Mi fűzte Lehelt Csontváryhoz?
PASSIÓ
Feljegyzések, visszaemlékezések utalnak arra, hogy Csontváry elveszettnek hitt Passiójának egyik töredéke Olaszországba került.
| Gurzó K. Enikő |
2015-01-28 14:00 |
 |
Lehel Ferenc 1935-ben,
a híres Csontváry-kiállítás előtti évben
(könyvillusztráció)
|
Lehel Ferenc leánya a következőket írta 1979-ben São Paulóból Bodri Ferencnek: „[Apám] rendszeresen látogatta Csontváryt Fehérvári úti műtermében, és amikor a halálhírét kapta, felrohant hozzá, még időben ahhoz, hogy a kukoricacsutkák és lerágott szilvamagok tömegéből – ami a szerencsétlen, nyomorgó művész tápláléka volt – kimentse az örökösök által feldarabolásra ítélt és méteráruként eladásra szánt képeket. Az elsőt szét is vágták, ezt már nem sikerült megmenteni. E kép egyik darabja Olaszországban élő húgom tulajdonában van.”
Az alkotásból megmaradt vászondarabokat a Csontváry-mentő Lehel egy hatalmas mű tizenhatod részének tekintette, ami azt jelenti, látta, ismerte az eredetit. Ha ehhez hozzávesszük az általa rendezett 1936. évi kiállítás katalógusának előszavát, amelyet szintén ő írt, a tabló sorsáról is használható információkat kapunk:
„Mégis a Magyar sereg és a Török sereg összetartozósága csak föltevés, mivel szemben a Passiójáték és a mellékalakok együvévalósága vitathatatlan. Egyik a másiknak közvetlen folytatása. (…) Éppen hogy hajszálpontosan nem illik a két töredék fele össze, mit a kés egyenetlenül vágott; sőt kéthüvelyknyi széles folytonossági hiány mutatkozik a két töredék közt, akár azért, mert a vagdalkozó azt előbb a vakráma oldalára szánta, akár mert a Passióból utólag még egy darabot levágott oldalt és fönt is kíméletlenül, mert a kocka a vakrámájánál nagyobbnak bizonyult.
 |
Lehel Ferenc állítólagos önarcképe 1911-ből
(lappang vagy elveszett) |
Vajon elő fog-e kerülni a hiányzó tizennégy kocka? Micsoda gyönyörűségtől fosztaná meg a sors a Csontváry-rajongókat, ha nem kerülnének elő? Nos, megnyugtatom őket, hogy a véletlen, miszerint éppen ezt a két kockát találták meg, szerencse a szerencsétlenségben, mert a hiányzó darabok önmagukban nem állhatnának meg, mialatt a meglévő két darab pompás torzó így is.”
A két töredéket, mármint a Passiójátékot és a Mellékalakokat ekkor, 1936-ban szerepeltette először kiállításon Lehel. Pataky Dénes szerint a képrészletek egy ideig a Hatvany-gyűjteményt gazdagították, onnan tűntek el, miután a vásznakat Gácsról Kecskemétre szállították. Semmi sem támasztja alá ellenben azt a feltevést, miszerint a Passiót Budapestről Gácsra, Gácsról Kecskemétre vitték, ott pedig méltatlan kezekbe jutott. Miért is vitték volna a képeket magukkal Székelyék, ha nem értékelték? A festmények az első Csontváry-monográfia szerzőjéhez, az írói fantáziával és vénával megáldott Lehel Ferenchez is kerülhettek, aki a töredékeket – mint újonnan előkerült műremekeket – 1936-ban kiállította a Fränkel Szalonban. Egy ízben jelezte is Gerlóczy Gedeónnak, legfőbb megbízójának, a kidobásra szánt Csontváry-hagyaték felvásárlójának, hogy újabb munkák kerültek forgalomba Kecskeméten, és hogy ezeket is ki szeretné állítani. Kérdés tehát, mely munkákat menekítette vagy szerezte meg saját maga s családja részére Lehel, illetve, hogy pontosan mikor és miként.
Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1964.
Mi a valós abból, amit a történetből nyilvánosságra hoztak? 1967. május 29-én keltezett levelében Gerlóczy így fogalmaz: „A londoni magyar kiállítás mindenesetre csak annyiban volt fájdalmas számomra, hogy elfoglaltságaim miatt nem küldtem meg neked már karácsonyra ezt a levelet, mert akkor egész biztosan meg tudtam volna [írni] a kiállítás egyik rendezőjének, Genthonnak, aki kint is volt előzőleg a rendezésnél pár napig, kérje Tőled kölcsön a két fantasztikusan izgalmas városképedet – mert akkor meg vagyok győződve, hogy akkor ők – mármint a rendezőség – örömmel vett[ék] volna, és így, a közérdeklődés középpontjába kerülve talán sokkal könnyebben megoldhatódott volna e vonatkozásban is minden – publikáció[idnak], tanulmányaidnak kiadása stb. (…) Hidd el, valamiképpen nyugodtabbnak érzem magamat, hogy ezt a levelet a régi szeretettel megírtam számodra.”
Passió, mellékalakok (töredék). A festményrészlet csak fényképről ismert.
NÉMETH Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. Budapest, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1964.
Amennyiben a két izgalmas városképet Lehelék utólag nem értékesítették, és Csontváry-művekről van szó, nyilván a még ma is lappangó tablókra kell gondolnunk, de lehettek a levél megírása után előkerült, árverésre bocsátott, eladott alkotások közül valók is. Ily módon jöhet szóba a Jupiter-templom (Naptemplom) Baalbekben (1906), az Iskolai emlék Párizsból/Tuileriák kertje (1894–96), a Pompeji (1896–97), a Délutáni vihar Trauban (1900), a Villa Pompeji Italia (1901), a Halászat Castellammaréban (1901) vagy a Kidőlt/Törött obeliszk (1906–07). Ha tovább szűkítjük a kört az 1936. évi tárlat felhozatalára (mivel ezek között nagy valószínűséggel szerepelhetett Lehel két említett műremeke), marad a Jupiter-templom Baalbekben, az Iskolai emlék Párizsból/Tuileriák kertje, a Délutáni vihar Trauban és a Kidőlt obeliszk, bár utóbbi nem igazán nevezhető városképnek…
Kétségkívül az is megfontolandó, hogy jó pár Csontváry-tabló épp 1936-ban, Lehel külföldről történő hazatérése után, azaz közel húsz esztendővel a művész halálát követően bukkant elő, voltaképpen máig tisztázatlan körülmények között. Nem kizárt tehát, hogy több Csontváry-képre Lehel Párizsban keresett és talált vevőt, hisz egy ideig ott élt leányával és feleségével. A maradékkal, a Fehérvári úti műteremből kimenekített vásznakkal, vagy a későbbiekben beszerzett darabokkal idehaza foglalkozott, miután a második világháború kitörése előtt visszaköltözött.
