább a téma, így fér meg egymás mellett a klasszikus és a kortárs. A kiállítás igazi Wunderkammer, amelyben olyan művészek alkotásait csodálhatjuk meg, mint Jan Brueghel the Elder, Jan van Eyck, Luc Tuymans, Narciss Tordoir, Peter Paul Rubens vagy Simone Martini.
Az időszaki kiállítótér fölött az állandó kiállítások sora húzódik. A múzeum alapkoncepciója szerint rendszeresen cserélődő, változó tematikájú kiállításokat rendeznek, így lesz látható majd a gyűjtemény mind nagyobb része. A múzeummegnyitóra elkészült első kiállítás a hatalom jelképei mellett a metropolis, a világ kikötői, valamint az élet és halál tematikája köré rendezte a gyűjtemény tárgyait. Az öt emeleten bemutatott négy téma Antwerpen és a világ kapcsolatát ábrázolja, azon a gondolaton fut végig, hogyan van jelen Antwerpen a világban, és hogyan a világ a városban.
A negyedik emeleten a hatalom mutatkozik meg teljes tekintélyében, a maga eszközeivel (például fegyverek) és szimbólumaival. A kiállítás azt sugallja, hogy a hatalom csábító, és a vezetők hol hittel, hol fegyverrel akarják meggyőzni az embereket. Érdekes vetülete az a mező, amelyben a státusszimbólumok szerepére világítanak rá: az egyes kultúrák a konfliktusokban már kezdetben ezen szimbólumok megsemmisítésére törekszenek, ellopják, meggyalázzák vagy megsemmisítik őket. Önreflexív megközelítésnek is tetszik a kiállítás azon üzenete, hogy a múzeumok gyűjteményeiben több ezer ilyen típusú műtárgy található, hiszen az örökség e tárgyai könnyen lettek a múzeumi gyűjtemények és a nemzetközi műkereskedelem keresett darabjai.
Az ötödik emeleten a világváros itt és másutt témája jelenik meg. A koncepció alapja: a város a jelenben él, a múltból építkezik, és a jövőre tekint. Ez érhető tetten épületekben, eseményekben, portrékban és történetekben. A kikötőváros arcai jelennek meg a 16. századi fejlődéstől a 19. századi nagy átalakuláson át napjaink globalizációjáig. A globalizáció tette olyan sokarcúvá a várost, amilyen ma.
A hatodik emeleten a világ kikötői, a kereskedelem és a szállítás kerül előtérbe. A víz és a szárazföld találkozópontja a kikötő, ahol összefutnak és válaszút elé állnak az emberek. Itt randevúzik a világ, az emberek és a kultúrák. Ennek köszönheti fejlődését, ezerarcúságát a város. A kiállítás megmutatja, hogyan lett egy kisvárosból Európa egyik kapuja, igazi világváros: térképek, hajómakettek, a szállított áruk, filmek és emberi sorsok által kel életre Antwerpen kereskedelme.
A hetedik és nyolcadik emeleten az élet és a halál, az emberek és az istenek jelennek meg. A „honnan jövünk és hová megyünk?” kérdése az emberiség minden kultúrájának fontos talánya. A választ hitek és mítoszok, tudósok és filozófiák adják meg, merőben eltérő válaszaikban azonban sok-sok hasonlóság fedezhető fel.
Több mint múzeum
A múzeum előtti téren állt egykor a város kapuja. Most az egyik leghíresebb kortárs belga képzőművész, Luc Tuymans 1600 m2-es Halott koponya című mozaikja borítja, amelyet Quentin Metsysnek az antwerpeni katedrálisban látható Miasszonyunk című alkotása ihletett, és összeköti Antwerpen régi (a katedrális) és új (a MAS) kulturális jelét, ikonját. Több kortárs képzőművész dolgozott az épületen és környékén. Anne-Mie Van Kerckhoven világító falat tervezett és készített, Tom Hautekiet és Tom Lanoye fémmedáljai díszítik a múzeum előtti utat, az épületen belül pedig minden emelet között fiatalok képzőművészeti alkotásai láthatók.
A múzeum földszintjén kávézó, a legfelső emeleten étterem található. Az étterem, mint maga a múzeum is, maximumra törekszik, ezért is vezeti a konyhát a két Michelin-csillagos Viki Geunes flamand mesterszakács. És természetesen egy nagy választékkal rendelkező múzeumi bolt illeszkedik a múzeumhoz. Így lett a MAS új városközpont, új találkozási pont, ahol mindig történik valami, és mindig újat fedezhet fel az ember.
Mindezzel nem ért véget a negyed építése, itt található a Flamand Balett, a városi levéltár és hamarosan a Red Star Line hajózási társaság egykori épületeiben megnyíló, az európai kivándorlást, az indulást megörökítő múzeum. Ez utóbbinak észak-amerikai párja az Atlanti-óceán túlpartján, Ellis Islanden a bevándorlók érkezését örökíti meg. Így lesz teljes az antwerpeni múzeumi kikötő.
Felhasznált irodalom:
