Öntöttvas tárgyakkal bővült a Nemzeti Múzeum gyűjteménye

ÚJDONSÁG

A Korompay család mintegy 400 darab Öntöttvas tárgyból álló gyűjteményét adományozta Sándor József a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának.

MTI 2014-05-07 08:36
Cikk küldése e-mail:

A kollekciót dísz- és használati tárgyak, egyebek mellett szobrok és gyertyatartók alkotják. Tamás Edit, a MNM Rákóczi Múzeumának igazgatója közölte: az érdeklődők a tervek szerint június elejétől tekinthetik meg a kollekciót Sárospatakon.


Korompay László öntöttvasgyűjtő kívánsága az volt, hogy a kollekciót egyben tekinthesse meg a közönség – mondta el Sándor József kedden, a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

 


„Ez a gyűjtemény öntészeti szempontból felbecsülhetetlen érték” – hangsúlyozta, hozzátéve: ezek a tárgyak utánozhatatlanok és nem valószínű, hogy tudnak még ilyeneket gyártani Magyarországon. Mint mondta, "ma már nincsenek olyan emberek a szakmában, akik ezt meg tudnák csinálni, az öntőmesterség kihalt". Bár zajlik öntészet az országban, de más technológiával – fűzte hozzá.

 

A személyiség a múlt, a jelen és a jövő láncolatában épül, s ebben döntő szerepük van a tárgyaknak is, amelyek érzelmeket képesek hordozni – fogalmazott Csorba László, az MNM főigazgatója.„A Korompay család öntöttvas tárgyai jelzik a minőséget, a kvalitást, a magyar öntöttvas művészet 19. századi csúcsait, valamint egy család gyűjtői lelkesedését, elhivatottságát is” – hangsúlyozta a főigazgató.

 

MTI fotó: Bruzák Noémi

Induljunk a kályhától!

KIÁLLÍTÁS

Az „Induljunk a kályhától! Szép tárgyak dicsérte” című időszaki kiállítás egyetlen tárgyat helyez a középpontba, egy fertőrákosi öntöttvas kályhát.

2013. április 04. Faár Tamara

Újra él az Öntödei Múzeum

Válogatás a Magyar Múzeumok archívumából

Az Öntödei Múzeum a 19. század közepén épített és 1964-ben leállított Ganz-törzsgyár épületében, az ország legrégebbi megmaradt faszerkezetű ipari csarnokában nyílt meg 1969-ben.

2009. március 03. Lengyelné Kiss Katalin

A zengő öntvény

Harangtörténeti kutatások az MMKM Öntödei Múzeumában

A harangöntés a fémöntő szakmán belül is igen nagy tekintélynek örvend, nemhiába évszázados technológiával, sokszor titkolt műveleteket is magába foglaló eljárás szerint öntik a harangokat.

2013. június 06. Schudich Anna
 
Az Erimtan Múzeum Ankarában
 
Baselitz. Újrajátszott múlt
    Muzeumok.hu Rss betöltése...