Film a kiállításban?
Krízismegoldás vagy otthonosság?
Segíthet-e a kiállításokban a filmhasználat a látogatók becsalogatására? Integrálható-e a film egy tárgyakkal felépített kiállításban? Pusztán a szórakoztatás eszköze-e a film a kiállításban? Néhány szabad gondolat.
| Raum Attila |
2011-12-27 11:17 |
Boris Groys művészettörténész így fogalmazza meg válaszát a címben feltett kérdésre: „A mozgókép – film- vagy videóinstallációk formájában – egyre inkább részévé válik a múzeumi archívumoknak és kiállításoknak egy olyan térben, amit hagyományosan az állóképek számára tartanak fenn. […] Egyelőre nem lehet pontosan felmérni, hogy e folyamatból mennyi hasznunk és mennyi kárunk származik, hiszen a folyamat dinamikája még nem fejlődött ki teljesen. Szemügyre vehetjük azonban mindazt, ami eddig történt, mind a filmben bekövetkező változásokat, mind pedig azokat a talán még nagyobb átalakulásokat illetően, amelyek a filmnek a múzeum intézményébe történő integrálását kísérik. Egyébként minél több mozgókép jut el a múzeumokba, a megfigyelők körében annál elterjedtebb az a nézet, hogy ez a gyarapodás egyfajta krízishelyzetet eredményez az intézményben. Sokan attól tartanak, hogy a múzeum, a kifinomult szórakozás Disneyland-jévé alakulva, elveszíti autonómiáját. Attól félnek, hogy a múzeum intézménye nem lesz képes ellenállni a mozgóképek áradatának, ami előbb-utóbb olyannyira alámossa válik, hogy végül megszűnik létezni.”[1]
Krízishelyzet? Disneyland? Ugyanmár!
Szerintem semmi ok a félelemre. A múzeumok – többnyire – állami pénzből fenntartott intézmények, amelyek az egy-egy témában fellelhető tárgyak gyűjtésére, feldolgozására, azok szellemi és materiális értékének megőrzésére szolgálnak. Ezek a gyűjtemények. A gyűjtemény az gyűjtemény, ott másnak nincs helye, ott a szigorúan vett szakma az úr. A múzeumban felhalmozott tárgyakból pedig kiállítások készülnek: a tárgyak közötti eddig rejtett összefüggések feltárására. És kiállítások készül a belépődíjak miatt is, amit a néző/látogató fizet, és amelynek egyre jelentősebb szerepe van/lesz, amikor az állami támogatás csökken. Tehát a gyűjtemény és a kiállítás van az egyik oldalon, a látogató a másikon. A látogató pedig sokféle. Van, aki a nyári városnézés közben csak egy kis hűvös pihenőre vágyik, és van, aki jól tájékozott, hozzáértő, rendszeres látogató. A mi látogatónk most legyen az a szimpatikus fajta, akiben felébredt a kíváncsiság a múzeum gyűjtési körét és a kiállítás témáját illetően, ám semmi közelebbit nem tud ezekről, csak valamiért érdekes lett számára. (És biztos személyes okai is vannak annak, ha valaki például egy irodalmi múzeumba megy és nem egy hadtörténetibe). Tételezzük fel, hogy az átlagos látogató érdeklődő, mégis a témában járatlan és tájékozatlan. De szeretne közelebbről megismerkedni valamivel. Mi a teendő?
Segítsük minden elképzelhető módon, hogy olyan élményt szerezzen, amely a továbbiakban a téma iránt érdeklődővé teszi, így talán legközelebb is visszajön. Kapjon olyan háttérinformációkat, melyek kapaszkodót nyújt, érezze, hogy őt most beavatják valamibe és egy eddig általa ismeretlen, de barátságos világba csöppent. És ebben a film lehet az egyik segítő. Napjainkban tagadhatatlan a videókultúra térhódítása, és természetes, hogy a ritkábban látott múzeumi, idegen környezetben az otthon megszokott formátumot, a tv-képernyőt, ismerősként üdvözli a látogató. Egy jó ismerős jelenléte megnyugtat, nyitottabbá tesz a többi ismeretlen információ befogadására is. Megnyugtató környezetnek számítottak korábban a múzeumokban berendezett lakásbelsők is, amelyek például a néprajzi tárgyakat rendezték el múzeumi környezetben. Vagy a diorámák, amelyek esetleg a tájban megjelenő állatokat mutatták be. Ezeknek a dobozművészethez is sorolható alkotások folytatása lehet esetleg az otthonról oly ismerős DOBOZ, a tévé, vagy mostanában a kiállításba installált képernyő. A kérdés most már csak az, hogy mi legyen látható a dobozban? Mennyit ad hozzá, vagy vesz el a kiállított tárgyegyüttes hatásából, a kiállítás témájából?
[1] Boris Groys: Filmek a múzeumban. Metropolis. Filmelméleti és filmtörténeti folyóirat. Film és építészet tematikus szám, 2008/2: 66-76.
