Művészet más szemmel

Az acb Galéria évadnyitó kiállításán megtudhatjuk, hogyan válhatunk mi is kortárs művészekké.

Lendeczki Kinga 2012-09-11 13:21
Cikk küldése e-mail:

 A galériában a Leroy Brothers néven ismertté vált belga művészcsoport aktuális projektjének, a BDRtist című művészeti kezdeményezésnek keretében A véletlen emberi kapcsolatok természetrajza címmel nyílt tárlat. A projekt egy játékra invitálja a kiállításra betérőket, a győztest pedig nem kisebb megtiszteltetés érheti, mint hogy egy estére maga is a Leroy Brothers ünnepelt művésze lehet.

 

 

A három fivér

A három belga testvérből álló művészcsoport 1997-ben kezdte el a közös munkát, mára pedig egy dinamikusan működő, jól szervezett művészeti vállalkozássá nőtte ki magát. A testvérek, Gregory, Nicolas és Gilles Leroy tudatosan építik karrierjüket. Technikai eszköztáruk széles skálán mozog. Műveik között találhatók festmények, szobrok, installációk, de életművükhöz szervesen hozzátartozik tavaly kiadott könyvük is, amelyben a humort sem mellőzve próbálnak útmutatót adni a kortárs művészeti világ szövevényes hálózatához. A How to be a successful artist from A to Z frappánsan megfogalmazott hasznos tanácsokkal vázolja fel a sikerhez vezető utak egyikét, azt, amelyet maguk a művészek is követendő példának választottak.

Adalékok a sikerhez

 Ennek kulcsa pedig a pontos tervezésben, az állandó naprakészségben és a jól kidolgozott marketingben rejlik. Annak, aki a kortárs művészet világában érvényesülni akar, nem elég csupán saját tehetségére és kreativitására támaszkodnia. Az adott szcéna átfogó ismerete ugyanolyan fontos, mint a részvétel a „must be” eseményeken, vagy a bekapcsolódás a folyton bővülő nemzetközi kapcsolati hálóba. A saját brand kiépítése szintén elengedhetetlen, a lényeg pedig mindig a részletekben rejlik. Így ugyanúgy figyelmet érdemel a kiállítások gondos megtervezése, az installálástól a megnyitóest lebonyolításáig, ahogy elengedhetetlen, hogy a valós térben való jelenléten kívül a web 2.0 virtuális közegében is otthonosan mozogjon a művész. Az új technológiákban rejlő lehetőségek pedig nem csupán az önmenedzsmentet könnyítik meg nagymértékben, de számos, ez idáig még kiaknázatlan lehetőséget rejtenek a művészet számára is.

Egymásra épülő munkák

Utóbbiról árulkodik 2010-ben indított BDRtist (be the artist) című projektjük, amely a web 2.0 globális elérhetőségére és a terjesztés gyors, egyszerű mivoltára építve esélyt ad arra, hogy a projektben részt vevők egy estére a Leroy Brothers ünnepelt művészeivé váljanak. Ehhez nem kell mást tenniük, mint regisztrálniuk az alkotók által létrehozott oldalon, de bejelentkezhetnek valamelyik közösségi portálon keresztül is, és máris kezdődhet a „játék”. A felhasználók képeket és szövegeket tölthetnek fel, és szavazhatnak a már fent lévő anyagokra – a Facebookon megszokott like-olás mellett itt lehetőség adódik a nemtetszés kifejezésére is. Az oldalba épített szoftver minden századik órában véletlenszerűen kiválaszt néhányat a feltöltött képek és szövegek közül, és összepárosítva őket egy újabbat hoz létre. Az így kapott képekre szintén voksolhatnak a felhasználók, a legjobbnak ítélt munkák pedig a virtualitás mezejéből kilépve a Leroy Brothers kiállításain lesznek megtekinthetők. Bár a tárlatok a művészhármas neve alatt futnak, minden képen, illetve szövegen szerepel feltöltőjének neve és a feltöltés helye is. A legaktívabbnak bizonyuló felhasználó pedig meghívást kap a legközelebbi megnyitóra, ahol a Leroy Brothers vendégeként, mint „társművész” lehet jelen.

A testvérek munkájukat egy állandó mozgásban lévő, folyamatosan fejlődő tevékenységként gondolják el, amelyben az egyes projektek mindig a már megelőzőkre épülnek, azok gondolati magvából indulva fejlődnek tovább. Így a BDRtist is többéves tervezési folyamat eredménye, amelynek katalizátora az a törekvés volt, hogy a művészetet és a világot a befogadók szemén keresztül láthassák, miközben őket is bevonják az alkotás folyamatába. A honlap létrehozásával nemcsak a gyors és egyszerű megosztást szavatolták, de lehetőséget teremtettek arra is, hogy bárki, lakjon a világ bármely szegletében, részt vehessen a projektben. Ennek persze alapfeltétele, hogy a kezdeményezés széles körben ismert legyen. Ezt részben a felhasználók maguk biztosítják azáltal, hogy az oldalt másoknak is ajánlják, de ehhez járulnak hozzá azok a kiállítások is, amelyeken a honlapon kiválasztott képek szerepelnek.

