Állandó kiállítást?!

Egy botcsinálta kiállításrendező jegyzetei

A Xántus János Múzeum Madách-gyűjteményéből tavaly novemberben nyílt állandó kiállítás rendezésének tapasztalatait és a tárlat legizgalmasabb tárgyainak történetét Csécs Teréz könyvtáros, a gyűjtemény gondozója osztja meg olvasóinkkal.

Cikk küldése

e-mail:

Nagyjából egy éve, amikor megkaptam a Madách-gyűjtemény gondozásának feladatát, azt gondoltam, hogy ez lesz az utolsó a tennivalók sorában, hiszen annyi más, sokkal sürgősebb van… Aztán másként alakult.

 

Gyűjtemény „ajándékba”

Szabó József evangélikus püspök 1973-ban ajándékozta Madách Imrével és Az ember tragédiájával kapcsolatos gyűjteményét a Xántus János Múzeumnak. Haláláig, 1986. október 17-ig gyarapította a gyűjteményt. Halála után Freier József gondozta az anyagot 2009-ig, majd 2011. január 1-jétől hivatalosan is a múzeum könyvtárához került a feladat.

 

A kiállítás- és műtárgyfotókat Tanai Csaba készítette.

Az ember tragédiája megírásának és megjelenésének 150. évfordulóját akár három évig is ünnepelhetjük, hiszen Madách 1860-ban lett kész a kézirattal, 1861-ben küldte el Arany Jánosnak, aki javításokkal felterjesztette kiadásra a Kisfaludy Társaságnak, és az első kiadás, 1861-es évszámmal, 1862. január 12-én került ki a nyomdából. Jó alkalom – gondoltam – a gyűjtemény válogatott anyagának bemutatására: közeleg a Múzeumok Őszi Fesztiválja, rövid kis időszaki kiállítás, múzeumpedagógiai foglalkozás novembertől január 22-ig, a Magyar Kultúra Napjáig, aztán jöhet a gyűjtemény feldolgozása. Keringenek nálunk különféle toposzok: 7-8000 tétel, csak itt, sehol másutt nem látható, található tárgyak, unikális könyvek – majd a program után a végére járok. Végül máshogy alakult. Igazgatónk, Perger Gyula szólt: van egy folyosónyi hely a gyűjtemény előtt, ott lehetne felállítani a kiállítást. Állandót! Talán mondanom sem kell, attól fogva Madáchcsal keltem és feküdtem.

 

Hatalmas tanulságokkal járt a felkészülés: a gyűjtemény áttekintése, a műtárgyak eredetének, szerzőiknek, készítőiknek a fel- és kiderítése, a rácsodálkozás egy-egy darab különlegességére, az a tény, hogy állandó kiállítást azért mégsem lehet minden nap rendezni. Mégis leginkább a gyűjtő, Szabó József evangélikus püspök tevékenységének a megismerése hagyta bennem a legmélyebb nyomokat. Az az elszántság, alaposság, kitartás, amellyel a sok különleges tárgyat – könyveket, kéziratokat, képző- és iparművészeti tárgyakat – felkutatta, nem sajnálván időt, pénzt és fáradságot. A kiterjedt levelezés, melyet egy-egy tárgy, téma összegyűjtéséhez, feldolgozásához folytatott, ma még feldolgozatlan.

 

Külön tanulmányt érdemelne „kézi és munkapéldánya”, vagyis az a telejegyzetelt és különféle postabélyegekkel teleragasztott Tragédia-kötet, melyet mindig magánál hordott. Benne cédulák, képeslapok, alkalmas és aktuális helyekre beragasztott versek, idézetek, karikatúrák – mind-mind a Tragédiával kapcsolatosak –, és a belső táblára beragasztva egy babérlevél Veres Pálné vanyarci sírjáról 1965-ből. Az egyiptomi szín bevezetéséhez beragasztott, Sztálint ábrázoló bélyeg vagy ugyanebben a színben a „Mért él a pór? – a gúlához követ hord az erősnek… Milljók egy miatt” sorok mellett a Lenin-kép nem lehet véletlen. A finom politikai utalásoknál azonban sokkal érdekesebbek a Tragédiával kapcsolatos megjegyzései, illetve az Arany-féle javításokra vonatkozó javaslatai, idézetek, elemzések. Szabó József – megkockáztatva és „elnyerve” az irodalomtörténészek rosszallását – törekedett Az ember tragédiája eredeti, Arany- és Szász Károly-féle javítások nélküli kiadására; több-kevesebb sikerrel.

