Egy ingyenes, egy fizetős

KÉPZÉS

Két képzést is indít szeptemberben a MOKK: az egyikért kell a résztvevőknek fizetniük, a másikért nem. Vajon mitől függ, hogy egy képzés fizetős vagy ingyenes, miben nyújt többet a fizetős képzés, lesznek-e még további ingyenes képzések?

Nagy Magdolna 2013-07-11 11:34
Cikk küldése e-mail:

A fenti kérdésekre Káldy Máriától, a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) igazgatójától kaphatunk választ.

 

– Év elején elterjedt a MOKK-ról, hogy az idén csak fizetős képzéseket indít. Aztán két képzést is meghirdettek, egyet fizetősnek, ismét egyet ingyenesen, egyet fizetősnek… Nem gondolják, hogy ez összezavarja az érdeklődőket?

– Talán többen tudják, hogy a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ 2008-ban elnyert egy 5 évre szóló EU-s pályázatot, melynek kiemelt célja volt a múzeumok oktatási – képzési szerepének erősítése. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy a fenti cél megvalósítása érdekében kidolgozott 10 akkreditált képzés teljes költségét átvállaljuk a hallgatóktól, és EU-s pénzből finanszírozzuk meg helyettük. 5 év alatt 38 képzést terveztünk EU-s forrásból megvalósítani – ezt a számot 2013. februárjában el is értük. Eredeti terveink szerint ebben az évben már csak fizetős képzéseket szerveztünk volna.

A képzések nagy sikerére való tekintettel azonban úgy döntöttünk, hogy a még rendelkezésre álló források átcsoportosításával újabb három képzést indítunk ingyenesen. Ezekre a képzésekre első körben azokat a múzeumi szakembereket vettük fel, akiknek a jelentkezését korábban helyhiány miatt el kellett utasítani. A három képzésből kettőt tavasszal megtartottunk, az utolsóra, a szeptember 23-án induló Múzeumi vezetői ismeretek képzésre augusztus 30-ig lehet még jelentkezni.

A három ingyenes képzés tehát a tervezett fizetős képzések mellett pluszként jelent meg kínálatunkban – talán ez okozhatott némi félreértést.



– Nem lett volna egyszerűbb, ha idén csak az ingyenes képzéseket tartják meg, és a fizetős képzéseket csak 2014. januártól indítják?

– Bizonyára egyszerűbb lett volna, de ezt több okból sem tehettük meg. Amikor 2012-ben meghirdettük az idei évre vonatkozó képzéseinket, azok fizetős képzésként szerepeltek. Több múzeum TÁMOP pályázat keretében szerzett forrásokat a MOKK-képzés költségére. Velük nem tehettük meg, hogy töröljük a fizetős képzéseket idén a kínálatunkból, hiszen ezek a pályázati pénzek megadott időszakon belül használhatók csak fel. Ezen kívül, mint azt korábban említettem, a MOKK 10 akkreditált képzéséből csak három tanfolyam ingyenes indítására tudtunk fedezetet találni, ugyanakkor további képzések megtartására is mutatkozott igény.



– Van valami különbség tartalmában, színvonalában a fizetős és az ingyenes képzések között?


– Nincs semmi különbség köztük. Mindig a lehető legmagasabb színvonalra törekszünk, függetlenül attól, hogy a hallgató fizeti a költségeket vagy mi vállaljuk át. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a legújabb vezetéstechnikai, kommunikációs, múzeumi. trendeket beépítve naprakész információkat adjunk a hallgatóknak, mindezt neves elméleti és gyakorlati szakemberek tolmácsolásában. Kiemelt figyelmet szentelünk a hallgatói visszajelzéseknek, ezeket igyekszünk beépíteni a soron következő képzésünkbe.

Itt jegyezném meg, hogy honlapunkon (www.mokk.skanzen.hu) keresztül elvégezhető e-learning tanfolyamaink továbbra is ingyenesek. Ezek viszont több dologban különböznek a Szentendrén megtartott tanfolyamoktól. Egyrészt nem rendelkeznek akkreditációval, másrészt nem tudják azt a közösségi élményt nyújtani, ami egy személyes részvétel esetén kialakulhat. Ennek ellenére ajánlom mindazoknak, akiknek nincs szükségük az akkreditációra, és időhiány miatt nem tudnak 30, vagy 60 órát távol maradni munkahelyükről, vagy nem találnak pénzügyi fedezetet a helyszíni képzésekre. Több olyan hallgatónk van, aki e-learning tanfolyamunk elvégzése közben kapott kedvet arra, hogy személyesen is részt vegyen egy képzésünkön.



– Nem félnek attól, hogy a MOKK képzések népszerűsége elsősorban az ingyenességüknek volt köszönhető, és a fizetős képzésekre nem lesz akkora kereslet?

– Optimista vagyok, és az eddigi visszajelzések is biztatóak. A MOKK tanfolyamai hiánypótló szerepet töltenek be a múzeumi szakemberek körében, ezért kereslet is van rájuk. Az első költségtérítéses képzésünk, a Múzeumi kommunikáció az oktatás szolgálatában nagy sikert aratott idén májusban.

A szeptember 3-án induló, következő fizetős továbbképzésünk, a Szórakozva tanulni, tanulva szórakozni – projektmódszer a múzeumpedagógiában pedig az a tanfolyam, amelynek sikerére hadd mondjam el életem egyik legmeghatóbb élményét. Legutóbb idén májusban tartottuk ezt a tanfolyamot, melynek utolsó napján a hallgatók meglepetést készítettek számomra. A tanfolyamon tanultak felhasználásával írtak nekünk egy mesét, amit ott helyben elő is adtak. Nehéz szavakkal leírni azt az érzést, amit akkor éreztem. Úgy gondolom, nem kell annál több visszajelzés, mint amikor a hallgatók annyira meg vannak elégedve a képzéssel, hogy hálából mesét írnak a képzés szervezőinek.

 

Legyen akkor ez a végszó, és kívánom, hogy még sok ilyen élmény érje a tanfolyamokkal kapcsolatban az igazgató asszonyt!

Friss múzeumi a’la carte

WEB

Megújult a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ (MOKK) honlapja, melynek egyik újdonsága a korszerűsített Múzeumi a’la carte adatbázis.

2013. május 05. Molnár Dániel

Mire számítsunk 2013-ban Szentendrén?

Képzés

Eddig több mint 400 hallgató végzett a MOKK képzésein, melynek tanfolyamai 2013-ban is folytatódnak.

2012. június 06. SZNM - MOKK

Induljunk a kályhától!

KIÁLLÍTÁS

Az „Induljunk a kályhától! Szép tárgyak dicsérte” című időszaki kiállítás egyetlen tárgyat helyez a középpontba, egy fertőrákosi öntöttvas kályhát.

2013. április 04. Faár Tamara
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...