Simándy és a velencei mór
PEDAGÓGIA
Hogyan tehető érdekessé a fiatalok számára nagyszüleik operabálványa? A Bajor Gizi Színészmúzeum szakmai műhelyén kurátorok és múzeumpedagógusok közelítették egymáshoz interpretációs elképzeléseiket.
| Berhidai Magdolna - Joó Emese |
2017-02-01 09:00 |
2008-ban indult Budapesten a Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ szakkoordinátori programsorozata, amely elsősorban a fővárosi múzeumpedagógusok szakmai együttműködését és önképzését szolgálja. A programokat sajátos szabályok szerint szervezzük: a szakmai közösségből bárki felvethet egy aktuális, még formálódó vagy már működő múzeumpedagógiai programot, amelyet − a házigazdák nyitottsága esetén − adott kiállítási környezetben, helyi muzeológus és interpretációs szakemberekkel közösen elemzünk. A műhelymunka a partnerségre és a párbeszédre épül, a kritikai együttgondolkodásban a különböző múzeumokból érkező, eltérő tapasztalatokkal rendelkező múzeumpedagógusok egyenrangúan vesznek részt. Az elemzés célja maga a folyamat: egymás nézeteinek és alkalmazott módszereinek megismerése, a közös gondolkodás, az egymástól tanulás. Ráadásként minden alkalommal megfogalmazunk olyan konkrét fejlesztési javaslatokat, amelyeket a házigazdák mellett mi, résztvevők is hasznosíthatunk.
Így történt ez legutóbb az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bajor Gizi Színészmúzeumában, ahol a Háromszázezer magas Cé − Simándy 100 című kiállításban vizsgálódtunk. Simándy József operaénekes a mai nagyszülők generációjának volt a sztárja, hangját az is ismerte, aki be sem tette a lábát a budapesti Operaházba. A rádió és a TV zenés műsorai, a vidéki ária- és dalestek fellépőjeként népszerűsége vetekedett a mai celebekével.
A nagyszülők korosztálya tehát minden bizonnyal örömmel keresi fel a kiállítást, ahol találkozhat ifjúkora bálványával, és nem is csalódik várakozásaiban. Vajon érdekli-e a mai fiatalokat Simándy József? Hogyan tehető érdekessé számukra a kiállítás? A problémát az együttműködések felől közelítettük meg: az volt a kérdésünk, hogy milyen együttműködések milyen eredménnyel jártak a kiállítás készítése és működtetése során. Ki és hogyan alakította a kiállítás tartalmát, látványát, interaktív berendezéseit és múzeumpedagógiai programját?
A bevezető tárlatvezetésen a kiállítás kurátorai, Simándi Katalin és Sipőcz Mariann beavattak minket az anyag feldolgozásának és bemutathatóvá tételének kurátori rejtelmeibe, ami nem is volt olyan egyszerű a többnyire papír alapú színlapok, fotók, kritikák és hangzóanyagok esetében. Pontról pontra kitértek azokra az együttműködésekre, amelyek a kiállításban láthatatlanul, vagy szemmel láthatóan − pl. a violinkulcs-villáskulcs kombinációjú emblémában − hasznosultak. Természetes, hogy a két kurátornak egymással és a művész családjával való szoros együttműködése alapozta meg a részletesen kidolgozott kiállítási koncepciót, az azonban korántsem általános, hogy a koncepció egyben már kész ötleteket is tartalmazott a látványtervezők, az interaktív fejlesztők és a pedagógiai hasznosítók számára is. A kiállítás tervezésében a legszorosabb alkotótárs Mihalkov György látványtervező volt, akivel közösen gondolkodva sikerült izgalmas megoldásokat találni a művész életének fordulópontjai és karrierjének állomásai bemutatásához. A látványvilág jól átgondolt, kellemesen segíti a látogatót hol a történelmi háttér, hol a személyes döntések indítékainak megértésében. Minden korosztály örömmel fogadja az interaktív állomásokba rejtett információkat, szívesen keresgélnek a postaládákban, ülnek le a varrógép mellé, vagy forgatják a villáskulcsokat. Érdekes adalékkal szolgálnak a kiállítást (és az énekes életét) végigkísérő, a termek során át borítékokban rejtőzködő rajongói levelek, teljes összhangban azok személyes hangvételével. Ezeknek a rajongói dokumentumoknak pl. a mennyisége jelentett nehézséget a kurátorok számára, a választást és az elengedést azonban közös konszenzussal végül megoldották. Nem volt könnyű dolguk a művész által megformált szerepek változatosságának bemutatásával sem, mert a régi hang- és filmfelvételek technikai színvonala nem mérhető a mai elvárásokhoz. Mégis, jó döntésnek bizonyult a színházi környezetbe helyezett vetítés, a felvehető jelmez pedig segíthet a sokakban meglévő szereplési vágy, vagy a művésszel való azonosulás megélésében... A szakvezetés betekintést engedett a kurátori interpretáció-tervezés folyamatába, miközben átélhettük, hogy a találó látványelemek és a bevonódást segítő interaktív berendezések milyen kivételes egyéni látogatói élményt nyújtanak.