 

Ritkaságok, érdekességek

 

A Tragédia előadása a cserepoveci 437. számú hadifogoly-táborban – műtárgycsoport

1946. június 26-án – több irodalmi, kulturális program után – Hajnal Ernő tanár vezetésével a foglyok betanulták és előadták Az ember tragédiája 11 színét (a tizenötből), mint „megfelelő haladó és így színpadra vihető magyar darabot” – írta a politikai tiszttel folytatott egyezkedésről Halmai Ferenc. Szabó József püspök úr az 1970-es évek elején felkutatta az előadás szereplőit, és hosszas, széles körű levelezéssel összegyűjtötte a megmaradt tárgyi emlékeket és visszaemlékezéseket. A hadifogságból hazaérkezett a rendezőkönyv, melyet hadifogoly német könyvkötők kötöttek be, ezért a gerincére Az ember tragödiaja felirat került. Betettünk az állandó kiállításba egy igazolást az előadást támogató Frau German táborvezetőtől, a IV. (egyiptomi) szín színpadképét és egy gyógyszeres dobozt, amelynek a belsejére Takács László katonaorvos feljegyezte a német hadifoglyok elismerő véleményét a hamburgi német nyelvű Tragédia-előadásról (1937. április). Visszaemlékezések szerint a jelenetek előtt, a könnyebb érthetőség kedvéért a tartalmat orosz és német nyelven Tűz Tamás győri származású pap, költő foglalta össze a közönség számára. Az Évát játszó 18 éves Sértő Ernő tanítóképzős diák egy pesti parókamester parókáját viselte.

„A semmiből készítettük el a ruhákat és a kellékeket; lepedő, pokróc, konzervdoboz, lenyírt bunda darabok és kiváló római harcosok lettek az éhes hazavágyó magyar katonák. […]A zajongó, előadás kezdetét váró, szakállas, fáradt és mindig éhes katonák egyszer csak elhallgattak; felcsendült az angyalok kara és mikor megszólalt az Úr hangja az első sorban ülő orosz parancsnokság tisztjei levették sapkájukat és az előttem ülő őrnagy keresztet vetett, odasúgva a mellette ülő tisztnek: »Bozse«... – A szöveg felett diadalmaskodott a genius és templomi csendben folyt az előadás. Másnap a munkahelyeken a németeknek el kellett mondanunk az előadás tartalmát és kezdtek tisztelettel nézni a magyarokra” – írta Győrffy József, aki magát „a Tragédia manageré”-nek nevezte Szabó Józsefnek szóló levelében.

 

A „színlap”:

Rendező: Hajnal Ernő tanár

Ádám: Turgonyi Pál színész

Éva: Sértő Ernő 18 éves diák

Lucifer: Hajnal Ernő

Díszlettervező: Fehérkuti Bálint festőművész

Kivitelező: Derzsi János festőművész és Györffy József rendező

Maszkok: Györffy József és Turgonyi Pál

Jelmeztervező: Farkas Pál szabó

Kísérő zene: Benedek Kálmán, Khell Zoltán zenetanárok

Német összefoglaló a színek előtt: Tűz Tamás költő

Irodalmi előadások: dr. Halász Imre, Halmai Ferenc, Tűz Tamás

 

Kass János rézkarca a Tragédiához

Szabó József püspöknek rendkívül széles kapcsolati hálója alakult ki az idők folyamán, barátságos hangú levelezést folytatott többek között Kass Jánossal is. Ennek a baráti viszonynak köszönhető, hogy Kass János több munkáját is a gyűjteménynek, illetve személy szerint a püspök úrnak ajándékozta. Többek között egy unikális darabot is kiállítottunk az állandó kiállításban. Kilenc jelenet Az ember tragédiájához egy lapon, a nyomat dedikált: „Próba/1 Kass/64 Szabó József püspök úrnak szeretettel Kass János 70.V.31.” Különlegességét a nyomat hátán olvasható, Kass János kezétől származó felirat mutatja: „Egyetlen nyomat az első rézkarc vázlatról, (1965 Miskolc művésztelepen) a lemezt megsemmisítettem.”

 

Madách Imre: Lant-virágok. Nyomtatta Füskúti Landerer Lajos, Pesten, 1840.