A véletlen emberi kapcsolatok természetrajza

Az acb Galéria évadnyitó kiállítása, A véletlen emberi kapcsolatok természetrajza a Leroy Brothers projektjének részeként valósult meg. A kiállítás célja, hogy betekintést engedjen a projekt egyes szakaszaiba, prezentálva a legjobbnak választott képeket és szövegeket, a végeredménynek tekinthető kollázsokat, valamint a jelenlegi állás szerint második legaktívabb felhasználó és egyben jelen kiállítás „társművészének”, Maria Elena Udalinak legjobb feltöltéseit. Ez utóbbiak önálló teremben kaptak helyet, amivel a művészek köszönetüket kívánják kifejezni a felhasználó aktivitásáért és a tőle kapott inspirációkért. A középső teremben elhelyezett, a kiállítás legvonzóbb, esztétikailag is megnyerő látványt nyújtó installációja mellett a magyarországi felhasználók képeiből és szövegeiből is látható egy válogatás. A kiállítótér harmadik termében pedig a legtalálóbbnak bizonyuló, legtöbb szavazatot kapó képeket állították ki.

A véletlen ereje

A kiakasztott munkák mint a projekt materiális értelemben megvalósult műtárgyai valójában csak a kirakós darabkái. Nincs önálló címük, ahogy a szerzők kiléte is több szempontból kérdéses. Bár szerepel rajtuk a feltöltők neve és helye, a végeredmény tőlük függetlenül, részben a szavazatok, részben a program véletlenszerű szelekciójának köszönhetően jött létre. A művek így inkább tekinthetők a folyamat egyes fázisait bemutató dokumentumoknak, amelyek ugyanúgy részét alkotják a BDRtist projektnek, mint a weboldal vagy maguk a felhasználók. Az innovatív művészeti kezdeményezés azonban önmagában véve is csupán egy hosszabb fejlődési szakasz egyik állomása. A projekt így leginkább a közösségi oldalakhoz, vagy magához a web 2.0-hoz hasonlítható, amely nyitottsága és flexibilitása révén, valamint a felhasználók igényeiben rejlő inspirációs forrásokból táplálkozva állandó mozgásban, fejlődésben van.

 Itt és most

A Leroyok virtuális társasjátékra emlékeztető munkája mindazonáltal a felkínált lehetőségek révén válik igazán kiemelkedő, egyedi művészeti kezdeményezéssé. A játék során ugyanis lehetővé válik a résztvevők számára, hogy pozíciót, ezáltal pedig szemléletmódot cseréljenek. A felhasználók a művészek azon kiváltságát élvezhetik, hogy munkáikat, ezzel együtt a világról alkotott képüket mind virtuális, mind valós formában megoszthatják a művészet iránt érdeklődő, arra fogékony közösséggel. A többszöri szelekció eredményeként kiválasztott képek és szövegek pedig lehetővé teszik a testvérek számára, hogy közönségük szemén keresztül lássák a világot, a létrejött párosításokat továbbgondolják vagy ötletforrásként használják fel.

A kiállítás címével arra utal, hogy az internet globális elérhetőségét kihasználó projekt rávilágít, az életünket meghatározó emberi kapcsolatok már kiléptek a valós tér „itt és most”-jából, és egyre nagyobb szerepet kap bennük az a virtuális világ, amelyben a földrajzi távolság fogalma ismeretlen. A Leroy Brothers projektje azonban nem a negatív konnotációk és jóslatok felől közelíti meg a jelenséget. Inkább felhívja a figyelmet egy olyan gazdag, kiaknázatlan terepre, amelyben a művészet mindenki számára elérhetővé és befolyásolhatóvá válhat.

A kiállítás az üzenet

A múzeumföldrajz és a kortárs művészet gyakorlata

Mikor történt, hogy az állandó gyűjtemények hasonlatossá váltak az ideiglenes kiállításokhoz, az installáció és a performance pedig előbbre való lett a műtárgyaknál?1

2011. május 05. György Péter

Egy választott szemlélet komplexitása és a gyakorlat

Beszélgetés Páldi Líviával

A Műcsarnok főkurátora a tavalyi Balázs Béla Stúdió-tárlat után új kiállítással, a Tehnica Schweiz/László Gergely Jad Hanna - A kollektív ember projektjével jelentkezik, amely november 6-tól az Ernst...

2010. november 11. Bódai Zsuzsanna

Az orr csupán kiindulópont

Kentridge és a konstruktivisták

Micsoda képtelenségek történnek ezen a világon! – írja Gogol. Ilyen képtelen álomnak tűnt William Kentridge budapesti látogatása.

2011. október 10. Szeredi Merse Pál
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...