A műhelymunka folytatásaként a csoportos látogatói hasznosítás lehetőségeit vizsgáltuk. Maksai Ági és Puskás Panni múzeumpedagógusok a kiállításban szemléltetett életútból egyetlen szegmenst: a művész operaszerepeit és az operák témáit állították a múzeumpedagógiai feldolgozás középpontjába. A számunkra tartott bemutató az Otelló operát felelevenítő, középiskolásoknak szóló interaktív foglalkozás volt. A remek jégtörő játékok és a témát ügyesen körüljáró kiállítási gyakorlatok sora módszertani szempontból kifogástalan volt. Kérdésesnek láttuk ugyanakkor az előre kijelölt, elemzésre váró problémát: a bevándorlás és idegenség fókuszba állítását. Ezek Otelló, a velencei mór személyiségének fontos elemei, így ő ebből a szempontból is érdekes lehet a fiatalok számára, azonban a középiskolások nézőpontjába helyezkedve felvetettünk másfajta megközelítési lehetőséget is, pl. a szerelmi csalódást, a hűséget, az intrikát, stb. amelyek szintén aktivizálhatják őket. A középiskolások életkori sajátosságaiból kiindulva megállapítottuk, hogy rendkívül fontos számukra, hogy szabadon választhassák meg az őket érdeklő és érintő kiállítási problémát, amelyben azután szívesen mélyednek el, a múzeumpedagógus által biztosított, rugalmas keretek között. Felmerült továbbá, hogy vajon Simándy maga hogyan viszonyult Otelló szerepéhez. A felvetésre válaszolva Simándi Katalin személyes emlékeit felidézve mesélt édesapja szerep-dilemmájáról, az Otelló szerepéhez nélkülözhetetlennek tartott élettapasztalatokról, a megfelelő életkorról, amikor egy szerepet el lehet játszani. Ez az információ nemcsak a folyamatos kurátori és múzeumpedagógusi együttműködésre hívta fel újra a figyelmet, hanem arra is, hogy a foglalkozások témájába a művész személyét − egyben a kiállítás többféle üzenetét − is érdemes lenne beilleszteni. A kérdés továbbra is az volt, hogyan tehető érdekessé a fiatalok számára Simándy, és a róla szóló kiállítás?
Ha megkérdeznénk a fiatalokat Simándy Józsefről, biztosan tagadó választ kapnánk. Valószínűleg a legtöbben soha életükben nem hallották a nevét. Viszont ha máshonnan közelítünk, eljuthatunk őket foglalkoztató kérdésekig. Például van egy nehéz körülmények között élő gyerek, aki tizenöt éves korában kipottyan a családi fészekből, és magára marad. Egyedül kell berendeznie az életét. Előfordulhatna veled ilyen? Hasonló helyzetben te mit tennél? Ezek a kérdések biztosan elgondolkoztatják őket. Vagy mi a helyzet a halogatott fogadalmakkal, ahogy az édesapa fiúgyerek születésének feltételéhez köti az alkoholról való leszokását. Hogyan birkózik meg egy munkás fiatalember a kulturális különbségekkel, ha bekerül egy teljesen új közegbe, az operaénekesek világába? Mi kerülhetünk-e hasonló helyzetbe? Akár külföldi útjaink során is átélhetünk-e hasonlót? Milyen lehetőségek állnak előttünk, ha szépen felfelé ívelő pályánkat egy baleset vagy sérülés váratlanul megtöri, mint az énekesét a hangszálbetegség? Hogyan viseljük a népszerűséget úgy, hogy ne váljunk se önhitté, se magányossá? Vajon mit jelentett a sztárság Simándy József számára? Még számtalan kérdés átgondolására és megvitatására adhat lehetőséget a különleges életpálya − már csak az a feladat, hogy a múzeumpedagógusnak sikerüljön becsalogatni a középiskolás csoportokat a múzeumba. Akár operaszerepek, akár a karriertörténet mentén indul el a megismerés és a közös gondolkodás, a fiatalok számára mindenképpen hasznos lesz.