„Még a vizsolyi Bibliánál is ritkább” – mondta talán kis túlzással Andor Csaba, a Madách Irodalmi Társaság alapítója és elnöke 2011. november 3-án, a Madách-gyűjtemény anyagából rendezett új állandó kiállítás megnyitóján Madách Imre ifjúkori művéről. A mindössze 50 példányban kiadott vékony kis kötetecske 1977-ben került Szabó József evangélikus püspökhöz. Ahogy lánya, Szabó Márta az állandó kiállítás megnyitóján elmesélte, az 1977. november 20-i árverésre a család utolsó filléreit is összeszedték, úgy készültek a licitálásra. Mivel a püspök urat már ismerték gyűjtői körökben, hogy az árat ne verjék fel nagyon, Szabó Márta licitált a kötetre. Az akkori viszonyok szerint jelentős vételár – 12 000 forint – erősen megterhelte a családi kasszát, de a tulajdonukba került a ritkaság.

 

Ugyancsak ritkaságnak számít ma már a verseskötetnek az az 1922-es kiadása is, amely az 1840-ben megjelent versek mellett még további költeményeket is közölt „Zaránd”-tól (ez Madách egyik álneve), Wildner Ödön magyarázó utószavával együtt. A Korvin Testvérek bibliofil kiadása nem szerepel ugyan az állandó kiállításon, de a gyűjtemény alapítója már a leltárba vétel során kifejezte a két kötet összetartozását és értékét azzal, hogy az 1. és 2. sorszámot kapták.

 

Gyűjteményből kiállítás

A kiállítás előkészítésekor majd elvesztem a részletekben, az anyag bőségében. A gyűjteményben képző- és iparművészeti tárgyak, alkalmazott grafika (bélyegek, levelezőlapok), hanglemezek, CD-k és DVD-k, fényképek, mikrofilmek, képeslapok, színházi plakátok és műsorfüzetek, levelezés és természetesen könyvek, folyóiratok Madáchtól és Madáchról! Jelentős számban az 1960–70-es évek másolási nehézségeinek tanúi: cikkek, tanulmányok folyóiratokból, könyvekből kigépelve és még sorolhatnám. Mi fér ki, mi a fontos – és persze kellőképpen látványos? Végül is a hely, a folyosó sok mindent eldöntött. Négy nagyobb csoportba soroltam az anyagot; az első Szabó Józsefet, a gyűjtőt mutatja be. Az életrajza és a fényképe alá, egy fekvő vitrinbe személyes holmija mellé a szenvedélyes gyűjtőt bemutató tárgyak kerültek: egy árverési tárcsa 1977-ből, amikor megvásárolta a Lant-virágokat; Örkény István levele Győrbe, Micsinai Jánosnénak, akitől megvásárolta a háromkötetes Madách Összest. Egy kézírásos gyógyszerkönyv, amelyet egy balassagyarmati gyógyszerész özvegyétől kapott a temetés után, benne Madách édesanyja, Majthényi Anna kézkrémreceptjével; az a püspök úr javaslatára készített kapcsos könyvecskés kis kulcstartó, mely kinyitva Madách életének helyszíneivel kapcsolatos fotósorozatot tartalmaz. Szabó József egészen a haláláig óriási marketingtevékenységet folytatott Madách és a gyűjtemény érdekében: cikkeket, híreket, tanulmányokat küldött szakfolyóiratoktól a Nők Lapján át a győri helyi újságig mindenhova.

 

A falra a Madách Imréről készült ábrázolások kerültek, eléjük az a kis mellszobor, amelyet az irodalomban sok helyen Somló Sándornak tulajdonítanak, ám Hlavathyi Somló Sári erdélyi származású szobrászművész készítette 1936 előtt. (Az eredeti az egykori Nemzeti Színház előcsarnokában, ma az új Nemzeti Színház parkjában található.) Egy fekvő vitrinbe kerültek a kisplasztikai művek: érmek, plakettek, köztük egy sárgabarack-magra faragott Madách-fej is, melynek készítője egyelőre ismeretlen – talán a levelezés feldolgozása során ez is kiderül. A következő csoport Madách műveiből, a Lant-virágok mellett elsősorban a Tragédia kiadásaiból és az azzal kapcsolatos képi ábrázolásokból áll. A Zichy Mihály illusztrálta díszkiadásoktól a népies kiadásokon át a fordításokig válogattunk a meglévő anyagból. A Gottermayer-kötéses díszkiadások mellett a vitrinbe került a Haranghy Jenő lavírozott tusrajzaival díszített, 1920-as bibliofil kiadás is.

