Egy önérzetes mecénás
Nemes Marcell „marchand-amateur”
Műgyűjtő, műkereskedő vagy mecénás? Nemes Marcell tevékenységének sajátos összefonódásáról talán semmi sem árulkodik egyértelműbben, mint Abraham van Beyeren 1655 táján készült kiváló Gyümölcscsendélete.
| Németh István |
2011-11-28 22:33 |
Bár a Szépművészeti Múzeum 2011 novemberében nyílt El Grecótól Rippl-Rónaiig című kiállításán szereplő műtárgyak mindegyike kapcsolódik valamilyen szempontból Nemes Marcell (1866–930) személyéhez, talán egyik sem árulkodik olyan egyértelműen a híres „marchand-amateur” műgyűjtői, műkereskedői és mecénási tevékenységének sajátos összefonódásáról, mint a 17. századi holland festő, Abraham van Beyeren 1655 táján készült kiváló Gyümölcscsendélete.
A képet 1906-ban vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum az akkor még bányavállalkozóként működő, de évek óta már műtárgyakkal is foglalkozó Nemes Marcelltől. A festményért kifizetett 20 000 korona akkoriban igen jelentős összegnek számított, a múzeum azonban még így is viszonylag jutányos áron jutott hozzá a képhez, mivel – legalábbis Nemes állítása szerint – mástól már 30 000 koronás ajánlatot is kapott a csendéletre. A vállalkozó nagyvonalú gesztussal még ahhoz is hozzájárult, hogy az intézmény csak később, két egyenlő részletben fizesse ki a vételárat.
Kétségtelen, hogy Nemes szinte folyamatosan adta-vette a birtokába került műtárgyakat, sőt egy idő után feltehetően ez jelentette fő megélhetési forrását, üzleti tranzakcióit azonban jórészt külföldön folytatta. Ahogy többek között Herman Lipót is megemlítette vele kapcsolatban, itthon mindenütt mint gyűjtő és műbarát szerepelt. Önérzetét már csak ezért is nagyon sértette, hogy egyes korabeli bulvárlapok többször is az orra alá dörgölték: valójában nem több ügyes műkereskedőnél, akinek lényegében még a hazai múzeumoknak tett adományai is jól megtérülő üzleti befektetések.
Hogy mennyire rosszul eshettek neki ezek a sajtótámadások, azt egy 1910. július 10-én, Rippl-Rónai Józsefhez írt levele is bizonyítja, melyben kérte barátját, vegye védelmébe a Pesti Futárban megjelent igaztalan vádaskodásokkal szemben: „…Te […] ismered életem egész munkásságát, ismered lelkületemet, azt a tiszta lelkesedést, mellyel a művészetet magamba fölszíttam és a műízlést terjesztettem. Te tudod, […] hogy itthon ama néhány ember közé tartozom, akik egyáltalán vesznek képeket, s hogy vannak évek, amikor több képet vásároltam, mint az állam, mégpedig gyakran nem is ízlésem szerint, hanem a jobb ügy – a festő jobb ügye – érdekében!”
A kortárs hazai mesterektől vásárolt festmények s a múzeumoknak juttatott jelentős műtárgyadományok mellett Nemes esetenként egyéb nagyvonalú gesztusokkal is igyekezett bizonyítani önzetlen mecénási szándékait. Ennek egyik sajátos megnyilvánulásaként értékelhető az a felajánlása, melyről Petrovics Elek 1920. december végi feljegyzéseiben olvashatunk. Mint kiderül, Nemes Marcell, viszonozni óhajtván azt a gondos munkát, amelyet az általa letétbe helyezett, illetve a tanácskormány idején szocializált műtárgyainak szállítása és kezelése körül a Szépművészeti Múzeum dolgozói végeztek, 10 000 koronát ajánlott fel az altiszti és napibéres személyzet megajándékozására, s további 3250 koronát adományozott, hogy abból karácsonyi jutalmat osszanak szét a képtár teremőrei között. Szintén Nemes Marcell javaslatának volt köszönhető, hogy az 1925-ben általa megszerzett, majd a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott Mányoki-féle Rákóczi-portrét ünnepélyes átadása után heteken keresztül külön belépti díj mellett tekinthette meg a nagyközönség, abból a célból, hogy az így befolyt összeget a Képzőművészeti Főiskola szegény sorsú hallgatóinak a támogatására fordíthassák.
Legalább ennyire szokatlan gesztus volt a jeles műbaráttól, amikor 1921-ben El Greco Bűnbánó Magdolna című képének ajándékozásával párhuzamosan azon óhaját is kifejezésre juttatta, hogy vissza kívánja fizetni az államkincstárnak az 1906-ban tőle vásárolt Abraham van Beyeren Gyümölcscsendélet 20 000 koronás vételárát. Ezzel azt kívánta elérni, hogy a továbbiakban ez a festmény is (az egyetlen, melyet valaha is pénzért adott el a magyar államnak) az ő ajándékaként szerepeljen a Szépművészeti Múzeum nyilvántartásában. Ez is azt jelzi, hogy a mecénási hírnév az anyagi haszonnál is fontosabb szempont lehetett az üzletembernek sem utolsó Nemes Marcell számára.
