Hogyan kerül XVI. Lajos portréja a Bastille börtöncellájának falára?
RELIKVIA
A történet sokkal inkább egy szemfüles építési vállalkozóról szól, aki, miután megbízzák a Bastille lebontásával,üzletet szimatol, és a bontott anyagból az épület miniatűr mását kezdi el munkásaival kifaragtatni.
| Marsó Paula |
2014-09-09 08:45 |
A bretagne-i finiszter fővárosa, Quimper semmiben nem hasonlít a világ végi helyekre. Álmos kisváros, mely esős unalomban ázik. Hogy miért hívják ténylegesen világ végének Finistère-t ? Talán, mert évszázadokon át empirikusan semmi nem jelezte, hogy a végtelen óceán hatalmát megtöri valahol egy másik földrész. Quimper városában egy gazdag gyűjteményű helytörténeti múzeum és egy szépművészeti múzeum is található. Az elsőben, a Musée Départemental Breton-ban lehet megtekinteni a város történelméhez és kultúrájához kapcsolódó tárgyakat, relikviákat. Itt akadtam rá egy XVI. Lajost (1774-1792) ábrázoló különös eredetű kőtáblára. Vajon ki készítette ezt az „alkotást”, és hogy került egy zárka freskója a quemperi múzeumba?
A történet eredete alighanem a Bastille „ostromához” nyúlik vissza. A Bastille ostroma, mint ismeretes, nem a „zsarnokság fellegvára” ellen irányult. A párizsi felkelők biztonsági okokból a már korábban az erőd masszív falai mögé szállított lőporkészletet akarták megszerezni. A „garázdaság” azonban 1789. július 14-én kaotikus és véres összecsapássá fajult. Egy ifjú titán, Pierre-François Palloy, egy párizsi borkereskedő fia, mérnök és építési vállalkozó maga is ott volt az ütközetben. Mindössze harmincnégy éves, amikor a Bastille szakszerű bontásának parancsát néhány nappal az ostrom után kiadják. Egy ilyen tendert csak komoly logisztikai és mérnöki referenciával bíró vállalkozó szerezhet meg, és Palloy minden követ megmozgat, hogy elnyerje a munkát. Ezer munkást, és néhány szakembert fogad a bontási munkálatra. Munkásait nehéz irányítani, mivel sokan közülük a tömegesen érkező bámészkodókkal vannak elfoglalva, mások az építési törmelékből kínálnak eladásra ezt-azt. Az épület java a párizsi Concorde híd építőanyaga lesz majd, sok követ más vállalkozók vesznek meg. A bontott anyag iránti nagyarányú érdeklődés szikrát gyújt az építési vállalkozó fejében. Üzletet szimatol a relikviatermelésben; legelképesztőbb ötlete, hogy a bontott anyagból faragják ki az épület miniatűrjét ipari mennyiségben. Ezeket a csecsebecséket mellékesen párizsi kerületek elöljáróságainak, és az újonnan megalapított megyeszékhelyeknek is elküldi, lévén hogy exportálni kívánja a köztársaság eszményét. A Bastille valóban a királyi despotizmust jelentette, hiszen egy egyszerű elfogatólevéllel bárkit azonnal be lehetett zárni, törvényes ítélet nélkül. Nem is annyira az épület, inkább maga az elfogatólevél – „lettre de cachet”– volt a zsarnokság szimbóluma. Ilyen elfogatólevél miatt bújkált hosszú éveken át Rousseau, s raboskodott a Bastille-ban Voltaire. De lakott ott sok más notabilitás, például a Nyakék-per kapcsán elhíresült Cagliostro gróf, és a királynő barátja, a megvezetett Rohan bíboros is (A szálak egy profi szélhámosnőhöz vezetnek, aki rengeteg pénzt csalt ki egy ékszerre a királynő nevében).
De térjünk vissza a király portréjához. XVI. Lajos karikatúra-szerű profilját valószínűleg Palloy emberi készíthették a nagy kultusz-értékesítési lázban. A király itt ünnepi öltözékében van, fejtartása derűt sugároz. Amikor a táblakészítő kisüzem beindult, XVI. Lajos még nem a szökésben lévő, és legfőképpen nem a börtönben raboskodó, trónfosztott uralkodó. A forradalmi események még épp csak elindulnak, s nem jelzi előre semmi a véres terror hamarosan bekövetkező időszakát. „Ex unitate libertas” hirdeti a táblakép az új Franciaország mottóját. 1789-ben XVI. Lajos, ha bizakodóan nem is, de derűsen nézhetett a világra. A forradalom csak néhány évvel később 1791 őszén kezdett radikalizálódni, s a király pere 1792 telén vette kezdetét. Ahogyan a király által kiadott lettre de cachet tisztán önkényuralmi intézmény volt, a Konvent pere, és a király lefejezése is mellőzött minden jogi ceremóniát. A forradalmi politizálásban a jog csak akadályt jelentett, retorikai szóvirág volt élet és halál kérdése. A kőtáblát tehát Palloy küldhette Quimperbe, a frissen alakult megyeszékhelyre, 1790-ben. Alighanem az ifjú vállalkozó volt az első, aki a forradalomból meggazdagodott, s ez igazolni látszik azt a feltételezést, hogy a forradalmat nem az agyongyötört és éhező tömegek robbantották ki, hanem az a nagyon is öntudatos és meggazdagodott felsőpolgári réteg, amely saját felemelkedésének ütemét kívánta gyorsítani.