 

Az utolsó csoportba Az ember tragédiája színházi és egyéb előadásaiból válogattunk. A színházi plakátok, műsorfüzetek, fényképek mellett itt jelenik meg az 1937-es hanglemez-felvételen keresztül Németh Antal színházi és kultúraterjesztő tevékenysége, Ránki György misztériumoperája, az egyetlen férfi Éva a cserepoveci hadifogolytábor előadásán és a női Lucifer, Berek Kati személyében, a győri színház 1988. évi bemutatóján. Egy tablón kitettünk hat eredeti Vasvári Anna-karikatúrát is abból a hatvannyolcból, amelyeket a Ludas Matyi számára készített 1974–1977 között egy-egy Madách-idézetre (összesen 100 karikatúrája jelent meg a sorozatban). Igyekeztem a helyi vonatkozásokat is megjeleníteni a kiállításban, így az első Éva, a megyei születésű Jászai Mari Éva-jelmezes, a győri kórházigazgató feleségének dedikált fényképe is kikerült.

 

Sokat foglalkoztatott az előkészítés során, miként lehet feldolgozni a gyűjteményt – és a gyűjtemény alapján a Tragédiát – múzeumpedagógiai foglalkozásokon. Több tervet is készítettem, melyekből néhányat már volt alkalmam kipróbálni 11. osztályos középiskolásokkal, eddig szerencsére sikerrel. Készült két feladatlap a gyűjteményhez általános és középiskolásoknak, egy társasjáték Madách életéről, egy foglalkozás a Tragédiához, és minden látogatónk kap egyet Madách ritkábban idézett gondolatai közül.

 

Kollégáim, barátaim és MOKK-os koordinátor társaim tudják, hetekig másról sem beszéltem, mint a kiállításról, és nagyon sokat segített, ha türelemmel meghallgattak. Sok jó ötletet, segítséget is kaptam: nagy sikert arat például az előadásokon, foglalkozásokon, amikor elhangzik az üzenet az űrből: Charles Simonyi 2009. március 29-én, vasárnap délután, magyar idő szerint fél négy körül, amikor a Nemzetközi Űrállomás Magyarország felett járt, Az ember tragédiájából – 13. szín, Az űr – felolvasott részlettel üzent a magyaroknak.

 

A kiállítás építése szinte már magától ment, hiszen – mivel évek óta nincs kiállításrendezőnk – a munkatársaknak volt alkalmuk begyakorolni a kiállításrendezést. Mindenki hozzátett valamit, hogy időre elkészüljön a „nagy mű”. Almási Tibor művészettörténész kollégám figyelt a képzőművészeti anyag elrendezésére és a látvány harmóniájára, Herczig Zoltán és Tanai Csaba fotózta, szkennelte és töltötte az anyagot a kiállítási monitorra, Perjés Dorottyával fél vasárnapot töltöttünk a könyvek rendezésével, a többiek damiloztak, vasaltak, szögeltek, vitrinüveget pucoltak – még a gyerekeimet is befogtam. Mindenkinek nagyon köszönöm!

 

A múzeum vezetése a lehető legtöbb pénzügyi segítséget megadta a kiállításhoz: néhány könyvet és a plakátokat restauráltattuk, könyvtámaszokat készíttettünk, meg tudtunk vásárolni mindent, ami az installációhoz szükséges volt.

 

Olcsó poén lenne zárásként a Tragédiából idézni, mert pihenésről szó sincs. Egy nagy kérdés megmaradt bennem, és a vezetések során tovább növekszik. A múzeumi szájhagyomány szerint a látogató nem szeret olvasni. Ha nem akarok történeteket írni a műtárgyakhoz, elvész az a sok érdekesség, mögöttes információ, ami egyedivé, különlegessé – és persze érdekessé – teszi, és amit a vezetés során alkalma van elmondani az embernek. Jó lenne majd egy kiállításvezető füzet. A kiállításban mindig előkerül valami apróság, amit javítani kell, a múzeumpedagógiai foglalkozásokat csiszolgatom, de a legnagyobb munka még hátravan: fel kell dolgozni a gyűjteményt. Remélem, lesz alkalmam és időm rá.