Babakelengyéken keresztül a 20. század

TÁRGY- ÉS CSALÁDTÖRTÉNET

Egy család eddig féltve őrzött viseleti darabjait – babaruhákat, fotókat, dokumentumokat – ajándékozta Oláh Zsuzsanna a Göcseji Múzeumnak.

Cikk küldése

e-mail:

Oláh Zsuzsanna, amikor meghallotta, hogy a Göcseji Múzeum a születéshez fűződő szokásokról készít kiállítást, többek között az 1903-ban született nagyanyja számára készíttetett batiszt ágyneműhuzatokat, kis főkötőt is az intézménynek ajándékozta.

 

Batiszt pólyatakaró, 1903

A családról

Az ajándékozó dédszülei, Rauch Ferenc és Kövessi Emília fiatalon Pestre kerültek. A család gyökerei Nagyvázsonyba és német földre nyúlnak vissza. Az asszony virágboltot vezetett a Báthory utcában, a dédnagyapa a gázműveknél dolgozott vezető beosztásban, egy műszaki üzletük is volt. Jó körülmények között éltek, jövedelmüket bérházba fektették. Egyetlen leányuk, Rauch Emilia 1903. június 24-én született. Kalandos élete volt, tanult a Deák téri evangélikus gimnáziumban, egy ideig a skótok intézetében (Budapesti Református Egyház Skót Polgári Leányiskola). Különleges nő volt, nagyon önálló – mesélte unokája. 16 éves volt csupán, amikor barátnőjével és annak autótulajdonos udvarlójával olasz körútra indult. A vendéglátós végzettséggel rendelkező osztrák állampolgárral, Bögner Jánossal házasodtak össze, aki Apatinban (Zágráb mellett) született. Mindketten szakácskodtak, unokájuk szerint „fantasztikusan jól” tudtak sütni-főzni.

Kaszter Amália 1900 körül	Rauch Emilia 1918 körül

 

Az osztrák Első Dunagőzhajózási Társaság (D.D.S.G) különleges hajóin béreltek éttermet, amelyek a Dunán úsztak le a Fekete-tengerig.

Kislányuk, Bögner Emília 1930-ban született. Sokat tartózkodott a nagyszülői házban Kispesten, ahol nagyszülei mellett németajkú nevelőnő is gondoskodott fejlődéséről, nyelvtudásáról.

Vállalkozásukkal szülei még a háború előtt felhagytak, ugyanis megszűnt a luxushajózás, sőt deportáltakat kellett volna szállítani a hajón. „A nagymama nem büszke nő volt, hanem tudta, hol a helye a világban, tudta, mi a feladata. Amikor nagyon nehéz helyzetbe került, akkor is feltalálta magát, mindig” – jellemezte unokája.

Bögner Emilia nagyszüleivel Kispesten

 

A Rauch nagymama és a Bögner család 1936 körül mindent fölszámolt Pesten, és Cserszegen (ma Cserszegtomaj) próbálták átvészelni a háborút, ahol házakat, szőlőket vásároltak, Tomajon is voltak birtokaik, azokat műveltették.

Az ötvenes évek számukra is kemény időket hozott. A Bögner házaspárt 1951-ben osztrák állampolgárságuk miatt 24 óra alatt kiutasították az országból. Ez az esemény később is a családra nehezedett.

Itt maradt leányuk két gyermekével, munka nélkül. Férjét, Oláh Dénest is mindenhonnan kitették. Pedig rendőrkapitány volt Keszthelyen, később elvégezte a jogot Pécsett, közben egy darabig a Várvölgy közelében fekvő Pilikáni kőbányában dolgozott, majd jogászként tevékenykedett. Kisebb gyermekük, Oláh János 1948. július 8-án született Cserszegen, Zsuzsa 1950-ben.

Oláh Jancsika és Zsuzsi, 1950.

 

A nagyszülők Ausztriában telepedtek le, Linzben, Bögner János a hajózási társaság révén ismét hajószakács lett. Cserszegen azonban minden ingatlanukat és ingóságukat államosították. Oláh Dénesék bérleti díjat fizettek a lakhatásért, aztán volt, amikor társbérlő költözött a „túl nagy” házba.

 

A babakelengyékről

A tárgyak és dokumentumok Cserszegen maradtak a padláson. Amikor ott ellehetetlenült az életük, akkor 1965-ben a család Keszthelyre költözött, próbáltak mindent átmenteni; néhány kedves darabot a mai napig őriznek. „Varrógéppel minden nő tudott varrni a családban, valamint kézimunkáztak, tényleg csodák voltak. Ők készítették a függönyöket, csipkéket vitrinekbe, kötöttek, fantasztikus érzékkel kézimunkáztak. Varrtak nekünk ruhákat. 1951-ig együtt laktak a cserszegi házban, a nagymama kötött babaruhákat is számunkra” – emlékezett unokájuk.

 

Cipőcske

 

A fejkötő, az egyik pólya, a pólyatakarók az 1903-ban született Rauch Emíliának készültek. Ezek a korai darabok finom, többnyire gépi fehérhímzéses batisztok, csipkével díszítve. A batisztpólya rossz állapotú, több helyen szakadozott, bizonyára több gyermeket is kiszolgált. Különösen érdekes a vegyes technikával készült ágyneműhuzat felső része, ezzel a gombokkal ellátott selyempaplant borították, két kevésbé díszes darabbal együtt.

Szépek a batiszt, csipkével és hímzéssel díszített pólyatakarók, egyikük bélése kék, a másiké rózsaszín. A fiúnak kék, a leánynak rózsaszín dukált. A gomblyukszerű lyukakba a gyermek nemének megfelelő szalagot fűztek. Sajnos a díszbe öltöztetett csecsemőkről nem maradtak fenn fotók, ezért a zalaegerszegi dr. Horváth Sándorné Kaszter Ilona és kisfia fotóját mutatjuk be, ezen a budapesti pólyatakaróhoz és pólyához hasonló darabokat láthatunk, ugyancsak a 20. század elejéről.

Kisgyermek fejkötője, 1905 körül	Oláh Zsuzsika babanaplója

 

A pikérékli és egy piké, fehérhímzéses takaró, a kis kötött cipőcskék, a barackvirág színű hímzett, fodros selyemtakarók és a tüllbetétes, hímzett gyapjútakaró már a harmincas éveket idézi.
Három pólya a 20. század közepén készült vastagabb fehér vászonból, különböző mintázatú gépi hímzéssel. Ezeket egy keszthelyi fehérnemű-varrónővel készíttette Oláh Dénesné. Egy ingecskét és két kötött pamutegyüttest (rékli és sapka) Oláh János, majd húga, Zsuzsa is viselt.

 

Piké rékli és takaró

 

Nagyon kedves Oláh Zsuzsa babanaplója, melybe édesanyja az első, a cserszegi búcsúban vásárolt, mézeskalács babájának képét, első szalagját és első levágott haját is beleragasztotta, 64 esztendőt túlélt az a mézeskalács gyertyatartó (jó ötlet a mai mézeskalácsos mestereknek!), mely Zsuzsa első születésnapján díszítette a finom tortát.

 

Tárgyfotók: Horváth Lilla